Nagyvilág

Részlegesen, de újra jár a hongkongi metró

A károk miatt a 93 állomásból 45-öt tudnak újra megnyitni.

Vasárnaptól ismét üzemel a hongkongi metró, de csak részlegesen, és este 9 óra után bezárják, hogy kijavítsák a hálózat eszközeiben és állomásaiban két nappal ezelőtt keletkezett károkat. Az MTI a helyi közlekedési vállalatra hivatkozva azt írta, hogy a 93 állomásból csak  45 működik majd, mert a többi állomást vandál támadás érte.

Idő kell, hogy a be- és kijáratokban, jegykezelő berendezésekben és más eszközökben keletkezett károkat kijavítsák. A metró szombaton teljesen leállt. Pénteken rendkívül heves tüntetések robbantak ki, miután Carrie Lam kormányzó bejelentette: tilos lesz maszkot viselni az illegális és engedély nélküli tüntetéseken.

A tiltakozók gyújtópalackokat dobáltak, barikádokat emeltek, kirakatokat törtek be, összecsaptak a rendőrökkel, akik megsebesítettek egy 14 éves fiút a tiltakozók között. A városban hónapok óta tüntetnek az erősödő kínai befolyás ellen, demokratikus reformokat és a kormányzó távozását sürgetik.

Kedden, a Kínai Népköztársaság megalakulásának 70. évfordulóján is heves, erőszakba torkolló megmozdulások voltak több helyszínen. Több ezren vonultak az utcákra azt követelve a Kínai Kommunista Párttól, hogy adja vissza a hatalmat a népnek.

Kiemelt kép: MTI/AP/Felipe Dana

Ajánlott videó

Olvasói sztorik