Nagyvilág

Kína ezt kegyetlenül megbosszulja. Már csak az a kérdés, hogy mikor

Qiu hou suan zhang.

Az idézett kínai szólás nyers fordításban annyit jelent: elszámolni ősz után. A köznyelvben tágabb értelmezése van: revánsot venni a megfelelő időben.

Az aforizma a hónapok óta tartó hongkongi tüntetéssorozattal kapcsolatban kerül elő egyre gyakrabban. A városállam már most érzi a demonstrációk hatását, és valószínűleg többé – de legalábbis jó ideig – nem lesz már olyan békés, szabad és önálló, mint amilyennek a világ megismerte.

A Kínai Népköztársaság szuperfegyverek felsorakoztatásával ünnepelte október 1-jén kikiáltásának 70. évfordulóját, a ceremónia után nem sokkal pedig tízezrek vonultak utcára Hongkongban a diktatúra ellen tüntetve. Sokan attól tartottak, hogy aznap akár az 1989-es pekingi, Tienanmen téri vérengzéshez hasonló leszámolásba torkollhat a hongkongiak ellenállása. Bár egy tüntetőt éles lőszerrel sebesítettek meg a rendőrök, az értelmetlen öldöklés szerencsére elmaradt. A válság megoldásához azonban nem kerültünk közelebb, sőt.

Folyamatosak az összecsapások

Bár eredetileg az azóta már visszavont kiadatási törvény ellen vonult több százezres tömeg utcára, ma már az „egy ország, két rendszer” politika fenntartását és további demokratikus lépéseket követelnek a hongkongi kormánytól, a demonstrációk pedig visszafordíthatatlanul elveszítették békés jellegüket.

A rendőrség festéklövedékkel töltött vízágyukat vet be, gumilövedékekkel és paprikaspray-jel oszlat, és a tömeges letartóztatások is a hétköznapi élet részévé váltak. A rendőri brutalitás még inkább felbőszítette az embereket, és nem látni a visszautat.

A tüntetők fegyverzete kezdetleges a rendőrségéhez képest, de nem féltik a testi épségüket. Kövekkel, téglákkal, Molotov-koktélokkal dobálják az egyenruhásokat, épületeket gyújtanak fel, barikádokat és metrókat vernek szét.

Fotó: Nicolas Asfouri / AFP

Kiszivárogtatott dokumentumok szerint az erőszakra vonatkozó rendőrségi iránymutatásból például kiszedték azt a részt, hogy a rendőrök felelősek a saját tetteikért. A rendfenntartók ugyanis attól félnek, hogy vagy megölnek valakit, vagy meghalnak, emiatt pedig elképesztő nyomás terheli őket.

Múlt pénteken Carrie Lam hongkongi kormányzó azonnali hatállyal elrendelte a városállamban az arcmaszkok betiltását, és ezzel újabb lapáttal tett rá a népharagra. A tüntetők szerint az intézkedéssel ismét egy szabadságjoguktól fosztanák meg őket, ezért újra tömegesen vonultak utcára, a hangulat még jobban elmérgesedett és a tilalom ellenére rengetegen az arcukat eltakarva folytatták az ellenállást. A hét elején több száz középiskolai diák és egyetemi hallgató érkezett maszkban a tanórákra.

Vasárnap először néztek farkasszemet a tüntetők a kivezényelt kínai hadsereg katonáival, akik figyelmeztették őket, hogy az erőszakot semmilyen formában nem tolerálják.

A hadsereg tagjaira nem rontották még rá a demonstrálók, ugyanakkor csak péntek óta több mint kétszáz üzletben és állami kézben lévő ingatlanban tettek kárt, a rendőrségnek pedig közel négyszázszor kellett könnygázzal oszlatnia. A lázadóknak sikerült közlekedési káoszt is okozniuk. A hétvégén 250 jelzőlámpát tettek tönkre városszerte, amelyek közül keddig 75-öt még nem sikerült helyreállítani. Az állomások szétverése miatt az átlagosan napi ötmillió utast kiszolgáló metróhálózat szinte teljesen leállt, ezért a megszokottnál is nagyobb dugó van az utakon.

A kosaras szál

Mindeközben Daryl Morey, a Houston Rockets általános igazgatója valószínűleg az év egyik legproblémásabb bejegyzését tette ki a Twitter-oldalára a napokban, amiben kiállt a hongkongi tüntetők mellett.

A kínai hatóságoknak erre az volt a válaszuk, hogy felfüggesztenek minden együttműködést az amerikai kosárlabdaligával egészen addig, amíg nem tisztázzak ezt a kijelentést.

A tweet elég nagy fejtörést okozott az NBA vezetésének és a Rocketsnek is, hiszen ha kirúgják Morey-t és elnézést kérnek, akkor a profitot helyezik a szabad véleménynyilvánítás elé, és az antidemokratikus kínai rezsimet támogatják. A másik opció az, hogy kiállnak mellette, és ezzel megkockáztatják, hogy a sportág legjobban növekvő piacát veszítik el.

A Rocketsnek még ennél is több forog kockán, hiszen ez a legnépszerűbb NBA-klub Kínában, köszönhetően annak, hogy Yao Ming legendás kosárlabdázó nyolc szezont húzott le csapatban, mielőtt 2011-ben visszavonult.

Forrás: Twitter

Az NBA egyelőre próbál a két oldal között lavírozni. A liga által kiadott közlemény rengetegen kritizálták, amiért behódoltak a kínai hatóságoknak, aztán Adam Silver főigazgató kijelentette, hogy az elveiket helyezik előtérbe a bevételeikkel szemben, és nem fogják meghatározni, hogy ki mit mondhat. Erre az NBA-t közvetítő kínai CCTV Sports közölte, hogy egyetlen meccset sem fognak élőben adni az előszezonban. Még azt sem, amit Sanghajban játszik egymás ellen a Brooklyn Nets és a Los Angeles Lakers.

Más nemzetközi konfliktusok is kezdenek kialakulni Peking keménysége miatt. Az Apple-t például felszólították, hogy azonnal vegyék ki a kínálatukból azt az applikációt, amivel a tüntetők figyelhetik, merre járnak a városban épp a rendőrök.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy Kína és az Egyesült Államok épp kereskedelmi háborút vív egymással, Donald Trump pedig nem nézi jó szemmel, hogy Peking nyomást próbál gyakorolni az amerikai cégekre.

Peking ezúttal még kíméletlenebb lesz

Ha mi égünk, velünk fogtok égni.

Ez lett a szállóigéje a hongkongi tüntetőknek az utóbbi hónapokban, megüzenvén a kínai rezsimnek, hogy az életük árán is harcolni fognak az igazukért. A Kommunista Párt viszont megtanulta a leckét a 2014-es esernyős forradalomból és annak következményeiből.

Öt éve több ezer fiatal foglalta el a városközpontot 79 napra az általános választójog visszaállítását követelve. A megmozdulás nemcsak erejét vesztette, de Peking még meg is szilárdította hatalmát Hongkong felett. A tüntetés vezetőit rács mögé csukták, az ellenzéki törvényhozókat eltávolították pozíciójukból, a politikai híreket szivárogtató független újságosokat bezáratták, és felgyorsították a gazdasági integrációt Hongkong és Kína között.

Mégis mindezek után tört ki az ország történetének egyik legnagyobb tüntetéssorozata 2019 elején. Egy autoriter rendszerben pedig ebből egyetlen dolog következik: hogy legutóbb túlzottan engedékenyek voltak, és most könyörtelenül kell megbüntetni Hongkongot.

Mivel a hongkongiak tisztában vannak azzal, hogy mi vár rájuk, nem valószínű, hogy a dolgok egyik pillanatról a másikra visszatérnek a normális kerékvágásba. Akkor nem érne semmit az elmúlt 18 hét. És mivel a kínai hadsereg csapatai is ott vannak már a városban, egyre nagyobb az esély arra, hogy elszabadul a pokol. Ebben az esetben Pekingnek nem lesz meg az a lehetősége, hogy válasszon, mikor és hogyan bünteti meg a várost, de biztosan bosszút fog állni.

Kiemelt kép: Anthony Wallace / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik