Nagyvilág

Tárgyalóasztalnál vizsgálják az „agyhalott” NATO-t

Kedden kezdődik Londonban a következő NATO-csúcstalálkozó, pontosabban inkább konzultáció, mivel döntések ezúttal nem születnek, ugyanakkor az összejövetelen a tagállamok tisztázhatják egymással az elmúlt időben egyre mélyülő konfliktusaikat. Furcsa a helyzet: miközben katonai téren a NATO folyamatosan erősödik, a politikai széthúzás már-már a szervezet létét fenyegeti.
Korábban a témában:

A kétnapos találkozó előtt a legerősebb NATO-tagországok előre kiterítették lapjaikat. Emmanuel Macron francia köztársasági elnök az Economistnak adott interjújában „agyhalottnak” nevezte az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét, Donald Trump amerikai elnök csökkentette a közös költségvetéshez történő amerikai hozzájárulás arányát, Ankara pedig jelezte, ha nem kap több támogatást a szíriai kurdok elleni harcához, akkor megvétózza az Oroszországgal szembeni keleti szárny további katonai megerősítését. Angela Merkel német kancellár igyekszik puhítani a franciák szélsőséges álláspontját, miközben saját védelmi minisztere hat év késéssel – folyamatos amerikai nyomásra – végre hajlandó volt kijelölni egy határidőt, 2032-őt, amikorra Németország védelmi költségvetése is eléri majd a GDP 2 százalékát.

Változó világrend

A NATO-országok állam- és kormányfőinek kétnapos találkozóját ezúttal nem szabad csúcstalálkozónak hívni, mivel – elvileg – nem születnek majd konkrét döntések, a vezetők kifejezetten azért gyűlnek össze, hogy konzultáljanak egymással. Bár látszólag minden a maga megszokott útján halad Európában, az eddig ismert világrend a bomlás jeleit mutatja. Az Egyesült Államok nem tud, de nem is akar többé a nemzetközi rend őrzője lenni, vezető szerepe a világ számos pontján megkérdőjeleződött, a Közel-Kelettől (Szíria, Irán) Afganisztánon át Délkelet-Ázsiáig. Az olyan régiókban, ahol korábban sem volt erős Washington befolyása, mint például Afrika vagy a posztszovjet térség, a gyengülés kevésbé látványos, inkább az tűnhet fel, hogy még sűrűbben hallani a növekvő kínai vagy orosz befolyásszerzésről.

Ez az átrendeződés Európát is érinti, amely az USA legfontosabb partnereként szövetségese és haszonélvezője volt az 1945 óta kiépült világrendnek. Az európai jólét és gazdasági növekedés sokat köszönhet a NATO által megteremtett politikai stabilitásnak, ami viszont elsősorban az USA nyújtotta biztonsági garancián és katonai elrettentésen alapult.

  • De mi lesz most, amikor Washington elbizonytalanodni látszik?
  • Hagyatkozzunk továbbra is az Egyesült Államokra, vagy alakítsunk ki nagyobb mozgásteret az európai országoknak?
  • Hogyan viszonyuljanak az európai államok a megváltozott globális érdekekhez?

Egyelőre nincs világos válasz, pontosabban annyi látszik, hogy a dolog nem választás kérdése: a transzatlanti és az európai projektnek egymás mellett kell futnia.

Donald Trump az Egyesült Államok elnöke sajtótájékoztatón beszél Washingtonban mielőtt a Londonba utazik a NATO-csúcstalálkozóra  Fotó: Brendan Smialowski / AFP

Agyhalott NATO

Macron elnök októberben adott hosszabb interjút az Economistnak, amelyben nagyjából hasonló kérdésekkel foglalkozott. A cikkben hangzott el az ominózus kijelentés, miszerint a NATO agyhalott. Az erős állításra a szövetséges államokból számos reakció érkezett. Politikusok és szakértők kérték ki maguknak a megállapítást, és próbálták helyretenni a francia államfőt. A NATO helyzetéről azért nehéz nyilvános vitát folytatni, mert a konfliktusok kibeszélése alapból gyengeséget sugall, ami viszont jól jön Oroszországnak, Putyin ugyanis mindennek örül, ami a szövetségnek problémát okoz. Ráadásul Macron egy hetekkel később adott másik interjúban egyenesen úgy fogalmazott, Moszkva nem lehet Európa ellensége, és a kontinens biztonsága érdekében folyamatos párbeszédre van szükség az oroszokkal.

Macron: Agyhalott a NATO
A francia elnök elég határozottan fogalmazott a szövetséggel kapcsolatban.

Macron tehát nem hajlandó a sarkos véleményét a zárt ajtók mögött tartani. Elég megnézni Németország példáját, hogy értsük miről van szó. Berlin rendkívül diszkrét, kiegyensúlyozó szerepet próbált játszani, a NATO jövőjét vagy az orosz álláspontot érintő kérdésekben következetesen önmérsékletre intette Párizst. Ugyanakkor a német elkötelezettséget megkérdőjelezi, hogy a Bundeswehr költségvetése csak 2032-ben éri majd el a német GDP 2 százalékát, ami azt mutatja, hogy a németek sem sietnek eleget tenni az amerikai sürgetésnek ebben a fontos kérdésben. A német álláspont a kontinens Oroszországtól való energiafüggőségének csökkentésében is kétarcú, ha figyelembe vesszük az Északi Áramlat 2 megépítését, ami orosz gázt hoz majd Európába a balti államok és Lengyelország megkerülésével,

Macron egyébként az agyhalott kifejezést valójában nem a NATO egészére használta, hanem arra, hogy meggyengült a szervezet korábbi, konszenzusteremtő képessége. A NATO-ban mind a 29 tagországnak egyet kell értenie, vagy legalábbis tartózkodnia kell a vétótól ahhoz, hogy döntések születhessenek. Az amerikai-török szembenállással tovább csökkent az esély a konszenzusos döntések meghozatalára. A francia elnök szerint ugyanakkor a NATO kollektív védelmi képességére, elrettentő erejére, nukleáris ernyőjére továbbra is szükség van. A politikai viták ellenére katonailag a szervezet ma is robusztus, folyamatosan igyekszik alkalmazkodni a megváltozott biztonsági helyzethez, a katonai erők készültsége növekszik, a védelmi kiadások pedig szinte minden országban emelkednek.

Szijjártó: Magyarország növeli NATO-hozzájárulását
El fogjuk érni, hogy a védelmi kiadások a GDP 2 százalékát tegyék ki.

Mindez leglátványosabban a haditechnikai modernizációban érhető tetten (lásd itthon a Zrínyi 2026 programot), de áttételesen hatással van a harckészültség és a hadrafoghatóság növelésében is. Ennek a kérdéskörnek a NATO külön elemzést szentelt a londoni találkozó előtt.

Török vétó a láthatáron

A NATO-ban meglevő konfliktusokat a már említett konszenzusos döntéshozatal miatt általában valamilyen áthidaló megoldással próbálják feloldani. Ebben rendszerint az USA játszik kulcsszerepet, amelynek politikai, gazdasági és katonai erőforrásai lehetővé teszik, hogy az esetenként az ellenérdekelt feleket kárpótolják valamilyen módon, ezzel rávegyék az érintetteket, hogy legfeljebb tartózkodjanak a döntéshozatalkor, de ne vétózzanak. A tagországok közötti kétoldalú politikai viták rendszerint a NATO-n kívül maradnak, vagy legalábbis ritkán bukkannak fel a szervezeten belül.

Az USA és Törökország politikai konfliktusa az elmúlt években annyira elmélyült, hogy az már a katonai együttműködésben is érezteti a hatását. A helyzetet az SZ-400-as orosz rakétavédelmi rendszer török megvásárlása élezte ki, amelyre válaszul az USA kizárta Ankarát a legmodernebb F-35-ös vadászbombázó beszállítói és vásárlói köréből. A kapcsolatokat tovább rontotta, hogy a török vezetés 2019 szeptemberében támadást indított az USA egyik fontos partnerének számító szíriai kurdok ellen.

Mégis meglepetést keltett Washington azon megnyilatkozása, miszerint Törökországgal szemben a NATO-nak is lépnie kell, hiszen ez, mint előbb utaltunk rá, a szervezeten belül gyakorlatilag lehetetlen. Egyrészt a NATO alapszerződésében nem szerepel a kizárás lehetősége, másrészt nem valószínű. hogy bármilyen ilyen tartalmú határozatot Ankara ne vétózzon meg. Az USA a maga részéről állítólag döntést hozott az Incirlik török légitámaszponton levő atombombák kivonásáról, de még így is egy komplett, NATO-nak alárendelt parancsnokság működik Izmirben.

Az elmúlt évtizedek tapasztalata alapján számos szakértő azt jósolta, hogy az amerikai-török konfliktus érdemben nem fog begyűrűzni a NATO kollektív védelmét érintő kérdésekbe. Hiszen a kétoldalú viták, szankciók és ajtócsapkodások ellenére Törökország eddig is hozzájárult az összes, a szövetség védelmét erősítő lépéshez, legyen szó a balti országokba és Lengyelországba telepített többnemzeti harccsoportokról, a szárazföldi, tengeri és légi egységek készültségének fokozásáról, vagy a NATO reagáló erő erősítéséről.

Most azonban úgy tűnik, a régi reflexek nem feltétlenül működnek tovább. Erdogan török elnök maga is keményen beolvasott Macronnak annak ominózus interjúja után, majd a londoni NATO-találkozó előtt azt is belengette, hogy a keleti szárny további megerősítését kemény feltételekhez köti. Erdogan a szövetségesektől a szíriai kurdok elítélését kéri, amire egyelőre kevés esély látszik. Ha brit fővárosban ebben az ügyben nem születik kompromisszum, az komoly kudarc lenne a szövetségnek, egyúttal megerősítené, hogy valami tényleg nincs rendben a tagországok között.

Kiemelt kép: Michael Kappeler/doa/dpa

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.