Nagyvilág

Lefejeztek egy bűnügyi tudósítót Mexikóban

Sajtóhírek szerint az újságíró korábban fenyegetéseket kapott.

Lefejeztek egy újságírót Mexikó keleti részén. Az El Mundo című helyi lap közölte, hogy bűnügyi tudósítója, Julio Valdivia egy  „gyáva gyilkosság” áldozatává vált. Az újságíró lefejezett holttestét és motorját a vasúti sínek mellett találták meg a Mexikóvárostól 300 kilométerre délkeletre található Motzorongo településen.

A lap névtelenséget kérő munkatársa szerint a 44 éves Valdivia halálával kapcsolatban először vasúti balesetre gyanakodtak, de  később kiderült, megkínozták. Sajtóértesülések szerint a bűnügyi tudósító néhány hónapja fenyegetéseket kapott. Az ügyészség nyomozást indított.

Az állami hírügynökség emlékeztet rá, hohgy Mexikó a világ egyik legveszélyesebb országa a sajtóban dolgozók számára. A 2000-es év óta több mint száz újságírót gyilkoltak meg, tavaly tízet, idén pedig eddig már legalább négyen vesztették életüket erőszakos cselekmény következtében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik