Közélet

Sikerült megfékezni a járványt a legnagyobb német gócpontban

Sikerült megfékezni az új típusú koronavírus (Sars-Cov-2) terjedését a legnagyobb németországi járványgócban, az észak-rajna-vesztfáliai Gütersloh járásban, ahol így már nincs szükség újabb korlátozásokra – közölte a tartomány egészségügyi minisztere a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádió keddi jelentése szerint.

Az általánosan érvényes fertőzéshigiéniai szabályokon túlmutató járványlassító intézkedésekre a járás egyetlen településén sincs szükség, mert az adatok azt mutatják, hogy sikerült megfékezni a Rheda-Wiedenbrück települési húsüzemben, a Tönniesben történt járványkitörést – emelte ki Karl-Josef Laumann.

A tárca közleménye szerint a koronavírus-járvány németországi történetének legnagyobb szabású tömeges szűrővizsgálatát hajtották végre. Gütersloh-ban és a szomszédos Warendorf járásban mintegy 55 ezer helyi lakost teszteltek. Mindössze 96 lelet, vagyis kevesebb mint 0,2 százalék, volt pozitív. Ennek alapján megállapítható, hogy a fertőzés nem terjedt át a lakosságra a húsüzem, főleg román vendégmunkásokból álló dolgozói és családtagjai köréből.

Az MTI emlékeztet, hogy az üzemben június közepén tört ki a járvány, 1553 dolgozó szervezetében mutatták ki a vírust. A Tönnies csaknem valamennyi dolgozóját, 6400 embert és a velük együtt élőket kéthetes karanténra kötelezték. A vírus terjedésének megakadályozására június 23-án Gütersloh és Warendorf járás teljes területén visszaállították a járvány eddigi legsúlyosabb szakaszában, a március-áprilisi időszakban megismert kijárási és egyéb korlátozásokat. Egy héttel később Warendorfban visszavonták, Gütersloh-ban pedig egy héttel meghosszabbították a szigorításokat.

A tartományi közigazgatási felsőbíróság hétfőn, a szigorítások idejének lejárta előtt egy nappal megsemmisítette a vonatkozó kormányrendeletet, arra hivatkozva, hogy a tömeges tesztelés eredményei alapján aránytalan a 360 ezer lakosú Gütersloh valamennyi települését korlátozásokkal sújtani. A bíróság szerint egységes intézkedések helyett „differenciáltabb”, a helyi viszonyokhoz jobban igazodó rendelkezések szükségesek az arányosság alapelvének érvényesüléséhez. A tartományi kormány szerint az eddigi erőfeszítések sikere révén már sehol sem kell külön rendszabályokkal kiegészíteni a járványügyi védekezés rendszerét.

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok megállapodása szerint akkor kell az általános szabályoknál (társas távolságtartás, maszkviselés, fokozott higiénia) szigorúbb járványlassító intézkedéseket bevezetni, ha a hét nap alatt regisztrált új esetek száma meghaladja a 100 ezer lakosonkénti 50-et. Warendorfban már június végén a határérték alá süllyedt ez a szám. Gürtesloh-ban a tartományi egészségügyi minisztérium legutóbbi adatai szerint húsüzemi fertőzéseket leszámítva 22,8-on áll a mutató.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) keddi kimutatása szerint a közigazgatás 401 alapegysége (járások, városok) közül egyben sem haladja meg az új fertőzöttek száma a pótlólagos járványlassító korlátozásokat követelő határértéket. A járások, városok legnagyobb részében, 242 közigazgatási egységben 100 ezer lakosra vetítve ötnél kevesebb új esetet regisztráltak az utóbbi hét napon. További 112 közigazgatási egységből egyetlen koronavírus-fertőzést sem jelentettek az RKI-nek az utóbbi hét napon.

Valamennyi járást és várost együttvéve hétfőről keddre 390 új esetről érkezett jelentés az RKI-hez. Így a járvány kezdete óta 196 944 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A gyógyultnak minősülők becsült száma 500-zal 182 700-ra emelkedett. A vírus okozta betegséggel összefüggésben 9024 regisztrált fertőzött halt meg, ez 8-cal több az egy nappal korábbinál. Mindennek alapján az úgynevezett aktív esetek, vagyis a vírussal még küzdő, regisztrált fertőzöttek becsült száma 5200 körül van a 83,2 milliós országban.

Kiemelt kép: Guido Kirchner/DPA/dpa Picture-Alliance via AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.