Videó

„Tolnanémedibe se migránsok, se bolondok nem jöhetnek”

Helyi népszavazáson akarják megakadályozni, hogy 48 enyhe- és középsúlyos értelmileg akadályozott személyt költöztessenek Tolnanémedibe egy több mint félmilliárd forintos fejlesztéssel. A kezdeményező szerint a fogyatékosok veszélyt jelenthetnek a helyiekre. FRISSÍTÉS: A népszavazás eredménytelen lett.

FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenése után derült ki, hogy a népszavazás érvénytelen lett, a 861 választásra jogosultból 184-en mentek el szavazni, ezzel meg sem közelítették az 50%+1 fős érvényességi küszöböt. 161-en szavaztak arra, hogy az önkormányzat ne adja használatba a telkeket a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak.

Négy lakóházat és egy foglalkoztató épületet hoznának létre Tolnanémediben enyhe és középsúlyos értelmileg akadályozottak számára, hogy a jelenlegi nagylétszámú, kórházjellegű intézményekből méltóbb körülmények közé költözhessenek. A négy, különálló épületben összesen 48 személyt helyeznének el alapos előkészítés és beszoktatás után, a foglalkoztatóba pedig még egyszer ennyi érintettet hoznának minden nap a közeli települések támogatott lakhatást nyújtó otthonaiból.

Tolnanémedinek a túlnyomórészt uniós pénzből finanszírozott fejlesztés nem kerülne semmibe: a felajánlott öt telek az önkormányzat tuajdonában maradna, az intézmények viszont munkahelyeket, legalább 500 millió forintos beruházást és a jövőbeni uniós pályázatoknál pozitívabb elbírálást jelentenek. Május 6-án mégis helyi népszavazáson döntenek arról, hogy az önkormányzat használatba adhatja-e a jelenleg üresen álló telkekeket — vagyis arról, hogy Tolnanémedi hajlandó-e befogadni 48 fogyatékkal élő személyt.

A népszavazási kérdést a település korábbi polgármestere, Miklós Lajos nyújtotta be, a kiíráshoz szükséges 218 aláírás birtokában, saját bevallása szerint a tolnanémediek kérésére. A népszavazás előtt Lajos Miklós szórólapokon győzködte a helyieket, hogy menjenek el a népszavazásra és szavazzanak igennel, tehát arra, hogy tiltsák meg a képviselőtestületnek a telkek átadását. A voksolás előtti hetekben egy ízléstelenebb, hangulatkeltő szórólap is a némediek postaládájába került, ezt egy meg nem nevezett személy írta, de a terjesztés megszervezéséhez Miklós Lajostól kért segítséget. A szórólapon többek között olyan, állítólag a helyi lakosok szájából elhangzott vélemények szerepelnek, mint:

Eddig sokan a migránsoknak ágyaztak meg, most meg megágyazunk a zártosztályosoknak?

 

Ezzel lesz munkahely? Nekik lett, nekünk nem. Igazságtalan.

 

A menyem szószerint azt mondta, hogy felejtsem el az unokák nyaralását, nem hozza ide prédának őket.

A várhatóan eredménytelen népszavazás összköltsége több mint 900 ezer forint, ebből a jelenlegi polgármester, Vígh László szerint egy jelentősebb járdaszakaszt is fel lehetett volna újítani. A településvezető számára a szerény költségvetés felesleges terhelése mellett az is fájó pont, hogy ismeretlen személy vagy személyek valótlan információkkal árasztották el Tolnanémedit: a már említett szórólapon arra céloznak, hogy valakinek üzleti érdeke fűződik az értelmileg akadályozottak elhelyezéséhez.

A nagylétszámű, főként kastélyokban kialakított, bentlakásos intézmények felszámolása, átalakítása és a lakóotthonos elhelyezés megoldása — hivatalos nevén az intézményi férőhelykiváltás — régóta húzódó kötelesség, amire az Európai Unió 77 milliárd forintot biztosított.

A képekre kattintva nagyban megtekintheti azokat.

Legfrissebb videók
Olvasói sztorik