Nagyvilág

Akkora sztrájk lesz ma Franciaországban, hogy megáll az élet

Alighanem elnöksége eddigi legnehezebb napja elé néz Emmanuel Macron, csütörtökön ugyanis vasúti munkások, tanárok és közalkalmazottak tízezrek vonulnak utcára a nyugdíjrendszer tervezett megreformálása miatt, írja a Guardian.

A vasúti közlekedés várhatóan gyakorlatilag teljesen leáll majd, a vasutasok 82 százaléka ugyanis sztrájkot jelentett, emiatt a regionális járatok 90 százalékát már korábban törölték. Párizsban 16 metróvonalból 11 nem közlekedik ma, és a Párizs-London expressz járat is csak ritkán közlekedik.

Fotó: Europress/AFP

Az Air France francia légitársaság nem indítja el a belföldi járatainak harmadát, az európai célpontokra a repülők 15 százaléka nem fog közlekedni. Az Easyjet 233, francia városokból induló belföldi és európai járatát törölte.

Rengeteg iskola is zárva tart ma, és még a rendőrségi szakszervezet is arra figyelmeztetett, hogy szimbolikusan több rendőrállomás sem nyit ki csütörtökön.

A párizsi tüntetés tervezett útvonalán elhelyezkedő boltoknak a hatóságok azt tanácsolták, hogy inkább ők se nyissanak ki, mert atrocitástól tartanak.

Emmanuel Macron francia elnök számára ez egy komoly teszt lehet. Elképzelése szerint az új nyugdíjreform tervezete – amelyről a kormány hetek óta egyeztet a szociális partnerekkel – jövő év elején kerül a parlament elé, s 2025-ben egységesítené az eddig vállalatonként, illetve ágazatonként működő 42 féle nyugdíjrendszert, annak érdekében, hogy minden befizetett euró után mindenkit ugyanolyan jogok illessenek meg.Több felmérés is azt mutatja, hogy a franciák kétharmada indokoltnak tartja a nyugdíjreformot, a többség ugyanakkor a sztrájkot is támogatja.

Kiemelt kép: Europress/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik