Nagyvilág koronavírus

Olaszországban kötelezővé teszik a szájmaszk szabadtéri használatát

Három hónapos szünet után ismét munkába lépett a járványhelyzetet felügyelő szakértői-hatósági bizottság, és újraindult a korlátozó intézkedések szigorítása, melyek között a szájmaszk használatának kötelezővé tétele is szerepel egész Olaszországban. A La Stampa napilap szerkesztőségét bezárták a betegség miatt hétfőn, írja az MTI.

Huszonnégy óra alatt 2257 új beteget szűrtek az egy nappal korábbi 2578 után, de az utóbbi napokban végzett vírustesztek száma hatvanezerre csökkent a korábbi több mint százezerről. Tizenhat beteg halt meg az egy nappal ezelőtti tizennyolchoz képest, és így a halottak száma 36 ezer fölé emelkedett az egészségügyi minisztérium adatai szerint. Az aktív fertőzőttek száma túllépte az ötvenötezret, 3487 beteg van kórházban, 323-an intenzív osztályon, utóbbiak száma a korábbi tíz helyett már napi hússzal emelkedik.

Egy hónapja 1607 beteg szorult kórházi kezelésre, és 121-en voltak intenzíven.

A gyógyultakat és halottakat számolva a diagnosztizált betegek száma elérte a 327 586-t. A legtöbb új beteget Campania tartományban szűrtek, egy nap alatt 431-t.

A járványgörbe lassú, de fokozatos emelkedésével szemben a kormány hétfőn este véglegesíti a korlátozó intézkedések újbóli és lépcsőzetes szigorítását. Az intézkedéseket Roberto Speranza egészségügyi miniszter kedden mutatja be a parlamentben, Giuseppe Conte miniszterelnök pedig szerdán írja alá a rendeletet.

A tárca a sajtón keresztül már közölte az óvintézkedéseket: kötelezővé akarják tenni a szájmaszk szabadtéri használatát egész Olaszországban, ahogyan május 18. előtt történt. Több olasz tartományban már most is kötelező az utcai szájmaszkhasználat. Piemonte tartományban még nem számít kötelezőnek, kivéve az iskolák környékét, ahol bírságolják a maszk nélkülieket. A kormány 400-tól 3000 euróig terjedő szankciót javasol, a szájmaszkhasználat ellenőrzésében a fegyveres erőknek az utcákon szolgáló katonái is részt vesznek.

Január 31-ig meghosszabbítják a járvány miatti egészségügyi veszélyhelyzetet, melyet idén január végén vezettek be. Ez azt jelenti, hogy továbbra is befagyasztják az elbocsátásokat, valamint fenntartják a távmunkavégzést.

Este tizenegy órában szabják meg a vendéglátóhelyek bezárását. Szabadtéren – például stadionban – ezer főben, zárt térben – például esküvőkön – egyelőre kétszáz főben szabják meg a jelenlevők engedélyezett számát. Szükség esetén az üzletekben egy időben tartózkodók számát is korlátozzák. A tömegközlekedési eszközökön a helykihasználtság nyolcvan százalékos marad.

Ismét munkába lépett a kormány munkáját segítő szakértői-hatósági bizottság Antonio Borrell, a polgári védelem vezetője és Domenico Arcuri rendkívüli kormánybiztos vezetésével.

Roberto Speranza kijelentette, Olaszország nem engedheti meg magának, hogy ismét leálljon, ezért megelőzéssel igyekeznek elkerülni a járványhullám erősödését.

Az Alitalia légitársaság bejelentette, hogy dolgozói számára további egy év állami segélyt kér.

A szeptember közepén újranyitott oktatási intézményekben eddig több mint ezer pozitív diákot szűrtek.

Giuseppe Conte miniszterelnök “erkölcsi kötelességnek” nevezte az országos kontaktkereső mobilalkalmazás letöltését, melyet június óta hétmillióan használnak.

Az olasz parlament egyre több tagja bizonyul feertőzöttnek, miután a felsőházat már fertőtlenítés miatt lezárták. Több bizottság felfüggesztette munkáját.

A La Stampa című torinói napilap szerkesztőségét is bezárták, miután a főszerkesztő megbetegedett.

Kiemelt kép: Lorenzo Di Cola/NurPhoto/AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.