Február végén egy Moszkva környéki büntetőtelepre szállították át Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust, aki várhatóan két és fél évet fog eltölteni itt azért, mert megszegte egy korábbi ügyben kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés feltételeit. Mégpedig azzal, hogy miután megmérgezték őt novicsokkal, akkor Berlinben kellett kezelni, így nem tudott rendszeresen jelentkezni a rendőrségen.
Navalnij ezzel egyike lett annak több mint 487 ezer embernek, akiket jelenleg valamelyik orosz börtönben tartanak fogva. Oroszországban 100 ezer lakosra 334 fogvatartott jut, ezzel az első helyen áll Európában. (A magyarországi arányszám 169 fő.) Ez még úgy is nagyon magas, hogy az elmúlt 10–15 évben nagyjából a felére csökkent az orosz rabok létszáma.
A lengyel Keleti Tanulmányok Központja (OSW) folyóirata 2019-ben közölt egy hosszabb tanulmányt az orosz börtönhelyzetről, amelyben a csökkenés okaként egyrészt a lakosság fogyását és elöregedését, valamint a kevésbé szigorú fegyintézmények bezárását tüntették fel. Továbbá azt, hogy a bíróságok a kisebb bűncselekmények esetében egyre ritkábban szabnak ki börtönbüntetést, és inkább más szankciókat alkalmaznak, például közmunkát.
Sztálin szelleme
Az orosz börtönrendszer eltér attól, mint amit Európa többi országában, vagy akár Magyarországon látunk. Oroszországban a büntetés-végrehajtási intézmények túlnyomó többsége (869) úgynevezett büntetőtelep, ezen kívül van még 315 előzetes letartóztatási központ és nyolc börtön.
A büntetőtelepek földrajzi elhelyezkedését még a szovjet időkből megmaradt gazdasági fejlesztési célok határozták meg, amikor a rabokat kényszermunkára kötelezték. A legtöbb büntetőtelep még ma is a természeti kincsekben gazdag (Krasznojarszk, Perm) vagy magasan iparosodott (Szverdlovszk, Kemerovo) területeken található, ahol az időjárási körülmények is megnehezítik az életet. A múlttal való kapcsolat abban is megmutatkozik,
A büntetőtelepeknek négy típusa van: a legkevésbé szigorú létesítményekben a rabok szabadon mozoghatnak a telep területén, nagy barakkokban szállásolják el őket, viszonylag gyakran kapnak eltávot, találkozhatnak a családjukkal, és a saját ruháikat viselhetik. A második szinten már sokkal szigorúbb az őrizet, a barakkokban akár 150 embert is elszállásolhatnak egyszerre, és a rabok nem mozoghatnak szabadon. A harmadik és negyedik szinten – vagyis a szigorú és a különleges rendszerű telepeken – már cellákban tartják az elítélteket, egy-egy helyiségben 20–50 főt, és ezek az idő nagy részében zárva vannak.
Annak ellenére, hogy a rabok száma jelentősen csökkent az elmúlt egy évtizedben, a börtönök továbbra is túlzsúfoltak és igen magas a visszaesők száma is (a fogvatartottak 63 százaléka). Az idézett tanulmány egy 2015-ös vizsgálatra hivatkozik, amely szerint
és a bűncselekmények száma nem csökkent olyan mértékben, mint az elkövetőké. 2019-ben a fogvatartottak több mint fele a súlyos bűncselekményt elkövetők közül került ki: közel 28 százalékuk gyilkosság, 25 százalékuk pedig kábítószer-kereskedelem miatt jutott börtönbe.
Az emberi jogi aktivisták rendszeresen szót emelnek az orosz börtönállapotok miatt. A telepeken még 2 négyzetméter sem jut egy-egy fogvatartottra, pedig az orosz jogszabályok ennyit szabnak meg, és ez is csak a fele az Oroszország által is ratifikált nemzetközi emberi jogi egyezményben lefektetett minimális területnek. De a rácsok mögé került embereknek a helyzete már azelőtt is nagyon rossz, mielőtt az ellenük emelt vádból ítélet lenne. Gyakran az előzetes letartóztatásban töltött időt tartják a legkeményebbnek az egész büntetésből. Ez abból is látszik, hogy egy néhány évvel ezelőtt bevezetett rendszer szerint az előzetes letartóztatási központokban eltöltött egy nap a „rendes” börtönben eltöltött másfél napnak felel meg, így a tényleges büntetés is ennyivel csökken majd.
Ugyanilyen kemény a transzfer időszaka, amikor az elítéltet a jogerős bírósági döntés után átszállítják a büntetőtelepre. Ez gyakran egy erre a célra átalakított, ablak nélküli vasúti kocsival történik, amelyben egy 3,4 négyzetméteres helyiségbe zsúfolnak be tíz rabot, ráadásul sem a raboknak, sem azok családjának nem árulják el az úti célt, sem azt, hogy mikor érnek oda. Az OSW tanulmánya Ildar Dadin példáját említi, aki azért került börtönbe, mert tüntetéseken vett részt. Dadint az egyik büntetőtelepen rendszeresen megkínozták, majd utána áthelyezték egy másik telepre, de oda eljutni is egy hónapig tartott.
A rossz körülmények és a rabok elleni brutális erőszak miatt rendszeresek a börtönlázadások. A legtöbb börtönben a javítások hiánya és a túlzsúfoltság miatt még az alapvető higiéniai előírásokat is nehéz betartani, ezért gyakran törnek ki járványok, a leggyakoribb megbetegedés a tuberkulózis és az AIDS.
Állam az államban
Az intézményeket működtető Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN – Federalnaja Szluzsba Iszpolnenyija Nakazanyij) gyakorlatilag állam az államban, amelynek nincs külön felügyeleti szerve, ugyanakkor van saját egészségügyi, közlekedési és oktatási rendszere, valamint egy olyan egyedi kereskedelmi rendszer, amelyet átsző a széles körű korrupció, és a formális hierarchia helyett informális szabályokon alapul.
Mintegy 325 ezer embert foglalkoztat, és annak ellenére, hogy a fogvatartottak száma csökkent, az FSZIN állományában az 1998-as megalapítás óta nem történt különösebb változás.
És ez csak a jéghegy csúcs. Az FSZIN – a mellett, hogy óriási összeget kap a központi költségvetésből – saját bevételekkel is rendelkezik, mivel a büntetőtelepeken főleg fa- és textilipari gyárak és üzemek működnek, ahol a rabokat dolgoztatják: csak 2016-ban nagyjából 50 milliárd rubeles bevétele volt ebből az FSZIN-nek. A büntetés-végrehajtás a rabok alkalmazására különböző szervezetekkel szerződik, a feladatok között ruha- és élelmiszergyártás, valamint építési munkák szerepelnek leginkább. Az FSZIN jelentőségét mutatja a Komi, a Csuvas, illetve a Mordvin Köztársaság helyzete, ahol a rabok, valamint a büntetés-végrehajtásban dolgozók adják a munkaerőpiac jelentős részét.
Annak ellenére, hogy az FSZIN-nek dolgozni nem számít túl nagy presztízsnek, bizonyos társadalmi csoportokban és egyes régiókban stabil és kedvelt munkalehetőséget látnak benne, ezért sok esetben túljelentkezés van egy-egy pozícióra. A fizetésen kívül az FSZIN alkalmazottainak jár a szállás és a teljes ellátás, valamint könnyebben férhetnek hozzá az egészségügyi szolgáltatásokhoz is. A jobb esélyek érdekében a gyerekeket az FSZIN által működtetett iskolákba íratják be a szülők – van, ahol a büntetés-végrehajtásnak még általános iskolája is van.
Kaviár a cellába és saját dácsa
Bár a törvények szerint minden fogvatartottnak kötelező valamit dolgoznia, a túlzsúfoltság miatt nincs elég munka, mindössze 25–40 százalékuknak jut valamilyen feladat. Pedig a munka az egyik fő módja annak, hogy valaki csökkentse a büntetését, ezen felül hozzásegíthet az olyan privilégiumokhoz, mint a látogatók fogadása vagy a tévénézés. Ha azonban a dolgozó rabok nem hozzák az előírt számokat, akkor elveszítik a jutalmakat, egyúttal az esélyt a korábbi szabadulásra, és az őrök nem egy esetben fizikai büntetést is alkalmaznak.
A dolgozó elítélteknek járó bér 75 százalékát automatikusan az ellátásukra fordítják, így – emberi jogi aktivisták szerint – a rabok havonta mindössze 400 és 5000 rubel (1600–20000 forint) közötti összeget kapnak kézhez. A rabokat a szürkegazdaságban is alkalmazzák, egyes szakértők szerint a nem hivatalos foglalkoztatás nagysága kétszerese lehet a hivatalosnak, így gyakorlatilag egy, az FSZIN szükségleteit kielégítő párhuzamos gazdaság jön létre.
A felügyelők nem szeretik a rendbontásokat, ezért általában összedolgoznak a fogvatartottak egy csoportjával, akik az erőszakos cselekedetektől sem riadnak vissza a béke fenntartása érdekében. Cserébe hozzáférhetnek olyan dolgokhoz, amelyek a többi rab számára tiltottak, mint az alkohol, a kábítószer vagy a mobilhasználat. A legtöbb börtönben az informális szabályok egyszerűen felülírják a hivatalos előírásokat.
A rabok hierarchiájának tetején az úgynevezett „becsületbeli bűnözők” állnak (szabad fordításban, az eredeti kifejezés „vori v zakonye”), akik maguk közül választanak vezetőt. Ez annyira fontos pozíció, hogy 2018-ban az egyik ilyen vezető megválasztásáról még az orosz lapok is beszámoltak. A rendszer egyik alapja a kenőpénz, ezért minél inkább tehetős egy rab, annál könnyebb dolga van.
A tanulmány említ egyeset az Amúri terület egyik börtöntelepéről, ahol az egyik, súlyos bűncselekmények miatt elítélt bűnöző lefizette az őröket, cserébe többek között kaviárt rendelhetett a cellájába, és magán-egészségügyi ellátásban részesült. Az is megtörténik, hogy a megfelelő háttérrel rendelkező rab hamis igazolással áthelyezteti magát egy saját cellába vagy a börtönkórházba.
Másoknak persze nem ilyen könnyű az élete. A börtönhierarchiában legalul található rabok gyakori elszenvedői a veréseknek, kínzásoknak, szexuális erőszaknak. Ha valaki szerencsésebb, akkor a verés nem okoz maradandó sérülést, és megússza azzal, hogy ezt követően neki kell pucolnia a vécét mindenki után – derült ki a New York Times cikkéből.
Egyes társadalmi csoportok képviselői számára börtönviseltnek lenni nem számít hátránynak, inkább olyan, mint amikor valaki belép a katonaságba, és a környezet a férfi életének megszokott elemeként tekint rá. A börtönkultúra népszerűségét mutatja, hogy időnként még a politikusok is használják a börtönszlenget.
Az sem mindegy, hogy ki miért került börtönbe. Mihail Hodorkovszkij egykori orosz oligarcha, aki egy évtizedet volt börtönben, azt mondta a New York Timesnak, hogy a mostani börtönök egy valamiben biztosan mások, mint a szovjet időkben. Akkoriban a gulágon raboskodó bűnözők hazafinak tartották magukat, és úgy gondolták, hogy a politikai foglyok a nép ellenségei, ezért valósággal vadásztak rájuk. Most azonban tisztelik azokat, akik – Navalnijhoz hasonlóan – szembe mernek szállni a rendszerrel. Hodorkovszkij meg is jegyezte, hogy néhány rabtársa azt mondta neki:
Te azért vagy bent, mert az igazat képviseled.
Az persze más kérdés, hogy ha a rabok békén is hagyják Navalnijt, hogyan fognak vele bánni az őrök.
