Nagyvilág

Hatszáznál is több tüntetőt vittek el a rendőrök Moszkvában

Moszkvában szombaton újabb, be nem jelentett demonstráció kezdődött. A tüntetők azért vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a helyi választási bizottság döntés ellen, ami szerint gyakorlatilag minden függetlenként indulni akaró ellenzéki ajánlásait érvénytelenítette. Moszkvában szeptember 8-án tartják az önkormányzati választást.

A rendőrség mindössze néhány perccel a demonstráció kezdetét követően elkezdte kiszorítani a tüntetőket a Moszkva központjában található gyülekezési pontról. A hatóságok 30 ember előállításáról számoltak be. Szerintük csupán 350-en jöttek el a megmozdulásra.

MTI/AP/Pavel Golovkin

A moszkvai rendőrség a mai demonstráció előtt nem sokkal megkezdte a letartóztatásokat. A BBC tudósítása szerint a tüntetések és az ellenzék egyik vezéralakját, Ljubov Szobolt is elvitték. Szobolt egy taxiból rángatták ki és tessékelték be egy fekete furgonba.

Rajta kívül több mint 600 tüntetőt – köztük újságírókat – tartóztattak le a moszkvai rendőrök.

Ugyancsak szombaton kétezren tüntettek Szentpétervárott, támogatásukról biztosítva moszkvai társaikat – írja az MTI.

A moszkvai tüntetések már a múlt héten elkezdődtek, akkor több mint ezer demonstrálót tartóztattak le.

Az orosz nyomozóbizottság pedig bejelentette, hogy pénzmosás vádjával büntetőeljárást indítottak Alekszej Navalnij Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványa ellen. Navalnij és szövetségesei szerint az alapítvány bevételei nyilvános adományokból származnak. Az ellenzéki politikust nemrég allergiás tünetekkel kórházba szállították a moszkvai börtönből, orvosa elképzelhetőnek tartotta, hogy megmérgezték. Az ügyről itt írtunk bővebben:

Furcsa betegséget kapott el a börtönben a legismertebb orosz ellenzéki
Épp a moszkvai helyhatósági választást övező tüntetések közepette.

Kiemelt kép: Vasily MAXIMOV / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik