Nagyvilág

Megtévesztette a papot az első spanyol leszbikus házaspár

1901. június 8-án a spanyolországi Galicia tartomány második legnagyobb városában, A Coruñában a fiatal tanítónő, Marcela Gracia Ibeas megjelent a San Jorge templomban jóvágású vőlegényével, Mario Sánchezzel. A gyanútlan Cortiella atya összeadta őket. Csak utólag jutott a fülébe, hogy az újdonsült férj valójában Ibeas kolléganője, Elisa Sánchez Loriga. Ekkor mozgósította a hatóságokat, de a házasságot a lebukás ellenére hivatalosan sosem érvénytelenítették.

Marcela és Eliza a tanítóképző főiskolán ismerkedtek meg, és hamarosan kiderült, hogy vonzódnak egymáshoz. Marcela szülei észrevették, hogy a kapcsolat veszedelmesen túlmutat a barátságon, így, hogy a botrányt elkerüljék, átíratták tiltakozó lányukat egy madridi intézménybe. A szerelem túlélte a külön töltött éveket. A két nő a diplomaszerzés után elintézte, hogy egymáshoz közeli iskolákban taníthassanak: Elisa A Coruñában, Marcela pedig egy környékbeli kis faluban. Néhány kilométernyire laktak egymástól, így Elisa minden este meglátogatta a barátnőjét. Miután Marcelát áthelyezték, csak nehezen tudták kieszközölni, hogy a távolság ne álljon újra közéjük.

Ekkor még az azonos nemű vonzalomra utaló szavak leginkább csak az orvosi szaknyelvben léteztek, és nem álltak rendelkezésre a leszbikusságot mint élhető alternatívát felmutató példák. Sőt, az azonos neműek kapcsolata egészen 1979-ig illegálisnak számított Spanyolországban, és börtönnel járt. (Magyarországon 1961-ig volt ez a helyzet.)

Ennek fényében megérthetjük, miért lehetetlenült el annyira a két nő helyzete, hogy az egyetlen járható útnak az együttmaradáshoz és a nyugodt élethez azt látták, ha megtévesztik a környezetüket és heteroszexuális párnak adják ki magukat. Ekkoriban ráadásul sokkal erőteljesebben különült el a nők és a férfiak hajviselete, öltözködése (nemigen akadtak rövid hajú, nadrágot viselő nők, több országban ezt egyenesen a törvény is tiltotta), ami a „passingot” (azt, hogy férfinak tűnjön) megkönnyíthette Elisa számára. Mivel nem egy új településen próbálkoztak a csalással, ahol senki sem ismerte őket, hanem ott, ahol már eleve gyanakodtak rájuk, azt már kevésbé érthetjük, miként gondolták, hogy így is megússzák – de egy darabig mégis sikerült nekik.

Fotó: Wikipedia

Őrült tervet eszeltek ki: összeveszést színleltek, Elisa eltűnt, majd hetekkel később, külsejét megváltoztatva visszatért. A saját unokafivérének adta ki magát, akit nem sokkal korábban hajóbaleset ért. Marcela is így mutatta be a családjának. A csodával határos módon „megmenekülő” Mario hevesen udvarolt a magára maradt tanítónőnek. Cortiella atyának előadta, hogy Londonban szülei ateistának nevelték, és személyazonosságot igazoló dokumentumai sajnos a tengerbe vesztek. A jóhiszemű pap megkeresztelte a „férfit”, és a kitűzött esküvőt annak rendje s módja szerint a következő három vasárnapi misén kihirdette a templomban. A szertartáson a megjelent néhány vendég nem szólalt fel a kérdésnél, miszerint tudnak-e a házasság bármilyen akadályáról – hallgattak örökre.

A gyanakvó szomszédok azonban a jelek szerint nem tettek így, ugyanis a „férfi nélküli házasság” szenzációs híre hamarosan a helyi sajtóban landolt, nevekkel, fotóval együtt. Az eddig csak a hátuk mögött összesúgó közösség most már nyíltan a pár ellen fordult.

Marcelát kirúgták az állásából, az egyház pedig azonmód mindkettejüket kiátkozta. A hatóságok hajtóvadászatot adtak ki ellenük, mire Marcela és Elisa városról városra menekült, majd átszöktek Portugáliába. Végül Portóban fogták el őket. Az orvosi vizsgálatnak alávetett „Mario” még az utolsó pillanatban is próbálta menteni a menthetőt és hermafroditának vallotta magát, de nem hittek neki. Akadtak azonban olyanok is, akik minden normaszegés ellenére együtt éreztek a párral, így ellenezték a kiadatásukat. Kedvezett nekik a spanyolok és a portugálok közti feszültség (sokan jó alkalomnak tartották az ügyet, hogy borsot törjenek a spanyolok orra alá). A közvéleményt az a tény is a pár mellé állította, hogy a börtönben Marcela világra hozott egy Enriqueta nevű kislányt. Egyre többen követelték a gyerek egészsége érdekében a pár szabadon engedését, így végül sikerült egy Argentínába tartó hajóra menekülniük. Életüket a dél-amerikai országban, nevüket megváltoztatva folytatták.

Isabel Coixet spanyol rendezőnő idén Elisa és Marcela címmel filmet készített róluk. A forgatókönyv írásában részt vett Narciso de Gabriel galiciai történész is, aki 2008-ban könyvet adott ki a párról. Ennek ellenére az alkotás a történetnek egy meglehetősen idealizált és (túl)romantizált verzióját mutatja be: maga Gabriel írta le a könyvében, hogy a két nő végül nem együtt élte le az életét. Eleve azt sem tudjuk, hogy a terv részeként létesített-e Marcela még Spanyolországban szexuális kapcsolatot egy férfival, hogy a terhesség miatt még meggyőzőbbnek tűnjenek Elisával, vagy pedig párhuzamos viszonyról volt szó, aminek nem kívánt következményét akarta Elisa az álházasság révén lovagiasan rendezni.

Akár monogám volt ez a szerelem, akár nyitott, akár erős, akár gyenge, és akár kölcsönös, akár inkább egyoldalú – megélése lehetetlennek bizonyult új lakhelyükön, Buenos Airesben is, ahol Marcela és Elisa szobalányként helyezkedett el. Kutatása során Gabriel azt az információt találta, hogy Elisa, ismeretlen okból, 1903-ban hozzáment egy nála 23 évvel idősebb, Christian Jensen nevű gazdag dán férfihoz. A házasságot azonban nem volt hajlandó elhálni, mire a férj, a történtekből arra következtetve, hogy Elisa nem is nő, kezdeményezte érvénytelenítését. A hatóságok ezt megtagadták, arra hivatkozva, hogy a feleség az orvosi vizsgálat szerint egyértelműen nő. A helyi szóbeszéd szerint 1909-ben Elisa Mexikóban öngyilkos lett, Marcela pedig hozzáment egy férfihoz – a történésznek ezeket sem megerősítenie, sem megcáfolnia nem sikerült.

Nemrégiben viszont felvette vele a kapcsolatot Marcela leszármazottja. Norma Graciela Moure egyszerű családfakutatás céljából írta be a keresőbe dédnagymamája nevét, és döbbenten csodálkozott rá a több mint 50 ezer találatra – ekkor már a film is elkészült. Moure sajnos nem tudta tisztázni a kérdőjeleket a történetben. Egy galiciai újságnak azt nyilatkozta, hogy a dédnagymamája botrányos házasságáról fogalma sem volt, és még a nagymamáját sem ismerte.  Ezek szerint a rokonság (vagy akár maga Marcela?) igyekezett kitörölni a „szégyenletes” történetet a családi emlékezetből.

Spanyolország 2005-ben legalizálta az azonos neműek házasságát. Egy helyi LMBTQ szervezet Marcela és Elisa emlékére díjat alapított, és utcaelnevezést is kezdeményezett.

Kiemelt kép: Wikipedia

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.