Nagyvilág

Rajtakapta a férj a keresztény iskolában tanító nejét, aki egyik diákjával szexelt

A 29 éves amerikai nőt a fiú apja jelentette fel, miután egy e-mailben fotókat kapott fiáról, ahogy a tanárjával van a nő ágyában.

Letartóztatták egy oregoni keresztény középiskola egyik 29 éves tanárnőjét, mert szexuális kapcsolatot létesített egyik diákjával –jelentette a helyi sajtó. A Springfield városában dolgozó Andrea Nicole Baber a helyi rendőrség közlése szerint tavaly kezdett el flörtölni a fiúval, aki akkor még csak 15 éves volt, és a szex mellett marihuánát és alkoholt is adott neki.

A helyi sajtóban megjelent hírek szerint a rendőrséget a most már 17 éves fiú apja értesítette, miután ő és felesége egy névtelen e-mailt kapott, amiben megkérdezték tőlük, tudnak-e Baber és a fiuk kapcsolatáról. A levélhez több fényképet is csatoltak, amiken a tanárnőt és a fiút lehetett látni, a nő ágyában feküdve.

A fiú a rendőröknek elmondta, hogy eleinte az iskolában flörtöltek, majd moziban csókolóztak, és végül lefeküdtek egymással. A fiú elmondása szerint hetente egyszer-kétszer szeretkeztek a nő házában, és néha marihuánát és alkoholt is fogyasztottak.

Letartóztattak egy három diákjával is szexelő fiatal tanárnőt
A 25 éves amerikai matektanárt már ki is rúgta iskolája, ami jelentette az eseteket a hatóságoknak.

A bíróságra benyújtott rendőrségi iratokból kiderült, hogy Baber férje december 5-én rajtakapta feleségét és a diákot félig ruhátlanul, és ezt jelentette a gyermekvédelmi hatóságnak. Emellett talált pár fotót, amin felesége félmeztelenül látszik, és amiket elküldött a diáknak.

A tanárnőt előző hét pénteken tartóztatták le, és egy hétfői bírósági meghallgatáson ismertették az ellene felhozott vádakat. Babert egyebek mellett nemi erőszakkal, szodómiával és kiskorú szexuális megrontásával vádolják. A nő szabadlábon védekezhet a vele szemben felhozott vádak ellen.

A nő a Logos Keresztény Akadémia nevű középiskolában tanított nyelvtant és irodalmat. Az iskola oldalán található leírás szerint Baber „nagyon izgatott volt, hogy isten megadta neki a lehetőséget, hogy a Logos csapat tagja legyen. Az iskola a saját jellemzése szerint „családi légkörű”, ahol olyan környezet várja a gyerekeket, amelyben „minden diákot a szívünkbe fogadunk”.

Kiemelt fotó: Douglas County Sheriff’s Office

Ajánlott videó

Olvasói sztorik