Sport

Súlyos térdsérülést szenvedhetett a Barca kézikapusa

Nagyon közel volt a bombameglepetéshez a Bidasoa Irún, a spanyol bajnokság ötödik helyén álló férfi kézilabdacsapat ugyanis nagyszerű teljesítménnyel sokáig vezetett a hibátlan listavezető Barca ellen, végül azonban kétgólos vereséget szenvedett. A hazai győzelem azonban komoly áldozattal járt.

A mérkőzés nem úgy alakult, ahogy a katalánok tervezték, a szerdán Aalborgban megsérült Emil Nielsen kapus nélkül rendkívül pontatlanul kezdték a meccset, és a Bidasoa négy perc alatt 5-2-re elhúzott. Az erőviszonyok csak nem akartak helyre állni, ugyan a Barca 10-10-nél egyenlített, de onnan ismét két-háromgólos hátrányba került.

A második félidőig kellett várni, hogy a hazai csapat először megszerezze a vezetést (19-18), ám mire belelendült volna az együttes, egy sajnálatos sérülés megfogta ismét. Gonzalo Pérez de Vargas kapus egy rossz talajfogás után a bal térdéhez kapott, úgy kellett levinni a pályáról, a Marca szerint súlyosnak tűnő térdszalag-sérülést szenvedett.

A helyére a mindössze 20 éves horvát Filip Saric állt be, aki ebben a nehéz helyzetben hőssé vált, három egymást követő védéssel megakadályozta, hogy a rivális elhúzzon.

A hajrá 29-29-ről kezdődött, az utolsó perceket a Barca végül 3-1-re hozta, így 32-30-ra megnyerte a csatát.

A katalánok elkerülték azt a kínos helyzetet, hogy a 2017-es Final Four után sorozatban két vereséget szenvedjenek tétmérkőzésen.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik