A már korábban távozott latin-amerikai baloldali populista politikusokkal szemben a bolíviai elnök jókora bizonytalanságot hagy maga után. Miután tegnap éjjel elhagyta az országot és Mexikóban kért menedékjogot, erőszakhullám söpört végig több nagyvároson. Evo Morales hívei törtek-zúztak, gyújtogattak, miközben azt kiabálták: itt a polgárháború.
A rendőrség és a hadsereg egyelőre közös erővel próbálja megfékezni a zavargásokat. Az argentin Clarín című lap tegnap még arról számolt be helyszíni jelentésében, hogy Bolívia de facto fővárosában, La Pazban hétfőn kísérteties volt a hangulat. Az iskolák és az üzletek nem nyitottak ki, a reptérre vezető autópályát lezárták, az utcán alig látni embereket. Még rendőröket sem. Felgyújtott buszok, útszélen hagyott autók, betört kirakatok jelzik az elmúlt három hét utcai összecsapásainak emlékét.
Bolíviának jelenleg nincs legitim politikai vezetése, mert nemcsak Morales, hanem az alelnök, a kormány több tagja, valamint a parlament és a szenátus vezetői is lemondtak. A 11 milliós ország a végletekig megosztott.
Morales puccsról és a gonosz erők összeesküvéséről beszél, de ennél sokkal valószínűbb, hogy csúnyán elszámította magát. Pedig a kezdet nagyon biztató volt számára: amikor 2006-ban először megválasztották Latin-Amerika legszegényebb országának elnökévé, az felért egy valódi rendszerváltással. Morales az ajmara indián őslakosság tagjaként lett államfő egy olyan országban, ahol korábban kizárólag a gazdag, felső-középosztálybeli fehérek alkották a politikai elitet. Szakszervezeti aktivistaként járta az országot, igazságosabb, egyenlőbb rendszert ígért, földet az indiánoknak.
Egyik legnagyobb dobása az volt, amikor a földgáz- és olajlelőhelyeket államosította, de nem követte el azt a végzetes hibát, amit Hugo Chávez és utódja, Nicolás Maduro Venezuelában, vagyis hogy ne engedte volna be a külföldi tőkét és a know how-t. Épített egy csomó autópályát – igaz, egy részét épp a korábban védett, indiánok által használt földeken keresztül –, kiugró, átlagban 4,9 százalékos gazdasági növekedést produkált, felére csökkentette a szegénységi küszöb alatt élők számát, és csaknem nullára az írástudatlanságot. Az ország modernizációját mi sem jelzi jobban, mint hogy 2013 végén – kínai támogatással – sikerült fellőni az űrbe az első bolíviai műholdat.
Legendás lett a „koka igen, kokain nem” programja is: korábban az Egyesült Államok követelésére be akarták tiltani a kokatermesztést, de Morales nem hagyta cserben a kokatermelőket. Rendkívüli népszerűségre tett szert, amikor azzal érvelt, hogy a kokalevél és a kokacserje hozzátartozik a bolíviai hagyományokhoz, szó sem lehet a betiltásáról. Még az alkotmányba is beíratta, mint nemzeti terméket. Az ország öt-hatezer méter magasan fekvő részein a lakosság évszázadok óta fogyasztja a leveleket, fontos alkotóeleme a teának, különböző gyógyszereknek, kozmetikumoknak vagy épp a fogkrémnek. Mindössze a levél összetevőinek 1 százaléka az, ami a kokain előállításához szükség.
Az amerikai kábítószer-ellenes ügynökség (DEA) viszont kezdettől fenntartásokkal fogadta Morales programját, különösen azután, hogy 2008-ban ki is ebrudalták őket az országból. Az elnök támogatóinak körében ez óriási fegyvertény, nagyjából ahhoz hasonlítható, mint amikor a Fidesz hazaküldte Magyarországról a Nemzetközi Valutaalapot.
De nincs az az elnök, akinek a népszerűsége ne kopna meg tíz év alatt. Például amiatt, hogy ő maga meg volt győződve arról: személye pótolhatatlan. Bár a bolíviai alkotmányban (amit amúgy az ő elnöksége alatt, 2009-ben fogadtak el) az áll, hogy két ciklus után az elnök nem választható újra, Morales mégis úgy döntött, rá ez nem vonatkozik. Az igazolt focistaként is tündöklő államfő 2016-ban népszavazást is rendezett arról, hadd maradhasson még négy évig, de legnagyobb csalódására a szavazók 52 százaléka nem támogatta a javaslatot. Ám az elnökhöz lojális alkotmánybíróság addig mesterkedett, amíg kihozta, hogy Moralesnek jár még egy ciklus.
Innen már szinte kódolt volt a bukás: idén október 20-án Morales negyedszer is elindult a választáson, amelyen az ellenfele a 2006 előtti államfő, Carlos Mesa volt. A választási szabályok szerint bármelyik jelölt 10 százalékos vezetése esetén nem kell második fordulót rendezni, automatikusan az első helyezett győz. A szavazatok számlálása közben derült ki, hogy valószínűleg nem lesz meg a 10 százalék Morales javára. És mintha benyomták volna a pánikgombot, hirtelen leállt a szavazatszámlálás, összeomlott a rendszer, a választási bizottság legközelebb csak akkor jelentkezett, amikor „összebuherálták” valahogy a szükséges többséget (egész pontosan 10,2 százalékot). A választás tisztaságát felügyelő Amerikai Államok Szervezete rögvest jelezte, nagyon nincsenek rendben a dolgok, és a szavazás megismétlését kérte.
A nyilvánvalóan elcsalt választás utcára vitte az ellenzéket, a három hete tartó tüntetéseknek eddig négy halálos áldozata és rengeteg sebesültje van.
A nyomás hatására Morales a hétvégén megingott, és felajánlotta, hogy ismételjék meg a választásokat. Ám addigra már késő volt.
Morales az állami televízió kamerái előtt jelentette be, hogy „a béke megőrzése érdekében” lemond, ugyanakkor rendőri és politikai összeesküvést, valamint puccsot emlegetett. Szerinte a felfordulás mögött az elnökválasztáson általa legyőzött Carlos Mesa áll, aki képtelen volt belenyugodni a vereségbe.
A meccsnek egyelőre nincs vége. Morales ugyan külföldre távozott, de emberei gerillaharcra készülnek. Az ellenzék egy része katonai hatalomátvételt sürget, miközben azzal is tisztában vannak: ha egyszer kiengedik a kezükből az irányítást, nem lesz könnyű azt visszavenni.
A bolíviai fordulatnak egyébként nemzetközi következményei is lehetnek: Nicolas Maduro féllegitim venezuelai elnök is joggal aggódhat, vajon az ő hadserege nem követi-e a bolíviai mintát.
Kiemelt kép: Aizar Raldes / AFP
