A koronavírus-járvány első hullámában arra lehetett következtetni, hogy a fertőzés nem tesz különbséget a gazdagok és a szegények között. Ez természetesen most is így van, a betegség nem válogat, ugyanakkor egyre több jel utal arra, hogy a leghátrányosabb helyzetben lévők kiemelt veszélynek vannak kitéve.
A sorminta folyamatosan új helyszínekkel bővül, és rávilágít arra a tényre, hogy a nagyvárosokban milyen egyenlőtlenség uralkodik napjainkban.
Intő jel ez a tendencia egy esetleges második hullám esetére. Szakértők szerint ez várhatóan ősszel elkerülhetetlen lesz, és az eddigi tapasztalatokból kiindulva sok esetben a szegénynegyedekben robbanhat majd ki. A rászorulóknak pedig ezt követően újabb kirekesztéssel kell majd szembenéznie, mert mindenki őket hibáztatja a vírus szétszórásával. Holott a helyzet ennél azért bonyolultabb.
Akiknek nincs más választása
Miközben rengetegen felháborodnak azokon a közösségi médiában terjedő felvételeken, hogy a tengerpartokon a járványveszély ellenére világszerte tömegek zsúfolódnak össze, a második hullámot jó eséllyel nem a nyaralások, hanem a szegénység és az életben maradási ösztön indíthatja majd be bárhol a világon.
Az elmúlt egy hónapban több nagyvárosban is megugrott a koronavírus-fertőzöttek száma, és szinte kivétel nélkül minden esetben a hátrányos helyzetűekre vezethető vissza a betegség terjedése. Az elszegényedés ugyanis kitűnő táptalajt biztosít a vírus számára, több, egymásra épülő ok miatt is.
Ehhez hozzájön még az is, hogy a bevándorlók más országból érkezve akár be is hurcolhatják a vírust, és nincsenek is igazából tisztában a vírus veszélyeivel, hiszen sokszor nem is beszélik azt a nyelvet, amit a helyiek. Előfordul továbbá az is, hogy nem mennek orvoshoz a munkások, pusztán azért, mert félnek, hogy karanténba helyezik őket és elveszítik az állásukat.
Nincs az a kormány vagy városvezetés, amely akár a rászorulók védelmének érdekében kijárási korlátozásokat vezetne be, hiszen olyan alulfizetett, ugyanakkor gazdasági szempontból létfontosságú munkákat végeznek, amelyeket mások nem vállalnának el.
Élő példák
Olaszországban az egyik leggazdagabb régiónak számító Lombardiában volt a legsúlyosabb hatása a koronavírusnak, ugyanakkor az elmúlt hetekben a ország másik felén, a Nápolytól nem messze lévő Mondragone városában is hirtelen megugrott az új esetek száma. Az új gócpont egy sokemeletes lakóházhoz köthető, ahol idénymunkás bolgár bevándorlókat szállásoltak el. Ugyan nem rendeltek el célzott kijárási korlátozást, a hadsereg figyeli az épületegyüttest. Arányaiban Mondragonéban él majdnem a legtöbb bevándorló, és kirívóan alacsony itt az egy főre jutó kereset.
Kísértetiesen hasonló a helyzet az angliai Leicesterben, ahol két hétre bezáratták a nem létfontosságú termékeket áruló üzleteket és az iskolákat is. A város az egyik legszegényebb az egész országot tekintve, lakosságának 37 százaléka ázsiai, 40 százaléka pedig az Egyesült Királyság határain túl született.
Németországban Gütersloh városát kellett karantén alá helyezni, miután a kontinens egyik legnagyobb húsfeldolgozó üzemében több száz embernek lett pozitív a mintája. Ők főként kelet-európai vendégmunkások voltak, akik együtt éltek a cég által biztosított szálláshelyen.
A járvány elleni védekezésben kiemelten sikeresnek számító Görögországban és Portugáliában is megjelentek már új gócpontok. A görögöknél az északi Echinos városában kijárási korlátozásokat kellett bevezetni, miután emelkedni kezdett a fertőzöttek száma. Ebben is a szegénység játszotta a főszerepet, mivel az ország muszlim vallású kisebbségének zöme ezen a településen él. Ami pedig Portugáliát illeti: Lisszabonban 19 olyan negyedben lőtt ki a járvány, ahol a legszegényebb, főként afrikai bevándorlók élnek.
A jelenség persze nem kizárólag Európára korlátozódik. Szingapúrban – ahol kiemelkedő hatékonysággal sikerült korábban megfékezni a betegség terjedését – a vendégszállókon robbant be a járvány. Legutóbb pedig az azóta vesztegzár alá helyezett Melbourne-ben okozta ugyanez a problémát, annyi különbséggel, hogy a karanténhotelek őrzésével megbízott biztonsági cégek emberei nem tartották be az előírásokat, aztán hazavitték a külvárosba a fertőzést, ahonnan az kontrollálhatatlanul elkezdett szétszóródni.
Kirekesztés
A kormányok világszerte súlyos árat fizethetnek e közösségek elhanyagolásáért. Az egyenlőtlenség a második hullámban csak felerősödhet, de ezúttal úgy, hogy a hátrányos helyzetű emberek sérülékenysége veszélyt jelenthet mindenki másra is.
Fennáll annak is a kockázata, hogy a gócpontok kialakulása újabb társadalmi szakadékokat teremtene, főleg azokban az államokban, ahol bevándorlás- és migránsellenes vezetők vannak hatalmon. Az ellenük való szítással azt érhetik el, hogy a társadalom középső és felső rétegei a szegényeket vádolják a járvány berobbantásával, mivel nem tartották be az előírásokat.
Azokban a nagyvárosokban, ahol a lakosság összetétele lehetőséget teremt hasonló gócpontok kialakulására, ott számítani lehet erre a forgatókönyvre. A cél ezekben az esetekben, hogy mielőbb megkezdődjön a kontaktuskutatás, és megfelelő ellátást biztosítsanak a legszegényebbek számára is.
Ez a krízis persze csak egy újabb figyelmeztetés a gazdasági és társadalmi integráció hiányosságaira Európában és a világon mindenütt máshol is. Pótolni ezeket nyilván nem lehet egy csapásra, de a folyamatot muszáj elindítani, és nemcsak a vírus visszaszorítása, hanem egy egyenlőbb esélyeket kínáló jövő miatt is.
Kiemelt kép: Jorge Mantilla /NurPhoto /AFP
