Feltehetően a magas hidrogénkoncentráció okozta a november közepén eltűnt San Juan argentin tengeralattjárón bekövetkezett robbanást. Ezt Enrique Balbi, a haditengerészet szóvivője mondta Bahía Blanca városában tartott sajtóértekezletén, amit a helyi tévé közvetített.
Számításba véve, hogy egy robbanásról kaptunk hírt, és tudjuk hogy a hajó fedélzetén nem voltak torpedók (…), azt a következtetést lehet levonni, hogy a robbanást magas hidrogénkoncentráció váltotta ki.
Az MTI szerint a szóvivő hangsúlyozta, az áramellátási gond, amiről a személyzet az utolsó kapcsolatfelvételkor beszámolt, azzal volt összefüggésben, hogy víz került az akkumulátorokra, azok azonban nem voltak hibásak. Enrique Balbi ezzel kisebbíteni igyekezett a La Nación című argentin napilap értesülését, amely szerint visszaélések voltak a 2008 és 2013 között átfogó felújításon átesett dízel-elektromos meghajtású tengeralattjáró akkumulátorainak beszerzésekor.
A La Nación egy 2015-16-os védelmi minisztériumi jelentést idézett, amely szerint a Németországban épített és 1985-ben szolgálatba lépett merülőhajó átfogó felújításakor nem tartották be az előírásokat és a megfelelő szabványokat, az akkumulátorok beszerzésekor pedig előnyt biztosítottak bizonyos cégeknek.
Oscar Aguad védelmi miniszter, aki szintén részt vett a Bahía Blanca-i sajtóértekezleten, arról beszélt, hogy a hatóságoknak nincs olyan információjuk, amely szerint a tengeralattjárót torpedótalálat érhette.
Ezt a feltételezést valójában ki kell zárnunk
– mondta. A miniszter és a szóvivő is hangsúlyozta, hogy
A TR-1700-osztályú San Juan november 13-án indult el az ország egyik legdélebbi pontjáról, Ushuaiából saját támaszpontja, a fővárostól 400 kilométerre délre fekvő Mar del Plata felé, fedélzetén 44 tengerésszel. Utoljára két nappal később a San Jorge-öböl térségéből, az argentin partoktól 432 kilométerre, Buenos Airestől 1300 kilométeres távolságból jelentkezett be, onnantól kezdve azonban semmit nem lehet tudni róla.
Csütörtökön került nyilvánosságra, hogy szokatlan zajt, „hidroakusztikus anomáliát” rögzítettek három órával a tengeralattjáró utolsó bejelentkezését követően abból a térségből, ahol eltűnt. Később arról számolt be a haditengerészet, hogy olyan információkat kapott, amelyek szerint a rögzített anomália robbanás hangja lehetett. A szonárral rögzített feltűnő jelenségről egy egyesült államokbeli intézet értesítette az argentin hatóságokat.
Kiemelt kép: MTI/EPA/Argentin haditengerészet


