A szlovák parlament megszavazta azt a jogszabály-módosítást, amely szerint szigorúbb szabályok vonatkoznak a képviselők vagyonbevallására, és többen lesznek kénytelenek számot adni az anyagi helyzetükről – írja az Új Szó. A módosítás szerint a többségi állami tulajdonban levő vállalatok vezetőinek is be kell adniuk vagyonbevallásukat.
Az új szabályok értelmében az érintetteknek az ajándékokról is számot kell adniuk, ha az egy személytől kapott többszöri vagy egyszeri nagyobb adomány értéke meghaladja a minimálbér tízszeresét. Azt is fel kell tüntetni, milyen típusú az ajándék, mikor kapta az illető. A köztisztviselőknek a tulajdonukban levő ingatlanokat, azok típusát, elhelyezkedését és a tulajdonlap számát is be kell vallaniuk.
A nagyobb értékű ingóságokat akkor kell feltüntetni a nyilatkozatban, ha annak értéke meghaladja a minimálbér 35-szörösét. A járművek márkáját és a gyártási évét is meg kell adni. Az egyéb típusú tulajdonra, tulajdonrészre vagy kölcsönre is érvényes, hogy akkor kell bevallani, ha az értéke meghaladja a minimálbér 35-szörösét. Ez az összeghatár vonatkozik arra is, ha az érintett a tulajdonában levő ingóság vagy ingatlan használati jogát egy hónapnál tovább valaki másnak adja.
A vagyonbevallásokat ezentúl mindig összevetik az előző évben leadott nyilatkozattal, így követhető lesz a változás. A bevallásokat a jövőben elektronikusan is be lehet adni. Az érintettek a parlament összeférhetetlenségi bizottságának nyújtják be a vagyonnyilatkozatukat.