Denis Mukwege nemi erőszaktól megcsonkított nőket ápol naponta a háború sújtotta Kongói Demokratikus Köztársaságban. Gyakran anyaszült meztelenül, vérezve támolyognak be hozzá. A nőgyógyász 1999-ben találkozott a legsúlyosabb esetével: egy nővel, akit több fegyveres megerőszakolt, majd a lába közé lőttek. Mukwege boldog embernek tartja magát. Életét annak szenteli, hogy megtört női testeket és lelkeket gyógyít az általa alapított kórházban.
A boldogságomat mások boldogságában találom meg. Ha fel tudok emelni egy lelket, akkor én magam is boldog lehetek
– vallja a kongói orvos, aki idén Nadia Muraddal közösen kapta a Nobel-békedíjat.
Az emberi kegyetlenséggel rendszeresen szembesülő nőgyógyász Burundiban szerzett orvosi diplomát, és gyermekorvosként kezdte karrierjét, de amikor látta, hogy a kongói nők megfelelő orvosi ellátás nélkül milyen súlyos sérüléseket szereznek a szülés során, elhatározta, hogy nőgyógyász lesz. Franciaországba utazott, hogy az Angers-i Egyetemen tanulja ki a szakmát.
Visszatérését követően brutális polgárháború tört ki Kongóban. 1999-ben alapította meg a kelet-kongói Bukavuban a Panzi Kórházat, ahol eredetileg a helyi nőknek akart segíteni abban, hogy biztonságban megszüljék gyerekeiket. Már az első páciensnél kiderült, hogy a Panzi nem egy egyszerű szülészetként fog működni. A nőt, aki először betámolygott Mukwegéhez különös kegyetlenséggel erőszakolták meg többen is, és meg is lőtték. Mukwege és orvosi csapata a műtét után azt hitte, ez egy elszigetelt eset, egy barbár őrült rémtette. A Panzi ajtaján azonban az első páciens óta napi rendszerességgel lépnek be olyan nők, akiket különös kegyetlenséggel becstelenítettek meg fegyveresek. A fizikai és pszichológiai gyógyulást is kínáló intézménybe sokan több száz kilométerről érkeznek, az erőszakot átélt nők többsége azonban el sem jut a Panziba, inkább otthon marad, mert szégyellik férjük és családjuk előtt, ami történt velük.
Fennállása óta 85 ezer nőt és gyereket gyógyítottak a Panziban. Nem meglepő, hogy Mukwegének elege lett a nőket semmibe vevő férfitársaiból és azokból a politikusokból, akik nem tesznek semmit.
Férfiak vagyunk, és tudjuk, honnan jövünk. Miért maradunk csendben akkor, amikor éppen az eredetünket akarják elpusztítani? Mindannyiunkat nő szült. Talán elvesztettem az utam, és egy olyan világban élek, amit nem értek.
– Mukwege már 2012-ben is keserűen nyilatkozott arról a pokolról és tehetetlenségről, ami a Kongói Demokratikus Köztársaságot jellemzi. Az erőszak tovább gyűrűzik az afrikai országban, és az orvos ma már a megerőszakolt nők generációit kezeli. Operált egy anyát, akinek a lánya is Mukwege műtőasztalán feküdt 15 évvel később. És operálta a nő unokáját is, aki még csak kisbaba volt. Két generációt varrt össze a Panziban.
Nincsenek szavaim, hogy leírjam és elmagyarázzam a szemem előtt zajló brutalitást
– mondja a ma már világhírű nőgyógyász.
200 ezer kongói nő nemierőszak-túlélő
Mukwege látva, hogy a világ mennyire nem törődik a Kongóban zajló vérontással és erőszakhullámmal, barátait kérte meg, hogy látogassanak el a Panziba, és vigyék a kórház hírét. Az egyik barát Platon Antoniou fotós, aki a világ vezető politikusairól készített portréfotóiról vált ismertté. Platon tavaly a davosi Világgazdasági Fórumon tartott előadásában nemcsak a Kongóban készített fotóit prezentálta, hanem a történeteket is.
Denis Mukwege kimerült a nemi erőszak elleni harcban, de ha a kórházban van és azt csinálhatja, amire született, 200 százalékon ég
– jellemezte barátját a világhírű fotós, aki a fórum illusztris közönségének elhozta egyik fotóalanya, a 17 éves Esther történetét is. A lány 16 volt, amikor szülei elküldték, hogy hozzon vizet. Esthert több férfi elrabolta, fához kötözte, és négy napig erőszakolta. A negyedik napon sikerült elszöknie egy közeli faluba, ahol egy férfi mentette meg. Elvitte az otthonába, aztán ő is megerőszakolta. Már terhesen került a Panzi Kórházba. Antoniou az egyéves kisfiával fotózta le. Megkérdezte tőle, miért nem sír a képen. „Az apukám és az anyukám mindig azt mondta, amikor gyerek voltam, hogy azért születtem, hogy örömet adjak a világnak. Meg akarom tartani ezt az ígéretemet nekik.”
A fotós Dél-Kivu rendőrparancsnokától kapott magyarázatot arra, Kongóban miért használják háborús fegyvernek a nemi erőszakot.
A háború alatt alkalmazott nők elleni erőszaknak mélyebb okai is vannak az afrikai társadalomban. A nő a közösség és a család tengelye. Ha megtörik az erejét és a stabilitását az életben, az egész család életét törik meg. Ha ez az egész társadalmat áthatja, akkor kevés a valószínűsége, hogy a megtört családok szembeszállnak a fegyveresekkel.
Az ENSZ becslése szerint több mint 200 ezer kongói nő nemierőszak-túlélő. Mukwege azt mondja, hogy bár gyakran horrorisztikus sérüléssekkel érkeznek hozzá, amik műtéttel helyrehozhatók, a trauma pszichológiai feldolgozása is fontos. A Panziban éppen ezért azt sulykolják a pácienseknek:
A 63 éves orvos ellen 2012-ben merényletet követtek el, testőre mentette meg ő és családja életét. Az incidens után úgy döntött, elhagyja Kongót, Európába ment. Nem sokáig bírta: 2013 januárjában visszatért hazájába, néhány betege pénzgyűjtő kampányt indított, hogy megvegyék az repülőjegyét. A kongói kormány zárolta a Panzi Kórház bankszámláit, de Mukwegéék ezt is túlélték. Az ötgyerekes orvos ma is 18 órát tölt a Panziban, és bár egyre több fiatal orvosnak adja át tudását, naponta tízszer lép be a műtőbe. Akkor is operált, amikor Oslóban bejelentették, hogy a háborús helyzetekben elkövetett szexuális erőszak elleni erőfeszítéseiért Nobel-békedíjat kap az Iszlám Állam által elrabolt Nadia Muraddal együtt.
Fotó: Gianluigi Guercia / AFP
A láthatatlan vérontás
Több mint húsz éve zajlik polgárháború Kongóban, ez számít a második világháború utáni legvéresebb konfliktusnak. A vérontás legfőbb oka, hogy Kongó az egyik leggazdagabb ásványlelőhely, a kongói föld mélyén óriási mennyiségű koltán, magán és kobalt található. A kobalt például kiemelten fontos alkotóeleme azoknak az újratölthető akkumulátoroknak, amelyek az okostelefonokat, a laptopokat és az elektromos autókat is hajtják, vagyis legalább annyira fontos része a világ működésének, mint az olaj vagy a szén. A kibányászott ásványi anyagokat világvállalatok veszik meg és használják fel. A bevétel a kongói hadurak zsebében köt ki.
A bányák felett nagyrészt militáns csoportok szerzik meg a kontrollt, a közeli falvakban pedig rettegésben tartják a lakosságot, ezrével erőszakolják a nőket. Egy 2011-es amerikai kutatás szerint a polgárháború csúcsán óránként 48 nőt erőszakoltak meg Kongóban militáns szervezetek tagjai.
A vérengzés több tízezer nő testét és lelkét tette tönkre, mivel a katonák szisztematikusan háborús fegyverként használják a nők elleni erőszakot, hogy destabilizálják és az emberi mivoltától megfosszák az ellenséget. Kongóban bevett gyakorlat, hogy a katonák a nőket férfi hozzátartozóik szeme láttára becstelenítik meg, ezzel is mutatva, hogy övék a korlátlan hatalom.
Arra, hogy az erőszak mennyire nem enyhül Kongóban, nemzetközi segélyszervezetek hívták fel a figyelmet. Augusztusban a történelem második legnagyobb ebolajárványa tört ki a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol közel 700 esetet regisztráltak, 400-nál is több halottal. A súlyos vérzéssel járó betegség megfékezését nehezíti, hogy aktív háborús övezetről van szó.
Az országnak ebben a részében mintegy száz lázadó csoport harcol egymással az ásványkincsek kitermelésének ellenőrzéséért, ami komolyan hátráltatja a járvánnyal szembeni küzdelmet. A december végén tartott választások sem zajlottak békésen. Legalább 890 ember vesztette életét az etnikai alapú erőszak nyomán kialakult összecsapásokban december 16. és 18. között, azaz mindössze három nap leforgása alatt.
Az Ebola nemcsak a lakosok életét nehezíti: az őket kezelő orvosokat rendszeresen támadják meg a lázadó milíciák tagjai. A nők is fokozott veszélyben vannak. Az Orvosok Határok Nélkül (Médecins Sans Frontières – MSF) legutóbbi jelentése szerint 2017 májusa és 2018 szeptembere között 2600 nőt kezeltek szexuális erőszak miatt Kananga városában. Nyolcvan százalékukat fegyveres férfiak erőszakolták meg. A bántalmazott nők lefejezésekről, tinédzser lányok megbecstelenítéséről, verésekről számoltak be, és olyan gyerekekről, akiket szüleik előtt öltek meg.
Az egyik nő elmesélte a szervezet munkatársainak, hogy az otthonában erőszakolták meg, a férje holtteste mellett, a gyerekei szeme láttára. Öt gyereke volt, három közülük lány. Mielőtt végeztek velük, megerőszakolták őket.
A MSF által kezelt áldoztatok közül 32-en férfiak. Sokukat arra kényszerítettek, hogy erőszakoljanak meg nőket a saját közösségükből. 162 áldozat 15 évnél fiatalabb lány, 22 öt évesnél kisebb. A szervezet munkatársai folyamatosan gyűjtik és rögzítik az áldozatok beszámolóit, a túlélőknek próbálnak fizikai és pszichológiai segítséget nyújtani, ahogy Mukwegéék teszik a Panzi Kórházba.
Tavaly a Vöröskereszt hívta fel a világ figyelmét arra, hogy legalább hétmillió ember szorul sürgős segítségre az erőszak és a rendszeres fegyveres összecsapások miatt a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol rendszeres a civilekkel szembeni erőszak és önkényes gyilkosság, az emberi jogokkal való visszaélés, a fosztogatás.
A fájdalmat erővé alakítani
Bukavuban nem csak a Panzi Kórházban gyógyítják a megtört nőket. Denis Mukwege 2011-ben Christine Schuler Deschryver nőjogi aktivistával és Eve Enslerrel, a Vagina monológok szerzőjével megalapított egy központot, ahol a női túlélők hitét és erejét adják vissza. A City of Joy (Örömváros) iskolaként funkcionál: hat hónapot töltenek el itt a nők, akik többek között önvédelmi, jogi, kommunikációs és nyelvi órákon és pszichoterápiás foglalkozásokon vesznek részt, hogy az Örömváros ajtaján kilépve erős nőként kezdhessenek új életet. Többségük az erőszakban fogant gyerekével érkezik a központba.
Az alapítók heteket töltöttek azzal, hogy kiderítsék, mire van szükségük a nemi erőszakot túlélt nőknek. Szinte mindegyikük azt mondta, hogy egy olyan biztonságos helyre, ahol nem kell félniük a fegyveresektől, és ahol új erőre kaphatnak, vigyáznak a gyerekeikre. Mukwege azonban többet szeretett volna adni, mert az a meggyőződése, hogy hiába varr össze több ezer nőt, nem tud a műtőasztalnál változást elérni Kongóban. Ehhez a borzalmakat átélt nők is kellenek, akik visszatérve a társadalomba a közösségük vezetői és tanítói lehetnek.
Az Örömvárosban éppen azt mutatják meg nekik, hogyan változtassanak Kongón. Csaknem 1200 nő „szerzett már diplomát” az Örömvárosban. Van, aki iskolaigazgató lett, és van, aki a helyi rádió vezetője, sokan más nőkön segítenek.
Kiemelt kép: Alain Wandimoyi/ AFP
