Nagyvilág

26 év után kiengedték a börtönből a francia álorvost, aki egy napon végzett szüleivel, feleségével és gyerekeivel

Szabadlábra helyezték a francia álorvost, aki szüleivel, feleségével és gyermekeivel is végzett, a tettei pedig egy könyvet és két filmet is inspiráltak, írja a BBC.

A most 65 éves Jean-Claude Romand 18 éven át adta ki magát orvoshallgatónak valamint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatójának. Bár tényleg járt egyetemre, 1974-ben már az első vizsgáin sem jelent meg.

Mindenkinek arról beszélt, hogy WHO genfi irodájában dolgozik, de egész nap csak Franciaország és Svájc határán autózott, és néha ellátogatott a WHO információs pultjához.

1980-ban feleségül vette a barátnőjét, akitől két gyermeke született az évtized második felében. Sokszor azzal kábította a családját, hogy külföldi útra ment, de ehelyett napokig autópályák pihenőiben aludt, majd ajándékokkal tért haza.

Romand, felesége és gyermekei – Fotó: AFP

A férfinek eleinte abból volt pénze, hogy eladta a szülei által számára vásárolt lakás Lyonban, majd mikor elfogyott az összeg, a rokonoktól és barátoktól csalt ki pénzt és azt állította, Svájcban fekteti be azt.

1992 év végén néhányan elkezdtek érdeklődni a pénzük iránt. Az egyik családi barátnak pedig gyanús lett, hogy Romand neve nem szerepel a WHO munkatársainak listáján. Erre megrémült és kiirtotta a családját.

A mészárlás

1993 januárjában egy sodrófával agyonverte a feleségét, majd agyonlőtte hétéves kislányát és ötéves kisfiát is. Még aznap 80 kilométert utazott szülei otthonához, ahol mindkettőjükkel végzett, és még a kutyát is megölte. Miután hazatért, rágyújtotta a halott feleségére és gyerekeire a házat és altatókat vett be.

A férfit ugyanakkor a tűzoltók kimentették, majd őrizetbe vették. 1996-ban gyilkosságért ítélték el.

Pierre BESSARD / AFP / Europress

Emmanuel Carrère francia szerző  L’Adversaire címmel könyvet írt a történetéről, amit később meg is filmesítettek. 2001-ben a  L’Emploi du Temps című film is az ő élete nyomán készült.

Romand a börtönben töltött évei alatt vallásos lett. Volt sógora szerint hiba volt őt szabadlábra helyezni.

Nehéz hallani a szabadság szót az esetében. Szerintem ő inkább győzött

– mondta Emmanuel Crolet egy francia rádiónak.

Kiemelt kép: PHILIPPE DESMAZES / AFP / Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik