Utolsó munkahetét kezdi a jövő héten az Európai Unió teljes jogú tagjaként az Egyesült Királyság, amely egy hét múlva, január 31-én – önálló tagországként az unió történetében elsőként – kilép az EU-ból.
Az Egyesült Királyság pontosan 47 évet és egy hónapot tölt a távozás pillanatáig az Európai Közösség, majd utódja, az Európai Unió tagországaként, ugyanis 1973. január 1-én lépett be az akkori EK-ba, Dániával és Írországgal együtt.
Dánia részeként Grönland is csatlakozott a közösséghez, majd – immár autonóm területként – 1982-ben népszavazáson döntött arról, hogy távozik, és 1985-ben ez meg is történt.
A két kilépés azonban nem hasonlítható egymáshoz. Dánia ugyanis változatlanul az EU teljes jogú tagja, és a Dán Királyság autonóm térségeként Grönland az unió különleges státusú külső területei közé tartozik.
Az Egyesült Királyság ugyanakkor az első teljes jogú tagország, amely jogi értelemben teljesen felszámolja jelenlétét az EU integrációs szerveződéseiben, mindenekelőtt az egységes belső piacon és a vámunióban, amelyekből szintén kilép.
A kilépés – a globális politikai zsargonban önálló kifejezésként meghonosodott Brexit – jövő pénteki hivatalos pillanata brit idő szerint 23 óra, közép-európai idő szerint éjfél, vagyis az Egyesült Királyság február 1-jén, jövő szombaton tölti első teljes napját az Európai Unión kívül. A Brexit-folyamat a 2009-ben életben lépett Lisszaboni Szerződés kilépési mechanizmusának első alkalmazása is egyben.
Theresa May akkori brit miniszterelnök 2017. március 29-én indította el hazáját az Európai Unió kijárata felé, aktiválva a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét, amely a kilépési folyamatot szabályozza. A cikkely maga is jogi újdonság volt az EU történetében, hiszen korábban nem létezett külön szabályozási mechanizmus kilépések esetére.
Az 50. cikkely értelmében a távozni kívánó tagország uniós tagsága a kilépési szándék hivatalos bejelentése után két évvel, vagy ennél korábbi kilépési időpontot rögzítő megállapodás esetén a megállapodás hatályba lépésével megszűnik. A határidő hosszabbítására van mód, de ehhez az összes többi EU-tagország egyhangú beleegyezése szükséges. Ez utóbbi záradék beillesztése előrelátó gondolatnak bizonyult a Brexit esetében.
Az Egyesült Királyság ugyanis alapesetben már 2019. március 29-én kilépett volna az Európai Unióból. A Brexit feltételrendszeréről elért 585 oldalas megállapodást és a hozzá kapcsolódó – a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszert egyelőre vázlatosan körvonalazó – politikai nyilatkozatot azonban a londoni alsóház először tavaly január 15-én, a brit parlamentarizmus újkori történetének addigi és azóta is legnagyobb, 230 fős többségével, a március 12-i második szavazáson 149 fős többséggel, a március 29-i harmadik voksoláson 58 fős többséggel elutasította.
Theresa May ezek után kétszer is kezdeményezte az EU-nál a Brexit halasztását; az ő miniszterelnöksége alatt megállapított végleges határidő tavaly október 31-én járt volna le.
May tavaly nyáron távozott a kormányzó Konzervatív Párt és a kormány éléről, de az október végi kilépési határidőt utódja, Boris Johnson is véglegesnek és meghosszabbíthatatlannak minősítette. Programadó beszédében és utána is sokszor kijelentette, hogy „ha törik, ha szakad”, az Egyesült Királyság október 31-én kilép az Európai Unióból, akár lesz addig új megállapodás a Brexit feltételeiről, akár nem.
Lett – legalábbis részlegesen – új megállapodás, amelyből eredeti formájában kimaradt a legvitatottabb elem, a hosszú ideje nem létező ír-északír határellenőrzés visszaállításának elkerülésére kidolgozott tartalékmegoldás, a „backstop”.
Az akkori alsóház azonban, amelyben a Konzervatív Pártnak nem volt többsége, így sem ratifikálta a Johnson által részben újratárgyalt Brexit-megállapodást. Ehelyett – ellenzéki kezdeményezésre – elfogadott egy törvényt, amely október 19-ig adott lehetőséget a Brexit-megállapodás parlamenti elfogadására, vagy arra, hogy a parlament engedélyezze a megállapodás nélküli Brexitet, előírva az újabb halasztás kezdeményezését arra az esetre, ha egyik kritérium sem teljesül.
Mivel október 19-ig egyik feltétel sem teljesült, Johnson a törvény alapján aznap éjjel levélben volt kénytelen értesíteni Donald Tuskot, az Európai Tanács akkori elnökét arról, hogy London a Brexit halasztását kéri.
Az újabb halasztási kérésnek az EU eleget tett és az új Brexit-határidőt 2020. január 31-ében jelölte meg, azzal rugalmassági záradékkal, hogy ha előbb sikerül ratifikálni a Brexit-megállapodást, akkor a brit EU-tagság is előbb megszűnhet.
Boris Johnson azonban időközben előrehozott parlamenti választás kiírását kezdeményezte az alsóházban, és a kezdeményezést a parlamenttel folytatott hosszas tusakodás után, negyedik kísérletre október végén el is fogadtatta.
A december 12-én tartott választáson a Konzervatív Párt a várakozásoknál jóval nagyobb, három évtizede példátlan mértékű győzelmet aratott, és az addigi kisebbségi kormányzás gyötrelmei után immár kényelmes, 80 fős többséggel alakíthatott új frakciót.
Ebben a helyzetben már nem jelentett gondot a Brexit-megállapodás parlamenti elfogadtatása. A folyamat ezen a héten le is zárult, a kilépésről szóló törvényt II. Erzsébet királynő csütörtökön kihirdette, brit részről így minden törvényhozási akadály elhárult a jövő pénteki Brexit elől.
