Nagyvilág

Trump volt főtanácsadója távozik főszerkesztői posztjáról

Távozott a jobboldali Breitbart News című lapnál betöltött vezetői posztjáról Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök augusztusban eltávolított főtanácsadója. A távozást a Breitbart News honlapján jelentette be helyi idő szerint még hétfőn.

Larry Solov, a Breitbart vezérigazgatója a honlapon közzétett közleményében azt írta:

Steve értékes része örökségünknek, mindig hálásak leszünk hozzájárulásáért és mindazért, amit segített elérnünk.

Mint az MTI írja, Bannon távozására sok elemző számított, kivált azután, hogy a lap egyik tulajdonosa és Breitbart támogatója, Rebekah Mercer pénteken a The Washington Postnak adott rövid nyilatkozatában elhatárolódott tőle a Donald Trump elnökre tett, neki tulajdonított becsmérlő megjegyzések miatt.

Pénteken került a boltokba a Tűz és Düh: Trump Fehér Háza belülről című könyv, amely jórészt Bannon közreműködésével, a vele is készített interjúk alapján íródott – a könyvről, amelyet Trump be akart tiltatni, itt hosszabban írtunk. A szerző, Michael Wolff a többi között azt állítja, hogy a Trump vezette Fehér Házban káosz uralkodik, hogy Trump nagyobbik lánya, Ivanka Trump szeretne az Egyesült Államok első női elnöke lenni, és azt írja, hogy Bannon szerint ifjabb Donald Trump találkozója oroszokkal a 2016-os elnökválasztási kampány idején hazaárulás és hazafiatlan cselekedet volt.

Gyerekes, tájékozatlan, akaratos – így beszélnek Trumpról a stábtagok
Egy január elején megjelenő könyv talán még az eddigieknél is kedvezőtlenebb színben tünteti fel Donald Trump amerikai elnököt.

Steve Bannon a hétvégén közleményben kért bocsánatot az elnök fiával kapcsolatban neki tulajdonított mondatokért, azt állítva, hogy amit az ifjabb Trumpról mondott, az Paul Manafortra, Donald Trump elnökválasztási kampányának első menedzserére vonatkozott. Bocsánatkérő közleményében Bannon dicsérte Donald Trumpot és az elnök „történelmi teljesítményét” hangsúlyozta.

Az Axios hírportál szerint Bannon távozásában nem csak az játszott szerepet, hogy Bannon mit mondott, hanem az is, hogy a bocsánatkérésre több napot kellett várni.

Kiemelt kép: Europress/Drew Angerer/Getty Images/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik