Nagyvilág

A demokraták megnyerték a képviselőházi választást, kemény két év vár Trumpra

Százéves részvételi rekord dőlhet meg a keddi félidős választásokon (midterm) az Egyesült Államokban, ahol magyar idő szerint éjfélkor kezdenek el zárni az első választási körzetek. Az elnöki turnusok félidejében tartott kongresszusi választások általában nem az amerikai politikai élet legizgalmasabb eseményei Donald Trump elnöksége azonban ezt is megváltoztatta.

A Demokrata Párt megnyerte az képviselőházi helyek többségéért folyó keddi választást, de a szenátusban, ahogy az várható volt, már nem sikerült győzniük – közölte a CNN. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mennyi helyet sikerült szerezniük a demokratáknak a 435 fős képviselőházban, az eredmények még mindig érkeznek.

A százfős szenátusban két helyet kellett volna megszerezniük a demokratáknak a republikánusoktól, hogy 51 fős többségük legyen. Ez már biztosan nem fog sikerülni. Még érkeznek az eredmények, de egyelőre úgy tűnik, hogy a republikánusok még növelhetik is többségüket a kongresszus felső házában.

A képviselőház elvesztése nem akadályozta meg Donald Trumpot abban, hogy győzelemként könyvelje el a választási eredményeket.

Hatalmas siker ma este. Köszönöm mindenkinek

—írta az elnök Twitter-oldalára. Ennél többet azonban nem várhatunk tőle. A Fehér Ház közölte, hogy Trump nem fog nyilatkozni.

A képviselőházi demokraták vezetője, és a házelnöki pozícióra esélyes Nancy Pelosi egy washingtonban tartott győzelmi ünnepségen kijelentette,  a demokrata választóknak köszönhetően holnaptól új időszámítás kezdődik az Egyesült Államokban. A legnagyobb ovációt azonban akkor kapta, amikor arról beszélt, hogy a Demokrata Párt a képviselőházi többséggel a birtokában le tudja fékezni Trumpot, és ellensúly lesz az elnökkel szemben.

Közben Donald Trump telefonon hívta fel Pelosit, hogy gratuláljon a demokraták képviselőházi győzelméhez

Bár Trump győzelemnek igyekszik beállítani, hogy a republikánusoknak sikerült megtartaniuk a szenátusi többségüket, a képviselőház elvesztésével két kemény év vár az elnökre. A demokraták támogatása nélkül Trump egyetlen egy új törvényt sem tud majd hozni, és fel kell készülnie arra, hogy a képviselőház egymás után fogja indítani a kongresszusi vizsgálatokat ellene, és kormányának tagjai ellen.

Trump leginkább amiatt aggódhat, hogy a demokraták kikérik adóbevallását. Nem véletlenül: abból kiderülhet, milyen gazdasági kapcsolatok fűzik különböző külföldi kormányokhoz (főleg az oroszhoz), és ez jelent-e bármilyen összeférhetetlenséget az elnöki tisztséggel. Valamint az is, hogy pontosan mekkora vagyona van, amit szeret jelentősen eltúlozni.

A képviselőházi többséggel a birtokukban a demokratáknak most lehetőség lesz megindítani a Trump ellen a közjogi felelősségre vonást (impeachment), ami az elnök leváltásával érhet véget. Azonban ahhoz, hogy az sikeres is legyen, a szenátorok kétharmadának támogatása is szükséges. Erre pedig semmi esély a republikánus többségű szenátusban, hacsak Robert Mueller különleges ügyész nyomozása nem tár fel valami olyan nagy bűnt, amit már a republikánus politikusok sem tudnak félvállról venni.

Vesztett, de közben nyert a demokraták nagy reménysége

Az este egyik legjobban várt versenye volt a texasi szenátori választás a republikánus Ted Cruz, és a demokrata Beto O’Rourke összecsapása, amiből végül Cruz került ki győztesen. Itt már az is hatalmas fegyvertény volt a demokraták számára, hogy sikerült komolyan megszorongatni a szenátori helyébe kapaszkodó Cruzt a híresen republikánus államban.

Kennedy-hasonmás punk szerezné vissza Texast a demokratáknak
A novemberi időközi választás jelentheti Donald Trump amerikai elnök számára az első igazi megmérettetést.

És lehet érvelni amellett, hogy O’Rourke így is győzött: a texasi szavazókat fellelkesítő politikus az elmúlt hónapok legnagyobb politikai felfedezettje lett, és már most sokan úgy beszélnek róla, mint akinek nagy esélye lehet egy elnökválasztáson. Hiszen egy demokrata elnökjelölt, aki meg tudná nyerni Texast, szinte teljesen biztos lehet abban, hogy nyerni is fog.

Közben jelentős, akár a következő elnökválasztást is befolyásoló népszavazást tartottak Floridában, ahol a választók támogatták, hogy a börtönviselt embereknek is legyen joguk szavazni. Ezzel 1,4 millió ember nyerheti vissza választójogát (ezentúl csak az emberölésért, és szexuális bűncselekményekért elítélt embereket fosztják meg választás jogától).

Ez a demokratáknak kedvezhet: a börtönviseltek jelentős része fekete, akik inkább a demokratákra szoktak szavazni. Egy olyan államról van szó, aminek megnyerése szinte egyet jelenthet az elnökválasztás megnyerésével is, és ahol pár száz, vagy pár ezer szavazat is sokat számíthat.

A választások egyik legjobban figyelt küzdelme volt Florida kormányzóválasztása, ahol végül a republikánus jelölt, Ron DeSantis legyőzte a demokrata Andrew Gillumot, Tallahassee egykori polgármesterét, aki az első fekete kormányzója lehetett volna az államnak.

Bár Florida nem választotta meg első fekete kormányzóját, sok, még soha nem látott eredmény született:

Közben nagy győzelmet arattak a nők. Bár még érkeznek az eredmények, már most biztos, hogy rekord született: soha nem került be a képviselőházba annyi női jelölt mint most.

Mi az a midterm?

Az elnöki turnusok félidejében tartott kongresszusi választásokon teljesen újraválasztják a 435 fős képviselőház összes tagját, emellett a 100 fős szenátusban 35 szenátori hely sorsáról döntenek.

Jelenleg mindkét házban a Republikánus Párt tagjai vannak többségben. A demokratáknak 23 helyet kell elnyerniük a republikánusoktól, hogy többségbe kerüljenek a képviselőházban. Erre az előrejelzések szerint nagy esélyük van.

A szenátusban jelenleg 51 republikánus, és 49 demokrata szenátor ül. A demokratáknak így csak két helyet kell elnyerniük, hogy meglegyen a többségük. Erre azonban az előrejelzések szerint minimális az esélyük. Emellett az egyes államokban több kormányzói helyről, valamint az állami törvényhozások összetételéről is döntenek.

Most eldől, hogy a demokraták őrületbe kergethetik-e Trumpot
Kongresszusi választásokat tartanak az Egyesült Államokban, és ez óriási lehetőség a Demokrata Pártnak. Donald Trump nem hiába kezdett erőteljes kampányolásba. Egy baloldali győzelem ugyanis rendesen megkeserítheti következő két évét a Fehér Házban.

Az AP amerikai hírügynökség exitpoll közvélemény-kutatásának eredményei szerint a választók kétharmada Trumpról szóló referendumként tekintett a választásra, és többen voltak, akik ellene voksolnak. A választók 58 százaléka szerint az ország rossz irányba halad Trump elnöksége alatt, és a legtöbben az egészségügy, és a társadalombiztosítás kérdését tartotta a legfontosabbnak. Ez rossz hír a republikánusoknak, és Trumpnak, aki a bevándorlást helyezte a kampány középpontjába.

Közben a természet egy szivárvánnyal köszöntötte Washingtonban a választásokat.

És akkor holnaptól el is kezdhetünk készülni a 2020-as elnökválasztásra.

A kiemelt képen a 62 éves Frank Wembling leadja szavazatait az ohiói Kentben. Fotó: AFP / Jeff Swensen/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik