Nagyvilág

Egyezkedések a nagy migránselosztóval: Macron tárgyalása a líbiai hatalmi szereplőkkel

Líbia katonai vezetésével az Európai Unió egyes, a Földközi-tengeren zajló migrációban érintett országai már évtizedek óta üzleteltek annak érdekében, hogy visszaszorítsák a bevándorlást. Ezeknek az üzleteknek Moammer Kadhafi elnök 2011-es eltávolítása és meggyilkolása vetett végett. Most a frissen beiktatott Emmanuel Macron francia elnök ült le tárgyalni a polgárháborús Líbia erős embereivel. ELEMZÉS
Korábban a témában:

Ha egy mondatban szeretnénk összefoglalni Európa líbiai migránspolitikáját, ezt írnánk: „Mi fizetünk, ti pedig nem engeditek hajóra szállni őket.”

A Kadhafi-rezsim idején ezzel sikerült akadályozni a Földközi-tengeren zajló tömeges migrációt, melynek Líbia mindig is a központja volt. Az ország több ezer kilométeres partszakasza tömegével vonzotta a jobb élet reményében vagy a fegyveres üldözés miatt útra kelő észak- és közép-afrikai migránsokat és menekülteket. Ők Líbiában annak reményében gyűlnek össze, hogy hajóra szállva eljuthatnak az ígéret földjére, az olasz partokra.

Moammer Kadhafi, Líbia extravagáns és félőrült vezetője jó pénzért természetesen készséggel állt az európai hatalmak rendelkezésére: vasököllel ellenőrizte országának partjait, aktívan fellépett az embercsempészés ellen. Az, hogy ennek milyen emberjogi következményei voltak, nem igazán érdekelt senkit. Mindenki roppant elégedett volt: Kadhafi élhetett luxusban az EU-s pénzekből, Olaszország partjaira meg nem sodorta próbálkozók holttesteit a víz, miként menekültek százezrei sem kopogtak be a jobb élet reményében.

Ennek – a menekülteket kivéve – mindenkinek megfelelő helyzetnek a végére tett pontot a 2011-es arab tavasz. Kadhafit, aki egyébként árulásként értelmezte, hogy Franciaország hozta össze a rezsimje elleni nemzetközi beavatkozást, elmozdították a hatalomból, a felkelők pedig brutálisan kivégezték.

Líbia, miként az várható volt, azonnal polgárháborúba süllyedt. Átmeneti kormányok váltották egymást, de senki nem tudta kiterjeszteni ellenőrzését az egész országra. A radikális iszlamisták, többek között az ISIS is saját darabot hasított ki magának az országból. Emellett, egységes hadsereg és törvények híján Líbia az embercsempészek fellegvára is lett. Európa a saját bőrén is elkezdte érezni a polgárháborús káosz migrációra gyakorolt hatását: csak 2014 óta évente körülbelül hatvanezer migráns érkezett az olasz partokra, ez a szám pedig minden évben csak növekedett.

A szárazföldi tömeges migrációt Törökország felől különböző, a törököknek tett ígéretekkel és a határok megerősítésével le lehetett lassítani, de az EU-s kormányok nem tudtak mit kezdeni a líbiai migrációval: a káosz virágzó iparrá változtatta az embercsempészetet, amelynek igazából senki sem tudta útját állni.

Fotó: Getty Images/Chris McGrath

Ennek elsődleges oka, hogy az ENSZ, és az EU a líbiai belpolitikában a Fájíz Ász Szárrádzs miniszterelnök vezette Nemzeti Együttműködés Kormányát támogatta, amely, dacára az anyagi, illetve más típusú támogatásnak képtelen volt az ellenőrzése alá vonni teljes Líbiát. Tripolit, és nagy jóindulattal Kelet-Líbiát ellenőrzi csak, és harcol az iszlamistákkal.

Szárrádzs kormányának azonban nem a líbiai iszlamisták a fő ellenségei, mert a háború ködéből és Kadhafi szétforgácsolódott hadseregéből előbukkant Khalifa Haftár tábornok, aki sikeresen egyesítette a Kadhafi-rezsimet már-már visszasíró nyugat-líbiai törzseket, a hadsereg maradékát és ellenőrzése alá vonta az ország nyugati részét.

A tábornok is komoly szövetségesekre tett szert az elmúlt években: Egyiptom, cserébe, hogy ellenőrzi a két ország közötti határt, mind politikailag, mind hadifelszereléssel támogatja a tábornok hatalmi ambíciót. Abdel Fattáh Ász-Sziszi elnök pedig hozta a saját szövetségeseit, az öbölmenti országokat, amelyek mind Haftár oldalára álltak. Franciaország is barátságosabb vele a vártnál, de erről később.

Bár a két hatalmi játékos együttműködött az iszlamista központok „felszabadításában”, az, hogy ki irányítsa Líbiát, nem dőlt el, a fegyveres hatalmi harcnak pedig egyáltalán nem látszik a vége. Miként a migránskrízisnek sem.

Az EU-ban egyre inkább erősödtek a konkrét katonai beavatkozást sürgető hangok: többek között Orbán Viktor is a katonai beavatkozás mellett tette le a voksát, de emellett kardoskodtak a németek és az olaszok is. A terv az volt, hogy hadihajókkal kényszerítik vissza a tömegesével, naponta útnak induló migránsokat a líbiai partokra. (Pletykák szerint volt arra is terv, hogy konkrét katonai beavatkozással eldöntik a polgárháborút.)

Ezekbe a tervekbe tenyerelt bele Emmanuel Macron, aki július 25-re összehozott egy találkozót Szárrádzs és Haftár között Párizsban. A találkozó a tűzszünet- és a jövő évi választások megtartásának bejelentésével végződött. Sokan a találkozót „történelminek” tekintették, és garanciának mind a belpolitikai, mind a migránskrízis megoldására. Macron már a mígránskrízis menedzselésének ötleteiről is beszélt.

‘Hot spotok’

Közvetlenül a Haftár-Szarrádzs találkozó lebonyolítása után Macron már azt nyilatozta a sajtónak, hogy Franciaország nemzetközi ellenőrzés alatt álló ‘hot spotok’ felállítását tervezi Líbiában még idén nyáron, ahol elvégeznék a menedékkérők szűrését, és csak azt engednék tovább, aki valóban jogosult a menekült státuszra. Ezzel azt kívánnák elérni, hogy a menedékkérők ne vállaljanak „őrült” kockázatot az Európába jutással. Több van ebben az elképzelésben persze pusztán humanitárius szempontoknál: ha beindulnának Macron hotspotjai, akkor sikerülne kiszerveznie a menedékkérelmek elbírálását az EU területéről, gyakorlatilag tehermentesítve az EU végletekig leterhelt adminisztrációját. Ahogyan azonban arra több a menekültüggyel foglalkozó alapítvány is rámutatott, hiába lennének ezek a hotspotok nemzetközi ellenőrzés alatt, Líbiában semmi sem garantálná, hogy a menedékkérők emberi jogait bármi is tudná garantálni, nincs arra semmi garancia, hogy ezek a táborok nem lennének többek egyszerű börtönöknél.

Olaszország azonban minden volt, csak elégedett nem. Az olaszok ugyanis egyedül a Szárrádzs-kormányzatot ismerik el Líbiában, Haftárt pedig közönséges hadúrnak tartják, akivel eddig nem is tárgyaltak.

Azzal vádolták Macront, hogy Haftár behozásával a diplomáciai porondra nemcsak legitimálta őt mint Líbia meghatározó politikai játékosát, de jelentősen csökkentette annak az esélyeit is, hogy Líbiában a demokratikusan megválasztott kormányzat kerüljön hatalomra.

Macron és adminisztrációja azzal rázta le magáról a vádakat: gyakorlatilag nem reálpolitikus az, aki úgy gondolja, hogy Líbia rendezéséből ki lehet bármilyen módon hagyni a nyugati területeket ellenőrző Haftárt.

Fotó: Getty Images/Chris McGrath

Míg Macron örült a diplomáciai sikernek, és már a migránskrízis megoldásának Afrikába telepítését vizionálta, Olaszország azonnal akcióba lépett. Az olasz kormányzat jóváhagyta azt a tervet, miszerint a Szárrádzs-kormány hozzájárulásával hadihajókat vezényelnek a térségbe, amelyek majd a líbiai kormánnyal (értsd Szárrádzs) együttműködve fogják csökkenteni a tengeri migrációt.

Egy hete el is indult két olasz hadihajó a térségbe. Haftár és az általa vezetett Líbiai Nemzeti Hadsereg azonnal elrendelte a hadihajók „visszaverését”, amint belépnek a líbiai felségvizekre az engedélye nélkül. Itt tartunk most.

Egyelőre fegyveres összecsapás nem történt. Haftárnak a hadseregét nem lenne szabad lebecsülni, bár semmilyen formában nem kihívás egyetlen EU/NATO ország hadseregének, ahhoz elég erős lehet, hogy komoly károkat okozzon a térségbe vezényelt hadihajókon, támogatói pedig ehhez ellátták éppen elég modern fegyverzettel.

Ha ez bekövetkezik, Olaszország értelemszerűen beavatkozik majd fegyveresen is a líbiai polgárháborúba Szarrádzsék oldalán, ami még jó néhány évnyi polgárháborút eredményez majd a térségben, és persze a menekültkrízis megoldatlan marad.

A krízis diplomáciai rendezéséhez el kellene ismerniük Haftárt és politikai platformját, és az engedélyét kérni az akcióra – a nyílt fegyveres konfrontációnál ez olcsóbb megoldásnak tűnik. Ez azonban nyilván derogál Líbia volt gyarmatosítójának. Ezzel ugyanis elismerné, hogy Haftár több egyszerű hadúrnál és a líbiai politika meghatározó szereplője lett. Olaszországnak le kellene nyelnie azt, hogy nem az általa támogatott jelölt fogja kizárólagosan irányítani az országot.

Kiemelt kép: Getty Images/Chesnot

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.