Nagyvilág

Bocsánatot kért Ferenc pápa, amiért bevédte a szexuális visszaéléseket eltussoló püspököt

Ferenc pápa bocsánatot kért a papi pedofíliáról tett kijelentései miatt. A dél-amerikai látogatásáról Rómába tartó repülőgépen vele utazó újságírók hétfői beszámolói szerint a katolikus egyházfő igyekezett magyarázni a papok által elkövetett szexuális visszaélésekről tett korábbi kijelentéseit - írja az MTI.

Az egyházfő a Chilében és Peruban tett látogatásáról útban hazafelé szokás szerint az őt kísérő olasz és külföldi újságírók kérdéseire válaszolt és ismételten bocsánatot a Chilében elhangzott szavaiért. Elismerte, hogy nem szerencsésen fogalmazott, ezért – mint fogalmazott – szavai arculcsapásként hatottak az áldozatoknak.

Chilei látogatása során az egyházfő védelmébe vette Juan Barrost, Osorno egyházmegye püspökét, akinek hónapok óta követelik leváltását a dél-amerikai országban arra hivatkozva, hogy Barros megpróbálta eltussolni az egyik pap, Fernando Karadima által elkövetett szexuális visszaéléseket. A katolikus egyházfő úgy fogalmazott, hogy ezek a vádak rágalmak.

Fernando Karadimát 2011-ben a Vatikán bűnösnek találta az említett vádban, életfogytig tartó vezeklésre ítélték.

Azon a napon, amikor akár csak egyetlen bizonyítékkal is szolgálnak nekem Barros püspökkel szemben, fel fogok szólalni

– mondta a pápa a múlt héten Iquiquében, ahol harmadik és egyben utolsó miséjét tartotta chilei látogatásának keretében.

Barros püspököt Ferenc pápa nevezte ki 2015-ben Osorno egyházmegye élére, amit akkor heves tiltakozás kísért az országban. Karadima áldozatai szerint ugyanis Juan Barros tudott a visszaélésekről.

Barros kétszer is felajánlotta lemondását a püspöki székből, de ezt Ferenc pápa mindannyiszor elutasította. Mostani chilei látogatása során a pápa Barros püspökkel misézett, és találkozott pedofilia-áldozatokkal is.

A papok által elkövetett szexuális visszaélésekkel szemben továbbra is a zéró tolerancia érvényes

– mondta a pápa. Kifejtette, pápasága öt éve alatt 25 kegyelmi kérvényt kapott visszaéléssel elítélt papoktól és mindegyiket elutasította.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Vincenzo Pinto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik