Nagyvilág

Egymást érik a vádak Orbán macedón szövetségese ellen

Hivatali visszaélés, választási csalás, erőszak szerepel Nikola Gruevszki bűnlajstromán, amit épp az általa elrendelt illegális lehallgatások igazolnak.

Miközben Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök fellebbezett a két hete kiszabott kétéves börtönbüntetése ellen, négy másik ügye van folyamatban – számol be a Balkan Investigative Reporting Network.

Gruevszki pártja, a nacionalista jobboldali VMRO-DPMNE a Fidesz szövetségesének számít. A tavalyi macedón helyhatósági választáson fideszes politikusok is részt vettek Gruevszkiék sikertelen kampányában, múlt heti tüntetésükre pedig Orbán Viktor küldött videoüzenetet.

Ugyancsak múlt héten a Magyar Narancs közölt interjút a macedón titkosszolgálat egy volt munkatársával, Gyorgyi Lazarevszkivel, aki felfedezte, hogy tömeges illegális lehallgatások zajlanak, és részt vett azon felvételek kiszivárogtatásában, amelyek a kormányzati visszaéléseket bizonyítják. A hangfelvételek, és az a tény, hogy Gruevszki mintegy húszezer ember illegális lehallgatását rendelte el, mély politikai válsághoz vezetett, amelynek végén tavaly májusban, 11 év kormányzás után a VMRO-DPMNE megbukott.

A lehallgatások anyagai bizonyítékként szolgálnak a volt miniszterelnök ellen folyó eljárásokban. A kétéves börtönbüntetést azért szabták ki Gruevszkire, mert hivatali ideje alatt egy csaknem 200 millió forintos páncélozott luxusautót vásároltatott a belügyminisztériummal, és nyomást gyakorolt a közbeszerzési bizottságra, hogy egy meghatározott cégtől szerezzék be a járművet.

Egy másik ügyben bűnszervezetben való részvétellel, sikkasztással és a választás tisztasága elleni bűncselekménnyel vádolják Gruevszkit, a gyanú szerint választási csalás kitervelésében vettek részt. A múlt heti Magyar Narancs-interjúban Lazarevszki arról beszélt, hogy összeíratták azoknak a macedón állampolgároknak az adatait, akik elhagyták az országot, majd hamis igazolvánnyal szavaztak helyettük.

Hivatali visszaélés gyanúja is felmerül Gruevszkivel szemben abban az ügyben, amely azért folyik, mert elrendelte egy épület lebontását, amelyet korábbi politikai szövetségese, Fijat Canoszki épített. A gyanú szerint ezzel állt bosszút azért, mert Canoszki pártja kilépett a kormánykoalícióból.

A Gruevszki ellen felhozott vádak között van a közbeszerzési szabályok megsértése is, azzal, hogy egy 570 millió eurós autópálya-beruházást egy kiválasztott kínai vállalatnak adtak. Emellett közrend elleni bűncselekménnyel vádolják, mert a gyanú szerint az ő felbujtására támadtak meg egy ellenzéki polgármestert és hivatalát.

Gruevszki a fő gyanúsítottja annak az ügynek is, amelyben tíz másik párttaggal együtt azzal vádolják, hogy pénzmosásból finanszírozták a VMRO-DPMNE-t.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik