Nagyvilág

Aleppó egyharmada már felszabadult

A felkelők által ellenőrzött  városrészek több mint 40 százalékát foglalták el a damaszkuszi rezsim csapatai hétfő estig Aleppóban - jelentette a Hmejmimben működő orosz katonai parancsnokság.

A felszabadított városrészekben több mint 80 ezren élnek, akik most az orosz megbékélési központtól és a szíriai hatóságoktól humanitárius segítséget, ivóvizet, meleg élelmet és gyógyszereket kapnak. Emellett több mint 5000 lakos hagyta el a nap folyamán Kelet-Aleppó terroristák ellenőrzése alatt álló déli negyedeit biztonságos kerületek felé

– olvasható a közleményben. Damaszkusz és Moszkva is terroristának nevezi a Kelet-Aleppóban maradt ellenzéki fegyveres csoportokat.

A parancsnokság szerint a menekülteket humanitárius központokban helyezték el, ahol minden szükséges segítséget megkapnak. Az orosz megbékélési központ korábbi jelentése szerint a szíriai hadsereg és a vele szövetséges erők Aleppó 12 kerületét foglalták el.

Fotó: Getty Images Hungary
Fotó: Getty Images Hungary

Menekülés

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet szerint a kormányerők sorra foglalták  vissza az észak-szíriai város keleti kerületeit, s közben az ostromlott városrészből egy nap alatt ezrek menekültek át más negyedekbe.

A kormányerők hétfő délelőttre teljesen elfoglalták Kelet-Aleppó északi részét, és ezzel kettévágták a lázadók kezén lévő városrészt.

Az angliai székhelyű, de kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező OSDH úgy tudja, egy nap alatt tízezren menekültek el Aleppó keleti feléből.

Legalább hatezren (a kurd erők által ellenőrzött) Makszud sejk negyedben kerestek menedéket, a többiek Aleppónak a kormányerők kezén lévő övezetébe mentek

– fűzte hozzá a helyi aktivistahálózata révén tájékozódó emigráns csoport.

Fotó: Getty Images Hungary
Fotó: Getty Images Hungary

Az Oroszország és Irán katonai támogatását élvező, Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők ezzel jelentős áttörést értek el a november közepén nagy erőkkel megkezdett aleppói offenzívájukban, amelynek célja, hogy teljes egészében elfoglalják az ország második legnagyobb városát.

Aleppó keleti szektorában a legutóbbi időkig mintegy 250 ezer ember élt a damaszkuszi rezsim négy hónapja tartó teljes ostromzára alatt, november 15-e óta azonban a szíriai légierő minden korábbinál pusztítóbb bombázásainak voltak kitéve.

Előretörés

A keleti városrész legnagyobb negyedének, a Maszakin Hannano kerületnek szombati elfoglalását követően a kormányerőknek vasárnap további öt szomszédos kerületet sikerült bevenniük – számolt be róla az OSDH.

A lázadók aleppói területük legalább 30 százalékát elvesztették, mindenekelőtt az eddig általuk ellenőrzött szektor északi kerületeinek nagy részét

– mondta el az AFP francia hírügynökségnek Rámi Abder-Rahmán, az OSDH vezetője.

Hétfőn már arról számolt be, hogy a kormányerők elfoglalták Hejdaríja, Szakúr és Sejk Hodr negyedeket, a kurd harcosok pedig Sejk Faresz negyedet, és ezzel végleg kettévágták Aleppó keleti részét. (MTI)

Rámi Abder-Rahmán hozzátette, hogy a hadsereg gyors előretörése a több irányból egyszerre végrehajtott támadásnak köszönhető.

A felkelőket egyelőre nem lehetett elérni, hogy megerősíthessék a veszteségeikről szóló jelentést. Szakúr negyed elfoglalását a szíriai állami média megerősítette. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik