Közélet

Ferenc pápa landolt Chilében, 18 ezer rendőrt mozgósítottak

Megérkezett Chilébe, hatodik latin-amerikai apostoli látogatásának első állomására hétfőn Ferenc pápa, írja az MTI.

A katolikus egyházfőt a fővárosban, Santiagóban a repülőtéren Michelle Bachelet államfő, valamint három gyerek fogadta, akik virággal üdvözölték a vendéget.

Ferenc pápa repülőgépe útban Chilébe átrepült szülőföldje, Argentína felett. A repülőgépről küldött jókívánságában anélkül, hogy közölte volna, mikor látogat el hazájába, arra kérte honfitársait, imádkozzanak érte. Pápaságának öt évvel ezelőtti kezdete óta ugyanis nem kereste fel Argentínát, ahol pedig nagyon sokan várják.

Az első latin-amerikai származású pápa látogatásán Chilében támogatásáról biztosítja majd az őslakosokat, és kísérletet tesz a helyi egyház tekintélyének helyreállítására, amelyet számos botrány tépázott meg.

Fotó: Europress/AFP/Notimex

Az egyházfő január 15. és 18. között lesz Chilében, ahol a főváros mellett meglátogatja Temuco déli várost és az ország északi részén fekvő Iquique várost is. Santiagóban kedden tartandó miséjére több mint félmillió résztvevőre számítanak. Hatnapos körútja érinti Perut is.

Ferenc pápának ez 22. külföldi útja azóta, hogy 2013 márciusában megválasztották a katolikus egyház vezetőjének.

Szombaton és vasárnap több templomot gyújtottak fel Chile-szerte ismeretlenek. Éppen ezért a chilei hatóságok 18 ezer rendőrt mozgósítottak a pápa védelmére, ezen kívül húsz repülőgép és hét drón is vigyázza majd biztonságát.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Anadolu Agency/Alejandro Olivares

Ajánlott videó

Olvasói sztorik