Az Egyesült Államok dilemmája, hogy miként reagáljon Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró előre kitervelt meggyilkolására. A sajtóreakciók a legtöbbször egybites bonyolultságú választ tartanak csak elfogadhatónak: a szaúdi királyság szankcionálását arra hivatkozva, hogy ha az USA valóban a szabad sajtó, a véleményszabadság és az emberi jogok védelmének élharcosa, akkor most kell megmutatnia, hogy nem mér kettős mércével.
Ezzel az érveléssel több probléma van. Donald Trump elnöki beiktatása óta világossá tette, hogy számára a fenti értékek kevesebbet jelentenek, ha Amerika gazdasági érdekeiről van szó. Bármely ország lehet barát, ha hajlandó Washington számára előnyös üzleteket kötni, amerikai árukat vagy szolgáltatásokat vásárolni, egyszóval erősíteni az amerikai gazdaságot és új munkahelyet teremteni. Persze ennyire nem lett azért lebutítva az amerikai külpolitika 2017 óta, erős intézmények segítik és ellenőrzik az elnök munkáját, ezek pedig nem feltétlenül osztják Trump „tranzakcionalista” külpolitikáját.
Trump alapállása eleve tompítana bármiféle karcos vagy éles lépést Szaúd-Arábiával szemben, halljuk is az elnök megnyilatkozásaiból, hogy a közel-keleti országot, annak vezetését továbbra is a barátjának tekinti. Keményebb fellépésre, szankciókra inkább a Fehér Házon kívüli szereplők, és természetesen a média és az emberi jogi szervezetek szeretnék rávenni Trumpot.
Az elnök kényes helyzetben van, hiszen Szaúd-Arábia tökéletesen illeszkedik a „tranzakcionalista” külpolitikába. Rijád a költségvetésének 11 százalékát költi védelemre (az USA 3,8 százalékot, a NATO-ban a 2 százalék elérése a cél), és Trump beiktatása után gigászi, 100 milliárd dolláros védelmi megállapodást kötött a két ország. Mindezeken túl Szaúd-Arábia évente milliókat költ amerikai szolgáltatásokra, cégekre, amelyek biztosítják a megvásárolt haditechnikai eszközök kiszolgálását, a szaúdi haderő kiképzését.
Szaúdi részről ez egy tudatos stratégia része évtizedek óta, a külpolitikai kapcsolatépítésé. Nincsenek is vele egyedül, a többi Öböl menti állam, Katar, az Egyesült Arab Emírségek, Omán mind hasonló alapon vásárol fegyvereket az USA-tól, Nagy-Britanniától vagy Franciaországtól. A logika az ilyen bevásárlások mögött mindig az, hogy ha kellően bevonjuk ezeket a hatalmakat (amelyek az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai), akkor azok majd – ha a szükség úgy hozza – viszonzásul megvédik őket a külső fenyegetéssel szemben.
Ez nem valami alávaló manipuláció az Öböl menti államoktól, hanem a túlélési stratégiájuk része, elég csak a lakosságszámukra és a szomszédokra, a régió nagyobb országaira tekinteni. Irán és Irak az elmúlt 50-70 évben mindig készen állt arra, hogy kiterjessze befolyását a szemben fekvő államokra.
Mit veszíthet az USA?
Két dolog teszi nélkülözhetetlenné az USA-t és Szaúd-Arábiát egymás számára. Az egyik az olaj. Nem abban az értelemben, ahogy elsőre gondolnánk, nem Amerikának van szüksége a szaúdi olajra, Washingtonnak az a fontos, hogy Szaúd-Arábia mint a világ legnagyobb olajtermelő országa stabilan működjön és lássa el kelet-ázsiai partnereit nyersanyaggal. Ezek az országok (elsősorban Japán és Dél-Korea) az USA legfontosabb biztonsági partnerei – Kínával szemben –, és az amerikai áruk és szolgáltatások fontos piacai. A problémák az ellátási láncban gyorsan hatással lehetnek az amerikai gazdaságra, ahogy egy nemzetközi válság miatt megugró olajárak is negatív hatással lennének a világgazdaságra. Ezért sem volt véletlen, amikor Hasogdzsi halála után az első reakciók egyikeként Rijád (egy „névtelenséget kérő kormányzati szereplőn” keresztül) belengette, hogy bármilyen szankcióra még nagyobb szankciókkal fog válaszolni.
Ez az érdek pedig messze túlmutat azon, hogy Rijád mekkora összegben vásárol amerikai fegyvereket. Trump célja az iráni regionális térnyerés megállítása, amiben érdemben – gazdasági és katonai ereje miatt – csak Izraelre és Szaúd-Arábiára számíthat. Régebben Törökországot is ide lehetett sorolni, de Ankara az elmúlt években „önjáró” lett.
Az iráni terjeszkedés látványos, eltérő mértékben, de nőtt Irán befolyása Irakban, Szíriában, a gázai övezetben, Jemenben, Katarban és Libanonban. Teheránban persze hozzátehetnék, hogy mindenki a saját regionális befolyásának kiterjesztését akarja elérni, és így is van, a Közel-Keleten a konfliktust az okozza, hogy Irán mindezt az USA-val szemben tenné. Barack Obama – bizonyos korlátokkal – még el is fogadta volna ezt, erről szólt a 2015-ben megkötött nukleáris egyezmény. A Trump-adminisztráció viszont felmondta a megállapodást, és folyamatosan lépteti életbe az újabb szankciókat. Ez fog történni november elején is, amikor az iráni olajexport kerül szankciók alá, ugyanakkor Kína már jelezte, hogy nem foglalkozik ezzel, Ankara és Újdelhi pedig felmentést kért Washingtontól. A cél, hogy Irán eladásai csökkenjenek, ezt viszont valakinek ki kell pótolnia a világpiacon azért, hogy ne szálljanak el az olajárak. A kínálat és a kereslet jelenleg nagyjából egyensúlyban van, körülbelül 100 millió hordó naponta. Teherán 2-2,2 millió hordót termel, és nagyrészt Szaúd-Arábia tudja pótolni a kieső mennyiséget.
Ha a Hasogdzsi-ügy miatt léket kapnának a szaúdi-amerikai kapcsolatok, az az Egyesült Államoknak biztonsági, politikai és gazdasági téren is nagy károkat okozna. A kenyértörés tehát senkinek sem érdeke, de ez nem jelenti azt, hogy ne próbálna meg Washington nyomást gyakorolni Rijádra.
Fotó: Bandar Algalud / EPA / MTI
Mivel ez nagyrészt a diplomácia csatornáin keresztül történik, nem könnyű a jeleket felfedezni. De tény, hogy Gina Haspel, a CIA igazgatója Törökországban tájékozódik. Ez teljesen szokatlan, a hírszerző szervezet nem szokott nyomozni, a vezetője nem szokott diplomáciai konfliktusokban megnyilvánulni. Steve Mnuchin amerikai gazdasági miniszter ezért mondta le részvételét a október 23-i rijádi gazdasági fórumon, ahol kis túlzással a világgazdaság vezető cégeinek fele jelen volt (a másik az újságíró megölése miatt mondta le a részvételt).
Mindezek fényében a megoldás valószínűleg az lesz, hogy a kedélyek csillapodásával a szaúdi hatóságok megtalálják a felelősöket (erről már vannak hírek), akiket helyi bíróságokon fognak felelősségre vonni és elítélni. A nemzetközi közösség – talán Törökország kivételével – idővel tudomásul veszi a döntést, elfogadja mint az ügy lezárását, és csak informális csatornákon keresztül jelzik majd a szaúdiaknak, hogy ilyen még egyszer ne történjen, mert a hasonló esetek gyorsan rombolják a kétoldalú kapcsolatok során nehezen megszerzett bizalmi tőkét.
Kiemelt képünkön: Donald Trump amerikai elnök harcászati eszközök eladásáról szóló táblázatot fog a kezében Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceggel való találkozóján a Fehér Házban 2018. március 20-án. Fotó: Kevin Dietsch / EPA / MTI
