Nagyvilág

A sajtószabadság világnapján állt bíróság elé egy Erdogant megsértő újságíró

A Taraf című török napilap rovatvezetője, egyetemi tanár egyik cikkében megsértette a török elnököt - számolt be róla kedden a TRT Haber közszolgálati hírtelevízió.

Belge egyik írásában azt állította: Recep Tayyip Erdogan azért keltett feszültséget a törökök és a kurdok között 2015 tavaszán, hogy az általa alapított és jelenleg is kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) jobb eredményt érjen el a június 7-i parlamenti választásokon.

Az ügyész 4 év börtönbüntetést kért az újságíróra.

A Taraf rovatvezetője az ítélőszék előtt visszautasította a vádat. Kifejtette: a 2015. szeptember 12-én megjelent cikk a választási időszak és az azt követő periódus elemzése.

Hogy igaz-e vagy hamis, ami a szövegben szerepel, az lehet vita tárgya, de a rágalmazás okán indított bírósági per nem. Tagja lettem Törökország egyik legnépesebb klubjának, azon emberekének, akik megsértették Erdogant

– jegyezte meg az újságíró.

A tárgyaláson Orhan Pamuk világhírű Nobel-díjas török író is részt vett, hogy kifejezze szolidaritását.

Belge ügyvédje azt mondta, hogy szerinte alkotmányellenes a török büntetőtörvénykönyvnek az a cikke, amely a köztársasági elnök becsmérléséről szól. A törvény hatályon kívül helyezése érdekében az ítélőszéknek az alkotmánybíróság elé kellene terjesztenie azt – tette hozzá.

A tárgyalást hiányzó dokumentumokra hivatkozva elhalasztották.

Amióta 2014 augusztusában Erdogant Törökország államfőjévé választották, megsokszorozódtak a hasonló indíttatású büntetőperek. Megfigyelők szerint az ország tekintélyelvű rendszer felé sodródik. Az eltelt több mint másfél évben mintegy 2000 ilyen bírósági eljárás indult Törökországban, sokszor színészek, újságírók, illetve civilek ellen.

Az ENSZ 1991-ben döntött a sajtószabadság nemzetközi napjának megtartásáról annak emlékére, hogy 1991. május 3-án tették közzé a Windhoek Nyilatkozatot, amelyben az afrikai népeknek a független és pluralista sajtóhoz való jogát fogalmazták meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik