Nagyvilág amerikai elnökválasztás 2020

Trump nem félt az elnökbuktató újságírótól – rá is fázott

Donald Trump úgy gondolta, jó ötlet beszélgetni Bob Woodwarddal, aki egyszer már megbuktatott egy elnököt. Nem sült el jól a dolog.
Korábban a témában:

Egyetlen amerikai elnökről sem írtak olyan sok könyvet hivatali ideje alatt, mint Donald Trumpról, és ezek – pár kivételtől eltekintve – mind teli voltak botrányos részletekkel. A könyvekben felhozott vádakra a Fehér Ház már rutinszerűen reagál: hazugságokkal teli, politikai indíttatású támadás, amiből egy szó sem igaz, az egész csak kitaláció, amivel az elnöknek akarnak ártani.

A legendás amerikai újságíró, Bob Woodward új könyve esetében azonban ez a védekezés már nem működik. A szöveg legnagyobb vihart kavaró részletei ugyanis mind Trumptól származó idézetek. Amiről ezúttal – bizonyítékként – még hangfelvételek is vannak.

Az amerikai elnökök számára már szinte egyfajta beavatási szertartássá vált, hogy a Richard Nixon megbuktatásában óriási szerepet játszó legendás újságíró könyvet ír róluk. Korábban megtette ezt már Trumppal is, és abban sem volt köszönet: a Félelem című kötet olyan kijelentéseket, anekdotákat idézett, amelyek a lehető legkedvezőtlenebb képet festették róla és környezetéről.

Woodward azonban most egy újabb könyvet írt Trump elnökségéről. Ráadásul úgy, hogy az amerikai elnök vállalta, hogy interjúkat ad Woodwardnak az új könyvéhez, méghozzá elég sokat: 18 alkalommal beszéltek, és azokról összesen kilencórányi hangfelvétele van az újságírónak.

Nehéz azzal védekezni, hogy az egész csak fake news, amikor hangfelvételek vannak

mondta a CNN-nek a Trump-kampány egyik tanácsadója.

A Politico információi szerint a Fehér Ház munkatársai a következményektől félve bosszankodtak is amiatt, hogy Trump megnyílt az újságíró előtt. Az elnök azonban a beszámolók szerint abban bízott, hogy neki majd sikerül levennie a lábáról a veterán újságírót, és ha elbeszélget vele, akkor az új könyvében szimpatikusabbnak mutatja be őt, mint a 2018-as Félelemben, amelyben úgy jellemezte Trump elnökségét, hogy az „teljes idegösszeomlás”.

Fotó: Justin Sullivan/Getty Images/AFP

Két évvel ezelőtt a munkatársai eltitkolták az elnök elől, hogy Woodward épp könyvet ír róla, a Félelem megjelenése után azonban Trump megfogadta, hogy ez még egyszer nem fog megtörténni. Ezért tavaly decembertől nem csak engedte, hogy Woodward beszéljen vele, hanem több alkalommal is ő maga hívta fel este az újságírót a Fehér Házból, és e mellett arra biztatta a magas rangú munkatársait, hogy ők is beszéljenek vele.

A döntés teljes döbbenetet okozott Trump köreiben. Az elnök egyik leghangosabb támogatójának számító Fox News egyik műsorvezetője, Tucker Carlson egészen odáig ment, hogy szerinte az egészre Lindsey Graham, az elnök ellenségéből Trump támogatójává vált republikánus szenátor beszélte rá, mert ezzel a furcsa módszerrel akart ártani az elnöknek.

Trump támogatói nem ok nélkül aggódtak, közvetlen munkatársai nem véletlenül kezdték egymást hibáztatni az interjúkért, a kampányán dolgozó embereket ugyanis sokkolták a megjelent részletek. A könyvben szereplő állítások és Trump saját szavai komoly gondot okozhatnak az újraválasztására készülő elnöknek, alig nyolc héttel az elnökválasztás előtt. Különösen azok a kijelentései üthetnek vissza, amelyeket a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban tett.

Hazudott a vírusról az amerikaiaknak

A legnagyobb felzúdulást az váltotta ki, hogy tagadhatatlanná vált: Trump nem mondott igazat arról, mekkora veszélyt jelent a koronavírus. Az elnök már február 7-én közölte Woodwarddal, hogy a vírus „sokkal halálosabb, mint az influenza”, miközben a nyilvánosság előtt ennek pontosan az ellenkezőjét szajkózta, és heteken át azt állította az amerikaiaknak, hogy a koronavírus nem veszélyesebb az influenzánál, és egyáltalán nem kell aggódniuk miatta.

Trump többször is nyilvánosan bagatellizálta a koronavírust, most azt mondja, mindig is nagyon komolyan vette
Az amerikai elnök szerint semmit sem változott a hozzáállása, korábbi nyilatkozatai azonban nem egészen erről tanúskodnak.

Egy márciusban készült interjúban el is ismerte Woodwardnak, hogy szándékosan kicsinyítette a veszély nagyságát, állítása szerint azért, mert nem akart pánikot kelteni. Kritikusai szerint azonban inkább az állt a háttérben, hogy az elnökválasztási kampányát az amerikai gazdaság jó állapotára építő Trump attól tartott, a járványügyi intézkedések olyan gazdasági károkat okoznak, amelyek veszélyeztetnék elnökválasztási győzelmét.

A közvélemény-kutatások adatai szerint ráadásul az amerikaiak többsége elégedetlen azzal, ahogy Trump kezelte a járványt, és ha az elkövetkező hetekben a koronavírus fogja foglalkoztatni a választókat, az jelentősen megnehezítheti az újraválasztási kampányát. A járványt a kampányuk egyik fő témájává tevő demokraták már fel is használták Woodward felvételeit, hogy azzal támadják Trumpot.

De a Trump-ellenes, republikánus kampány-szakemberekből álló Lincoln Project is megmutatta, hogyan lehet fegyverként használni Trump szavait Trump ellen.

Az elnök szerdán a Fox News-nak adott interjújában nem tudott mást tenni, mint elismerte, hogy nem mondott igazat a vírusról, de magyarázata szerint jó szándék vezérelte: nem akart pánikot kelteni.

Bár Woodward könyvéből a járvánnyal kapcsolatos kijelentések okozták a legnagyobb felzúdulást, a már nyilvánosságra került részletek között egyéb érdekességek is akadnak.

Szupertitkos nukleáris fegyverrel dicsekedett

Trumpról eddig is tudni lehetett, hogy szeret dicsekedni azzal, mi mindenről van tudomása, ami annyira igaz, hogy az amerikai hírszerzők állítólag nem is árulnak el neki mindent, mert félnek, hogy kikotyogja a titkokat. Ezt a félelmet igazolta a Woodwarddal folytatott egyik beszélgetés alatt, amikor elárulta egy szupertitkos nukleáris fegyverrendszer létezését. A Washington Postban nyilvánosságra hozott könyvrészlet szerint éppen arról beszélt az újságírónak, hogy milyen közel került az Egyesült Államok egy Észak-Korea ellen vívott háborúhoz, amikor közölte:

Építettem egy olyan nukleáris fegyverrendszert, amilyen senkinek sem volt még ebben az országban. Olyan cuccaink vannak, amit még látott és amiről még csak nem is hallott. Olyan cuccaink vannak, amiről Putyin és Hszi (Csin-ping kínai elnök) még soha nem hallott. (…) Hihetetlen, ami van nekünk.

Woodward közlése szerint később névtelenül nyilatkozó emberek megerősítették neki, hogy az amerikai hadseregnek valóban van egy új titkos fegyverrendszere, de arról semmilyen információit nem árultak el neki. Az újságíró hozzátette, nagyon meglepődtek, amikor megtudták, hogy az elnök beszélt neki arról.

Kim Dzsongun szerelmeslevelei Trumpnak

Az amerikai sajtóban már többször is beszámoltak arról, hogy a külföldi vezetők hamar rájöttek, milyen könnyű Trumpot levenni a lábáról, ha a tárgyalások során elhalmozzák dicséretekkel. Kim Dzsongun észak-koreai diktátor ezt igazán magas szintre emelte, és már-már szerelmeslevelekkel halmozta el Trumpot, aki ezeket meg is mutatta Woodwardnak.

A nyilvánosságra hozott részletek szerint Kim szeretett volna „egy újabb történelmi találkozót köztem és őexcellenciája között, ami olyan, mint egy fantasy film egyik jelenete.” Egy másik levélben pedig azt írta Trumpnak, „örömömre szolgál, hogy jó kapcsolatokat építettem ki egy ilyen nagy hatalmú és kiemelkedő államférfival, mint őexcellenciája.” Egy harmadikban pedig visszaemlékezett

arra a történelmi pillanatra, amikor határozottan megfogtam őexcellenciája kezét azon a gyönyörű és szent helyen, miközben az egész világ nagy érdeklődéssel és reménnyel figyelt.

Fotó: Saul Loeb / AFP

Trump már korábban is dicsekedett másoknak ezekkel a levelekkel, nyilvánosan kijelentve, hogy „szerelembe estek” az észak-koreai diktátorral, aki – ahogy Trump most Woodwardnak elárulta – még arról is részletesen beszámolt neki, milyen módszerrel végeztette ki a nagybátyját.

Woodward szerint a CIA „mesterműként” értékelte Kim leveleit, és bár azt nem tudták megállapítani, hogy valójában ki is írta azokat, a hírszerzési elemzők „csodálták a szakértelmet”, amivel sikerült pont olyanokat írni, amivel le tudták venni a lábáról a saját nagyságára büszke Trumpot.

Putyin zsarolhatja Trumpot?

Woodward könyve szerint Dan Coats, Trump egykori nemzetbiztonsági tanácsadója „nem tudott szabadulni a gyanútól”, hogy Putyin „tud valamit Trumpról”, mert mással nem tudta magyarázni az elnök viselkedését, annak ellenére, hogy erre nem volt semmilyen bizonyítéka. Coats egy időben a lemondását fontolgatta amiatt, ahogy Trump Oroszországot kezelte.

James Mattis, Trump egykori védelmi minisztere Woodward információi szerint az országra nézve veszélyesnek tartotta Trump elnökségét, mert  alkalmatlan a pozícióra, és egyszer kijelentette Coatsnak, hogy „eljöhet az idő, amikor közös lépést kell tennünk” ellene. Egy beszélgetésben pedig közölte vele, hogy Trumpnak „nincsen erkölcsi értékrendje”, amire Coats közölte:

Igaz. Számára a hazugság nem hazugság, csak az, amit gondol. Nem ismeri a különbséget az igazság és a hazugság között.

Kiemelt kép: Doug Mills-Pool/Getty Images/AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.