Közélet
fogyatékkal élők (fogyatékos, )

Faluszélre száműzik a fogyatékkal élőket

24.hu
24.hu

2017. 11. 25. 07:24

Néhány száz fős településeken, azoknak is a külterületén építenek lakóotthonokat fogyatékkal élő embereknek – írja a Népszava.

A lap szerint az eddigi nagy intézmények helyett családias méretű házakba szervezett szolgáltatás, hivatalos nevén az “intézményi férőhely kiváltás” uniós program keretében valósul meg.

Az eddig elbírált pályázatok közül az egyikből például az derült ki, hogy Békésben, a Magyarbánhegyesen található Körös-menti otthonból még a négyszáz fős zsákfaluba, Pusztaottlakára is küldenek gondozottakat.

Az elbírált pályázatokból jól látszik, nem az említett békési példa az egyetlen eset. A búcsúszentlászlói Zala Megyei Fagyöngy Egyesített Szociális Intézmény 72 gondozottját például az 1848 fős Sármellék mellett Bocföldére (1138 lakos), Felsőrajkra (739 lakos), Esztergályhorvátiba (429 lakos) és Vaspörre (342 lakos) költöztetik át. Mindegyik településen 12 férőhelyes lakóotthont építenek.

Ez azért lehet így a Népszava szerint, mert az uniós pályázatok telekvásárlásra nem biztosítottak forrást, így több projektnél az érintett önkormányzatnak kellett területet biztosítani, a települések pedig jobbára a kevésbé értékes, a központtól távolabbi telkeket ajánlottak fel.

Kiemelt kép: MTI / Ujvári Sándor

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Bengaluru, 2018. április 18.
Gyertyás virrasztáson vesz részt egy nő egy csoportos nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett nyolcéves indiai lány emlékére Bengaluruban (korábban Bangalor) 2018. áprlilis 17-én. A nomád törzsben élő lány 2018 januárjában halt erőszakos halált az észak-indiai Dzsammu állam Kathua körzetében. (MTI/EPA/Dzsagadis Nv)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.