Nagyvilág

Argentin tengeralattjáró: az oroszokban bíznak

Oroszország is bekapcsolódott a múlt héten eltűnt argentin tengeralattjáró utáni kutatásba, és várhatóan egy eddig be nem vetett, távvezérlésű eszközzel fésülik majd át a tengert szombaton, írja a BBC.

Az oroszok Antonov típusú repülőgépe – amely a világon az egyik legnagyobb – pénteken éjjel landolt Argentína déli részén, Comodoro Rivadavia városánál, ahol jelentős tömeg gyűlt össze, hogy megnézzék a járművet.

A gép innen az ország legdélebbi pontjára, Ushuaia településére repült, ahonnan az ARA San Juan elindult a túrájára.

Szombaton az óceánba eresztik a Pantera Plus néven ismert, pilóta nélküli tengeralattjárót, amely 1000 méteres mélységig képes szonárfelvételeket készíteni.

Az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint Argentínába küldtek egy kutatóhajót is, amellyel még mélyebben tudnak majd keresni. A hajó még nem érkezett meg, de már elindult Nyugat-Afrika partjairól.

Szakértők szerint a tengeralattjáró adottságai miatt 600 méteres mélység alatt nem bírja a nyomást, és átszakad a hajóteste.

Eltűnt argentin tengeralattjáró: azt tudják, mi nem történt
Több mint egy hete veszett nyoma a járműnek, 44 tengerésszel a fedélzetén.

Van tapasztalatuk

2000-ben a Barents-tengerben süllyedt el egy orosz tengeralattjáró, miután egy torpedó felrobbant egy gyakorlaton.

A fedélzeten 118 fős legénység tartózkodott, mindnyájan életüket vesztették. Bár 23-an túlélték a robbanást, később ők is meghaltak az oxigénhiány miatt.

Az egyik áldozat utolsó levelében úgy fogalmazott

egyikünk sem juthat ki innen, ezt a levelet vakon írom.

Az orosz kormányt akkor rengeteg kritika érte, hogy öt nap után fogadta el csak a nemzetközi segítséget a tengeralattjáró felkutatásához.

A Kurszk tengeralattjáró nukleáris meghajtású és 154 méter hosszú volt, főként katonai gyakorlatokban vett részt. Ehhez képest az ARA San Juan 66 méteres, és bár rakétákkal felszerelt, járőrhajóként szolgált a partokon.

Milyen országok vesznek még részt a kutatásban?

Oroszország mellett az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Brazília, Chile, Norvégia, Németország, Kanada, Franciaország, Peru, Kolumbia és Uruguay is felajánlotta a segítségét.

Az amerikai haditengerészet szintén kihelyezett két vízalatti eszközt, amely szonárfelvételek készítésére alkalmas. A NASA egy repülőgéppel szelte át az érintett területet, de nekik sem sikerült semmit találni.

Eltűnt argentin tengeralattjáró: élet-halál harc az idővel
Rutimunkára indult, hat napja nincs hír az ARA San Juan legénységéről. Pár napon belül elfogyhat az oxigén a fedélzeten és a hajótest sem bírja sokáig a mélytengeri nyomást. Az idő a mentőcsapatok ellen dolgozik.

Kiemelt kép: Europress/AFP/ TELAM/

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik