Nagyvilág

Tömegsírt csináltak az országból, mégis békében élhettek

93 évesen meghalt Nuon Csea, a népirtó Vörös Khmer-rezsim főideológusa, aki áttételesen milliók haláláért felelős. Ő és más kommunista tömeggyilkosok a hetvenes évek végén kiirtották a kambodzsai lakosság legalább negyedét, mégsem állították őket bíróság elé évtizedeken át. A pusztítás árnyai ma is az országra vetülnek.

Kevés olyan ország van, amelynek jelenére olyan durván rányomja a bélyegét egy közelmúltbeli népirtás, mint Kambodzsáéra. A hetvenes évek végén az ország negyedét kiirtó vörös khmerek tömegsírrá változtatták az országot, monszun idején még manapság is csontokat mos ki az eső a földből.

A lelkiismeretem tiszta. Mindent, amit tettem, csakis a nemzetért, az emberekért, Kambodzsa népéért tettem

– nyilatkozta a Vörös Khmer mozgalom vezére, Pol Pot 1998-ban, hat hónappal a halála előtt.

A tömeggyilkos szavainál csak a kijelentés időpontja döbbenetesebb. Pol Potot ugyan távollétében halálra ítélték, de egy percet sem töltött börtönben a bukása után, visszahúzódott az ország nyugati felébe, ahol még tartották magukat az emberei, vagy átment Thaiföldre, ha melegebb volt a helyzet.

Büntetlen népirtás

A Vörös Khmer többi vezetője is békében élhette életét évtizedekig, hiába feleltek különböző becslések szerint 1,7-3 millió kambodzsai haláláért. A népirtó khmerek 1990-ig képviselhették Kambodzsát az ENSZ közgyűlésében is. Ennek hatalmi politikai oka volt: a nyugati világ vezetői azt gondolták, a kommunista Vietnam kiegyensúlyozására pont jó lesz a Vörös Khmer a régióban, ezért évtizedekig még támogatták is a gyilkosokat. Nem számított, hogy kommunista a Vörös Khmer-rezsim, a vietnami háború elvesztése után az Egyesült Államok nem engedhette meg magának, hogy Kambodzsa is egyértelműen a szovjetek oldalára sodródjon. Főleg azt nem, hogy sikeres legyen Kambodzsa 1979-es vietnami megszállása. A régiós befolyásért az sem volt nagy ár, hogy elnéztek egy népirtást, és futni hagyták a főbűnösöket.

A katonai vezető Ta Mok ellen csak 1999-ben emeltek vádat. A rendszer főideológusa, a kettes számú testvérként emlegetett Nuon Csea is csak 2007-ben került bíróság elé: tavaly novemberben ítélték életfogytiglanra népirtásért, emberiesség elleni és háborús bűncselekményekért.

Nuon Csea a bírósági tárgyalásán. Fotó: Mark Peters / ECCC / AFP

Csea azonban augusztus 6-án, 93 évesen meghalt, így már csak két főbűnös maradt rácsok mögött. Khieu Samphan volt államfő, és a hírhedt Tuol Szleng börtön egykori parancsnoka, Kaing Guek Eav.

Ezek a későn jött ítéletek inkább arculcsapások a Vörös Khmer alatt szenvedőknek és az áldozatok családjainak, mint némi megnyugvást adó, példás büntetések. Főleg, hogy a kambodzsaiak kevesebb mint 10 százaléka idősebb 50 évesnél, azaz alig maradtak tanúk. Igaz, a népirtás árnyai a mai napig Kambodzsára vetülnek.

Inkább a korrupció, mint a hullahegyek

Amikor két éve szűk két hét alatt keresztülvágtam az országon, akkor nem volt olyan település a fővárostól kezdve a legkisebb faluig, ahol ne lett volna valami nyoma a pusztításnak. Éppen önkormányzati választásokat tartottak, amit persze elsöprő fölénnyel nyert a világ legrégebb óta pozícióban lévő „demokratikusan megválasztott” miniszterelnökének pártja.

Az egykori Vörös Khmerrel harcoló Hun Sen 1985 óta irányítja a dél-kelet-ázsiai országot, azaz mindössze hat évvel azután ragadta magához a hatalmat, hogy a vietnami hadsereg az országba betörve szétverte Pol Potékat.

Az azóta kiépült korrupt, elnyomó rendszer még mindig jobb, mint a vörös khmerek rövid rémuralma, ezért sem lázadtak fel ellene, nehogy megint valami borzalmasabb jöjjön, mint a kiszámíthatóan nyomorúságos mindennapok. Sen és pártja nem véletlenül építi már arra a hazugságra évtizedek óta a legitimációját, hogy ők szabadították meg a tömeggyilkosoktól a népet.

Nem mintha sokat számítana a legitimáció kérdése Hun Sennek, amikor minden hatalom a kezében, a hadsereg pedig a zsebében van. A csontsovány szarvasmarhákkal szántó-vető csontsovány parasztok, a vörösre sült, középkorú turista férfiak kegyét kereső fővárosi tinédzserprostituáltak, a szeméthalmok között cigit áruló kisfiúk, a nevetséges pénzért egész napra leszerződő tuk-tukosok mind örülnek, ha valahogy túlélnek. Nem álmodnak forradalomról, akik álmodhatnának, azok a föld alá kerültek.

Fotó: Rob Elliott / AFP

A hagymázas agrárkommunizmust hirdető Vörös Khmer vezetői elsőgenerációs értelmiségiek voltak, mégis hatékony elitellenes kampányt folytattak: meg is ölték az értelmiségiek nagy részét, állításuk szerint az országot majdan felépítő agrárproletárok érdekében. Az is gyanús volt, ha valaki szemüveges, sokszor ennyi is elég volt egy kivégzéshez.

A Vörös Khmer persze sosem váltotta be az ígéreteit: nem virágzó birodalmat, hanem romhalmazt hagyott maga után, ahol nagy szegénységben él a társadalom nagy többsége.

Gyilkos barlangok

Kambodzsa a mai napig szegény agrárország, a gazdagodást egyedül az egyre jobban pörgő turizmustól remélhetik. A déli partvidék tengerpartjai ott vannak Délkelet-Ázsia legszebb strandjai között, Angkor is olyan világszenzáció, amely hatalmas tömegeket vonz. Azonban vannak morbid attrakciók is: a genocídium emlékhelyei a „sötét turizmus” népszerű célpontjai. Három ilyen helyen jártam, és egyik emlékhelyen sem söpörték a szőnyeg alá a Vörös Khmer bűneit.

Sőt teljes őszinteséggel, a brutalitás legpokolibb mélységeibe leereszkedve tárják fel az ezeken a helyeken elkövetett népirtást.

Az Angkor melletti Sziemreapben még a turisták dominálnak, de ahogy kelet felé utazunk, egyre komorabb arcát mutatja Kambodzsa. Az ország középső részén fekvő Battambangtól nem messze áll Phnom Sampeau, a hegy, ami az úgynevezett gyilkos barlangokról híres. Ezekben a barlangokban emberek ezreit ölték meg 1975 és 1979 között. Kürtőik elég szélesek ahhoz, hogy a tetejükről több tíz méteres mélységbe hajítva biztosan meghaljanak azok, akiknek a vörös khmerek ilyen sorsot szántak.

A kambodzsai népirtás egyik legfélelmetesebb sajátossága, hogy még a gyilkosságon is spóroltak. Fegyvert, golyót is alig használtak a népirtók: sokakat agyonvertek, másokat egyszerűen ezekbe a barlangokba taszítottak. A legnagyobban hatalmas osszáriumban gyűjtötték az áldozatok csontjait, koponyáit. A szentéllyé alakított kivégzőhelyen egyik oldalán egy fekvő aranyszínű Buddha-szobor lábánál nyugszanak a holtak. Ez nem múzeum: körben füstölők égnek, és az áldoztatok hozzátartozói közül sokan járnak ide imádkozni.

Tömegsírok tízezrei

A fővárosban, Phnompenh-ben viszont múzeummá alakították a népirtás főbb helyszíneit. Az ismertebb a gyilkos mezőknek keresztelt Choeung Ek, a város határában fekvő rész. A központból körülbelül félórás zötykölődés vezet ide, ugyanezt az utat tették meg negyven éve azokkal, akiket teherautókba zsúfoltak, majd válogatott módszerekkel végeztek ki.

Összesen 20 ezer tömegsírt találtak errefelé napjainkig.

A szabadtéri múzeum ezek között kanyarog: a látogató a bejáratnál kap egy fülhallgatót a hangos tárlatvezetéshez, és innentől mindenki némán követi a kijelölt útvonalat. A gyilkos mezők közepén egy magas sztúpa emelkedik az égnek, ebben padlótól plafonig állnak az áldozatok koponyái. Bármerre jár az ember, ezt látja mementóként a szeme sarkából.

Fotó: TANG CHHIN Sothy / AFP

Hátborzongatóbb hely kevés vana világon, főleg úgy, hogy egy fád hang sorolja látogatás közben az ember fülébe a népirtás szikár tényeit. Itt sorakoztak fel a későbbi áldozatok. Itt állt a fészer, ahol a kerti eszközök voltak, amelyekkel halálra verték az embereket. Itt a fa, amelyhez a csecsemőket csapták hozzá, így ölve meg őket. Itt volt egy magnó, amiből egész nap mozgalmi dalok üvöltöttek, hogy elnyomják a gyilkolás hangjait. És ezek még nem is a legborzalmasabb dolgok, amiket sorol a monoton hang.

A város közepén álló hírhedt börtön, a Tuol Szleng a gyilkos mezők előszobája volt. 20 ezernél több embert tartottak itt fogva, de csak tizenketten élték túl a Vörös Khmer uralmát.

Az S-21-es kódnevű börtön korábban egy középiskola volt. Amik egykor tantermek voltak, azok kínzókamrák és cellák lettek. Ahol egykor gyerekek tanultak, ott a rendszer ellenségeit sanyargatták sokszor a halálukig.

Ennek a komplexumnak volt a teljhatalmú ura Duch elvtárs, azaz a már említett Kaing Guek Eav. Az akkor éppen harminc éves férfi rendelte el a kínzásokat, a rabokon végzett orvosi kísérleteket, élveboncolásokat.

Tuol Szlengben megmaradtak a tantermekben téglából tákolt apró cellák, a vaságyak, rajtuk fém kalodákkal, de a múzeum nagy részét az áldozatok tárgyai, és az emléküknek szentelt kiállítás foglalja el. A kambodzsai emlékezetpolitika legalább a felszínen igyekszik kezdeni valamit a népirtással, kérdés, hogy mennyit számít ez, amikor egy volt Vörös Khmer autokrata vezeti az országot. Azonban annál biztosan több, mint amit a morális magaslaton csücsülő nyugati vezetők tettek a népirtás közben, majd utána évtizedekig, amikor egy asztalhoz ültek a Vörös Khmerekkel, és nem nemzetközi bíróságok padjaira ültették őket.

Kiemelt kép: Stefan Ellis / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.