Nagyvilág

Armin Laschet: A Fidesz tagsága a Néppártban jelenleg szünetel, és nincs ok ezen változtatni

Federico Gambarini / dpa
Federico Gambarini / dpa

Interjút adott a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) nemrég megválasztott elnöke az Internationale Politik Quarterly című lapnak. Armin Laschet egy kérdés erejéig beszélt a Fideszről is. Angela Merkel utóda arra a kérdésre, hogy támogatja-e a Fidesz végleges kizárását az Európai Néppártból diplomatikusnak indult választ adott: szerinte fontos, hogy Magyarország továbbra is kötődjön Európához, így az unión, valamint az EPP-n belül is megvitatják azokat a körülményeket, amelyek között ez lehetséges.

Egészen világos elvárásaink vannak a Fidesszel kapcsolatban – tette hozzá a pártelnök, aki válasza végén kijelentette:

A párt tagsága az EPP-ben jelenleg szünetel, és nincs ok ezen változtatni.

Január közepén a Politico arról írt, hogy a Fidesz-frakció kizárásának jogi lehetőségét keresi az Európai Néppárt, ennek érdekében egy munkacsoportot hoztak létre. A Fidesz tagságát 2019 márciusában függesztették fel a Néppártban. A Fidesz kizárását vagy tagságának felfüggesztését 13 tagpárt kezdeményezte írásban a Néppárt elnökségénél. Levelükben mindannyian arról írtak, hogy az Európai Néppárt értékeivel összeegyeztethetetlen Orbán és a Fidesz politikája.

Armin Laschet az interjúban beszélt arról is, milyen elképzelése van az európai integrációról, válaszában Lengyelország mellett Magyarországot is emíltette, nem kifejezetten pozitív kontextusban:

A több Európa Németország érdekeit szolgálja. De Európa itt azt is jelenti, hogy ragaszkodunk az Európai Unió alapelveihez. Mindenekelőtt a jogállamisággal kapcsolatos problémákról beszélek olyan országokban, mint Lengyelország és Magyarország.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik