Nagyvilág

Két hónappal saját búcsúztatása után hazatért a rokon – ismert zenészt temethettek el helyette

A nyolcvanéves zongorista ugyanakkor tűnt el, mint a férfi, akivel összekeverték.

Az utóbbi idők legbizarrabb esetéről tudósítanak a kanadai lapok. Augusztusban egy idős beteg került be egy torontói kórházba. Az utcán elesett férfin már nem tudtak segíteni.

Mivel semmilyen iratot nem találtak nála, az egészségügyi intézmény bevonta az ügybe a rendőrséget. A rendőrök az eltűnt személyek listája alapján értesítettek egy családot, akik a holttestet elvitték a kórházból, majd el is temették.

Csakhogy az a rokonuk, akit ők – tudomásuk szerint – eltemettek, októberben váratlanul hazaért.

Úgy tűnik, a család az ismert látássérült kanadai zongorista Scott Cushnie holttestét temette el, akit valamiért összekevertek saját rokonukkal.

A zenész egyik barátnője, Andrea Reid a CBC-nek nyilatkozott az elképesztő esetről. Elmondta, hogy egy nyomozó felhívta, és tudatta vele, hogy megtalálták Scottot, sajnos elhunyt.

Aztán jött a történet folytatása, amit nem hinnél el, ha a tévében mutatnának.

A rendőr Reidnek elmesélte, hogy az ismeretlen család akkor jött rá, hogy valaki mást hantoltak el, amikor rokonuk váratlanul hazaérkezett.

Sajnálom, hogy nevetek ezen, de hiszem, hogy Scott – bárhol is legyen – szintén röhög. Fantasztikus humora volt.

A hatóságok hamarosan exhumálják a holttestet, hogy meggyőződjenek a valós személyazonosságáról.

Scott Cushnie 80 éves volt, Professor Piano néven is ismerték, hosszú pályafutása során fellépett többek között az Aerosmith-szel is.

 

via Telegraph, CBC; kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik