Nagyvilág

Trump nagyon tiszteletreméltónak tartja Kim Dzsong Unt

Elégedett az egyeztetésekkel, de majd meglátja, mennyire lesz csodálatos a tárgyalás.

Az amerikai elnök szerint az Egyesült Államok és Észak-Korea „jó párbeszédet” folytat, és azt a jelzést kapták, hogy szeretnék, ha a lehető leghamarabb sor kerülne a Kim Dzsong Un és Donald Trump közötti találkozóra.

Trump erről kedden a Fehér Házban, Emmanuel Macron francia államfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján beszélt. Amerika és Észak-Korea május-júniusra tűzte ki a találkozót, amelynek célja, hogy megállapodást kössenek az ázsiai ország atomfegyverkezéséről.

Kim Dzsong Un igazán nagyon nyitott, és azt hiszem, nagyon tiszteletreméltó az alapján, amit látunk

– mondta Trump, aki szerint kormányának kemény lépései bírták rá Phenjant arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek. Ismét figyelmeztetett arra, hogy fel fog állni a tárgyalóasztaltól, ha az egyeztetések nem járnak haszonnal, vagy Észak-Korea nem jóhiszemű. „Meglátjuk, mi lesz belőle. Lehet, hogy csodálatos lesz, az is lehet, hogy nem” – értékelt az amerikai elnök.

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház sajtófőnöke hétfőn közölte, hogy az Egyesült Államok célja a Koreai-félsziget teljes nukleáris leszerelése. Kijelentette, hogy semmilyen szankciót nem oldanak fel addig, amíg nem látnak Észak-Korea részéről konkrét tetteket. (AP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik