Az már eddig is a közbeszéd tárgya volt, hogy az Öböl-államok, de különösen Szaúd-Arábia milyen fontos szereplője azoknak a támogatásoknak, amelyekből szélsőséges, nem egyszer dzsihadista gondolatokat népszerűsítő szervezeteket, weboldalakat, közösségi házakat vagy prédikátorokat finanszíroznak.
Tudomány kutatások és elemzések eddig is foglalkoztak a problémával, becslések eddig is jelentek meg a különböző összegekről, a nyilvános forrásokból kinyerhető információkat már sokan és sokszor összegereblyézték.
Ami az egyelőre titkos jelentés különlegességét adja, hogy azt a brit Belügyminisztérium készítette, jó eséllyel felhasználva hozzá minden rendelkezésre álló hírszerzési és elhárítási információt. A szerzők alighanem azzal a tudattal írták a jelentést, hogy ez nem kerül nyilvánosságra, azaz nem kell óvatoskodni, meg lehet nevezni a potenciális felelősöket, szervezeteket, esetleg személyeket. Egy kutatóintézet vagy egyetem elemzése, tanulságai önmagában semmit nem jelentenek egy kormánynak, ilyen tanulmányok naponta születnek. Ha azonban a kormány maga rendel meg valamit, azzal a céllal, hogy egy égető, nemzetbiztonsági kockázatot jelentő ügyben a cselekvéséhez szükséges információkat beszerezze, akkor természetesen az abban leírtaknak súlya van. Ha a dokumentum más országokat, külföldi személyeket is megnevez, akkor máris nemzetközi jelentősége lesz.
A helyzet pikantériája, hogy 2015-ben, amikor a brit belügy megrendelte az elemzés elkészítését, akkor a minisztert Theresa Maynek hívták. Előre ugorva 2017-be, több súlyos terrortámadáson túl, a miniszterelnököt Theresa Maynek hívják, akitől azt várja mindenki, hogy eredményeket mutasson fel, erősítse a megelőzést és a radikalizáció elleni fellépést. A tanulmány állítólag egy éve elkészült, azóta várja, hogy elolvassák, és a megfogalmazott tanulságok alapján döntések szülessenek.
Mivel a fő felelősnek Szaúd-Arábiát sejtik, amely egyben a brit hadiipar egyik legfontosabb partnere és London egyik legfontosabb politikai szövetségese az Öböl-térségből, a brit kormánynak semmi sem hiányzik, minthogy az egyik legjobb barátjával kényszerüljön összeveszni, és kényelmetlenséget okozni Rijádnak.
Muszlimok Nagy-Britanniában
Nagy-Britannia és a szélsőséges iszlamisták kapcsolata lassan három évtizedre nyúlik vissza. Bár az országban a muszlim közösség több évtizede van jelen – elsősorban a volt indiai koronagyarmat területeiről –, a szélsőséges eszmék és gondolatok megjelenése újkeletű dolog. A hidegháború vége után több konzervatív prédikátor menekült a Közel-Keletről Londonba. Otthon üldözték őket szélsőséges, az al-Kaidáéhoz hasonló nézeteik miatt, de mivel diktatúrákról volt szó, a fogvatartásuk során gyakran megkínozták őket. Ezek az emberek, ha egyszer kijutottak szülőhazájukból, akkor nyugatra, leginkább Nagy-Britanniába menekültek, mert ott menedékjogot kaptak az otthon elszenvedett üldöztetések miatt.
Az 1990-es években elsősorban a csecsen háborúk, de különösen a boszniai muszlimokat ért atrocitások mozdították meg a brit muszlimokat, akik tömegtüntetéseken követeltek igazságot hittestvéreiknek. A bosnyákokat ért támadások egyfajta mobilizációs indokot jelentettek az összefogásra a közösségben, amely úgy érezte, az egész világ az iszlám ellen tör.
A korszak neves hitszónókai Abu Katada, Abu Hamza, Omar Bakri a szólásszabadság határai feszegették prédikációikban, amelyek a mi fogalmaink szerint már inkább az uszítás, a homofóbia és az antiszemitizmus esetei voltak (ma már mindnyájan börtönben vagy külföldön vannak). A szélsőségesek körében népszerű előadásaikat gyakran egészítették ki a Közel-Keletről érkező prédikátorok, vallási gondolkodók, és olyan szélsőségesek, akik az ottani rezsimek elől menekültek. Nem véletlen, hogy ebben az időben a brit fővárost Londonisztánnak, vagy az új Pesawarnak is hívták (ez volt az a város, ahol az afgán polgárháború idején az arab önkéntesek és az afgán mudzsahedek megpihentek és felkészültek a következő támadásra).
Az ezredeforduló után részben a háborúk, részben a liberális bevándorlási politika miatt gyorsan megugrott a muszlimok száma Nagy-Britanniában. 2011-ben 1,6 millióan, 2011-ben 2,7 millióan éltek azt országban. A legtöbbjük integrálódott a brit társadalomba, de mindig volt (és lesz) egy kisebbség, amely nem akar. Azt is hozzá kell tenni, hogy London 2003-ban aktívan részt vett az iraki inváziót előkészítő manipulációkban (ma már ezt kamuhíreknek, fake newsnak mondanánk), majd az invázióban, ami a brit társadalom és az egész arab világ körében is felháborodást váltott ki. Az iraki megszállás mindenhol a szélsőségesek kezére játszott, és nem volt ez másként a Nagy-Britanniában sem.
Nem a mecsetekkel van a baj
A muszlimok számának növekedésével a mecsetek száma is több mint a duplájára, mintegy 600-ról 1500-ra nőtt – egyébiránt épp ez mutatja, hogy a brit muszlimok egy jó része nem járhat templomba, ilyen kevés mecset egyszerűen nem lenne elég számukra. A mecsetek többsége az első generációs bevándorlók kezében van, ami azt jelenti, hogy a radikalizációra hajlamos fiatalott ott nem nagyon hallgathattak olyan gyújtó hangú, szélsőséges prédikációkat, amely radikalizálhatta őket.
Egy 2008-as felmérés ugyanakkor rámutatott arra, hogy a hatóságoknak milyen kevés ismeretük lehet a templomokban folyó dolgokról, és hogy milyen kevés ráhatásuk van arra, hogy ki legyen egy-egy mecset vezetője. A BBC számára készített, 300 mecsetre kiterjedő kutatás szerint az imámok mindössze nyolc százaléka született Nagy-Britanniában, a többi külföldi volt. Az imámok hat százaléka vallotta anyanyelvének az angolt, mintegy 85 százalékuk származott az indiai szubkontinens valamelyik országából (a brit muszlimok 50 százaléka ebből a térségből származik). A gyakrolat azt mutatta, hogy az adott helyről bevándorolt közösségek (bengáliak, kasmíriak stb.) az indetitásuk megőrzése érdekében a volt szülőfalujukból vagy régiójukból hívtak imámokat.
Ezek a vallási vezetők azonban képtelenek voltak hatékonyan megszólítani azokat a másodgenerációs fiatalokat, akiket már egyáltalán nem érdekelt apáik több ezer kilométerre levő szülőhazája. Nekik a családi szokások furcsa, erősen korlátozó, avítt szabályok voltak, nem ugyanazt a nyelvet beszélték, így nem véletlen, hogy a mecset helyett a chatszobák és a baráti társaságok lettek a toborzás új helyszínei
Persze azért a brit hatóságok is megtettek mindent, amit tudtak. Azt a néhány tényleg durván szélsőséges imámot 2001, illetve főleg a 2004-es londoni terrortámadás után kiszorították, letartóztták vagy deportálták.
Az elmúlt időszakok terrortámadásai azt mutatják, hogy a mecsetek szerepe nagyrészt megszűnt a toborzásban. Az a mintegy 700 brit állampolgár, akik kijutottak Szíriába és Irakba, leginkább baráti kapcsolatokon vagy a neten keresztül radikalizódtak. A legutóbbi terrortámadások elköveteiről kiderült, hogy a mecsetekbe, ahova jártak már korábban felfigyeltek rájuk szélsőséges megnyilvánulásaik miatt, és eltanácsolták a hely látogatásától őket.
Mi legyen?
A szélsőségesek külső finanszírozása nem a legsürgetőbb kérdés talán, de a legérzékenyebb. A potenciális magánadományok, alapítványi támogatások pont azokból az országokból érkezhetnek az Öböl-térségből, amelyek a brit hadiipar legfontosabb vásárlói, és így a brit munkahelyek és London számára is fontos hadiipari kapacitások fenntartói. A dilemma jelentős, talán az egyetlen megoldás a szaúdiak jóindulatában bízni és némi kármentéssel először velük ismertetni meg a titkos jelentést, hogy legyen idejük és lehetőségük felkészülni arra a negatív reakcióra, ami minden bizonnyal érkezni fog a brit közvélemény részéről.
