Élő Nagyvilág

Hivatalos: Megölték a párizsi terrortámadás főszervezőjét

  • Hivatalos jelentések szerint a pénteki mészárlásban 129-en vesztették életüket, a sebesültek száma 352, és 41 embert még az intenzív osztályokon ápolnak.
  • Szerda hajnalban rendőrségi akció volt Párizs mellett, Saint-Denis-ben, ketten meghaltak, egy nő felrobbantotta magát és a lakást.
  • A merénylet kitervelőjét, Abdelhamid Abaaoudot is megölték, ezt az ügyészség is megerősítette. A másik áldozat az ő unokatestvére volt.
  • Már csak egy ismert résztvevő van szabadon, Salah Abdeslam.
  • A francia kormány szerint vegyi támadás lehetősége is fennáll, miközben folyamatos a terrorpánik Nyugat-Európában: Német- és Olaszországban is sorra mondanak le rendezvényeket és ürítenek ki középületeket, közterületeket.

A szerdai eseményeket itt éri el.

Németország és Ausztria ragaszkodik

Németország és Ausztria továbbra is ragaszkodik az európai migrációs válság terheinek megosztásához és az Európai Unióba érkező menekültek tagállamok közötti elosztását szolgáló tartós rendszer kialakításához – szögezte le Angela Merkel német és Wertner Faymann osztrák kancellár csütörtökön Berlinben.

Angela Merkel az osztrák kormányfővel folytatott tárgyalása előtt tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy a német és az osztrák hatóságok együttműködése révén sokkal rendezettebben halad a menedékkérők beléptetése Ausztriából Németországba, mint néhány hete.

Ugyanakkor nem a német-osztrák határ, hanem az uniós külső határ biztosítása jelenti a megoldást, ha a menekültek számának “csökkentéséről, rendről, irányításról és legalizálásról beszélünk”.

Ezért gyorsan ki kell építeni a hot spotokat, támogatni kell Görögországot, és meg kell erősíteni a Frontex uniós határőrizeti ügynökséget – mondta Angela Merkel.

60 bomba, 35 megsemmisített célpont

A francia hadsereg ezredese, Gilles Jaron elmondta, hogy a francia repülők 35 célpontot semmisítettek meg Szíriában a párizsi terrortámadás óta, hatvan bombát dobtak le.

(Guardian)

Megszavazták a franciák a rendkívüli állapot meghosszabbítását

A francia képviselők jóváhagyták a múlt heti, 129 áldozatot követelő párizsi merényleteket követően kihirdetett rendkívüli állapot három hónapos meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot.

A teljes törvénycsomagról a további módosítók megvitatása után, délután szavaznak a képviselők.  A parlament felsőháza, a szenátus pénteken szavaz a javaslatról, amely alapján a kormány a rendkívüli állapotot november 26-tól február végéig hosszabbítaná meg.

Az új törvényre azért van szükség, mert a jelenlegi jogszabály szerint a rendkívüli állapot 12 napon túl csak törvénnyel hosszabbítható meg. Francois Hollande államfő november 14-én 0 órakor hirdette ki a rendkívüli állapotot 12 napra.

A jelenleg érvényben lévő jogszabály értelmében házi őrizetben tartható minden olyan személy, akinek tevékenysége megzavarhatja a közrendet. Péntek óta 118 embernek tiltotta meg a belügyminisztérium a lakhelye elhagyását. Ők este 8 és reggel 6 óra között nem hagyhatják el a lakóhelyüket, és naponta háromszor-négyszer meg kell jelenniük a kijelölt rendőrőrsön.

A kormány a lakhelyelhagyási tilalmat az új törvényben kiterjeszti minden olyan személyre, akivel kapcsolatban “komoly ok van azt gondolni, hogy a viselkedése veszélyt jelent”. Ezzel az új megfogalmazással az olyan embereket is házi őrizetben lehetne tartani, akik “viselkedésük vagy ismeretségi körük, mondandójuk vagy terveik alapján gyanúsak”. A házi őrizetben lévő embereknek bevonnák az útlevelét és az új jogszabály alapján megtiltható lenne, hogy kapcsolatba lépjenek olyan személyekkel, akikkel szemben felmerül a gyanú, hogy a közrendet megzavaró cselekményt készítenek elő.

Az új törvény alapján fel lehet oszlatni olyan egyesületeket és csoportokat, amelyek olyan cselekményekben vesznek részt, amelyek súlyosan sértik a közrendet, vagy ilyen cselekményekre buzdítanak, illetve olyan csoportokat is meg lehetne szüntetni, amelyekben házi őrizetben lévő emberek vannak.

A rendkívüli állapot keretében a belügyminisztérium előzetes bírói engedély nélkül házkutatásokat tarthat. A törvényjavaslat szerint képviselőknél, ügyvédeknél, bíróknál és újságíróknál nem rendelhető el házkutatás a rendkívüli állapot keretében, s az ügyészt minden házkutatásról értesíteni kell.  A rendkívüli állapot keretében eddig 414 helyen volt házkutatás, 60 embert vettek őrizetbe, és 75 fegyvert foglaltak le.

A média és a sajtó korlátozását, illetve ellenőrzését nem tervezi a kormány. A januári 17 áldozatot követelő párizsi merényletsorozatot követően a médiahatóság több hírtelevízió ellen is vizsgálatot indított, amiért nem egyszerűen tájékozattak, hanem alakították az eseményeket, például azzal, hogy telefonon tárgyaltak az egyik túszejtővel. Néhány képviselő ezért most javasolta a média korlátozását, de miután múlt pénteken valamennyi újságíró együttműködött a hatóságokkal, és csak a tényekre szorítkozva tájékoztatott, a kormány ezt nem tartotta szükségesnek. Az eredeti, 1955-ös törvényben szerepelt a sajtó ellenőrzése, de ez kikerült az új szövegből.

Végre megvan a megoldás az ISIS brutalitása ellen

És onnan jön, ahonnan nem vártuk: a Huffington Postból. Corinne Lepage, az Európai Parlament volt képviselője, amúgy ügyvéd írt egy véleménycikket, aminek a címe:

Egy sikeres klímakonferencia a legjobb válasz az ISIS brutalitására

Esküszöm, nem viccelek, tényleg létezik a cikk.

isis

Gondolom, azért ahhoz, hogy a klímakonferencia végleg elpusztítsa az Iszlám Államot, nagyon kellett az is, hogy a rengeteg profilképcserével előre meggyengítsük a szervezetet.

Via Seres László FB

Hét helyen tartottak házkutatást Brüsszelben

Hét házkutatást tartott a rendőrség Brüsszelben és környékén csütörtökön a párizsi merényletekkel kapcsolatban, egy embert őrizetbe vettek – közölte a belga ügyészség.

Hat házkutatást az egyik párizsi öngyilkos merénylő, Bilal Hadfi egy korábbi ügyével kapcsolatban hajtottak végre a hatóságok. Házkutatást tartottak a brüsszeli Molenbeek városrészben is, ahol a párizsi merénylők közül többen is laktak. A nyomozás remélhetőleg hasznos információkkal szolgálhat a párizsi merényletekkel kapcsolatban is – közölte Eric Van der Sypt ügyész.

Egy további, közvetlenül a párizsi terrorakcióval kapcsolatos művelet során Laeken városrészben őrizetbe vettek és kihallgattak egy embert.

A francia rendőrök szolgálaton kívül is viselhetnek fegyvert

A francia rendőrök állandó jelleggel, szolgálaton kívül is, önkéntes alapon, viselhetik a fegyverüket, amennyiben arról tájékoztatják feletteseiket – erről döntött csütörtökön a rendőrség vezetősége a múlt heti, 129 áldozatot követelő párizsi merényletek nyomán.

Ezzel párhuzamosan a rendkívüli állapot keretében Párizsban a gyülekezési tilalmat vasárnapig meghosszabbították. Ugyanakkor a rendőrség jelezte, hogy “a merényletek helyszínein megemlékezési jelleggel továbbra is engedélyezett a gyülekezés”.

ISIS-harcosok beszélnek egy videón az emberrablásokról

A Lions of Rojava oldal rakott ki egy videót, amin állítólag az Iszlám Állam harcosai beszélnek, akiket a kurd YPG kapott el. Szó esik emberrablásról és minden másról is. Az egyikük bevallja, hogy már kilenc embert megölt, a másik pedig azt, hogy gyakorlatilag mindenkit lefejezett, aki az útjába került.

#ISIL Members captured by #YPG #YPJ in an interview, WATCH !

Posted by The Lions Of Rojava on Wednesday, November 18, 2015

Azt is elmondják, hogy szinte nem is tudták, hol vannak. Megérkeztek Kurdisztánba, majd az egyik vezető azt mondta, az ott kurd terület, ott mindenki hitetlen, a másik oldalon pedig az Iszlám Állam van, ami szent terület. A hitetleneket pedig mind meg kellett ölni. Azt ők mondták meg, hogy kik a hitetlenek.

Szlovénia visszafordítja a gazdasági menekülteket

Visszafordítja a gazdasági menekülteket Szlovénia a horvát határról – közölte csütörtökön a szlovén rendőrség. A rendőrség egyik szóvivője a Reuters brit hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy Szlovénia mostantól csak olyan országokból fogad migránsokat, ahol “fegyveres harcok folynak”.

“Az utóbbi napokban egyre több olyan ember érkezett, akikről okunk van azt feltételezni, hogy gazdasági migránsok” – indokolta a döntést a Reutersnek Drago Menegalija szóvivő. A lépésről tájékoztatták Horvátországot, de még nem kaptak választ a horvát féltől – tette hozzá.

Csütörtökön Szerbia és Macedónia is bejelentette, hogy a továbbiakban csak a Szíriából, Irakból és Afganisztánból érkezőket engedi át az Európai Unió irányába.

Orosz riportereket támadtak meg Brüsszel Józsefvárosában

A terroristák keltetőjének is tartott Molenbeekban forgatott az orosz NTV két riportere, amikor egy tinédzser banda támadt rájuk és kirabolta őket.

A két tévés az öngyilkos merénylő, Bilal Hadfi rokonai és barátai után kutatott, amikor megtámadták őket.

(BBC)

Az utcára esett az öngyilkos merőnylőnő feje, amikor felrobbantotta magát

A Daily Mail részleteket közölt a rajtaütésről, ahol meghalt Abdelhamid Abaaoud, a párizsi terrortámadás egyik főszervezője. A 27 éves férfi Párizs Saint-Denis nevű külvárosában halt meg, amikor a rendőrség rajtaütött a lakásán. Jó ideig tűzpárbajoztak a rendőrökkel, de közben a lakásban felrobbantotta magát Európa első női öngyilkos merénylője, Abaaoud unokatestvére, Hasna Aitboulahcen.

A 26 éves szőke nő feje a robbanás miatt kirepült az ablakon és az utcán landolt.

Nem lesz tűzszünet Szíriában

Kudarcba fulladtak az orosz közvetítéssel a Damaszkusz melletti Kelet-Gúta térségében megkötendő tűzszünetről folytatott tárgyalások a szíriai kormányerők és a lázadók között – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet csütörtökön.

Az OSDH szerint nem tudni, mi okozta a tárgyalások kudarcát. A tárgyalások “egy nemzetközi fél” közvetítésével több napon át folytatódtak. A szervezet szerdán még azt közölte, hogy rövidesen 15 napos tűzszünet léphet életbe a kelet-gútai térségben.

Belgium börtönbe küldené a visszatérő dzsihadistákat

A belga kormány az országba visszatérő dzsihadisták börtönbe zárására, és a gyanú szerint terrorista kapcsolatokkal rendelkezők elektronikus nyomon követésére és megfigyelésére tesz javaslatot – jelentette be a szövetségi parlament alsóházában csütörtökön elmondott beszédében Charles Michel belga miniszterelnök.

A kormányfő ezzel egy időben hangsúlyozta, hogy határozottan, de a jogállamiság elveit, az ártatlanság vélelmét és a védelemhez való jogot tiszteletben tartva kell fellépni a terrorizmus ellen.

Az úgynevezett idegen harcosokról, akik külföldi, uniós állampolgárként harcolnak Szíriában dszihadistaként, a kormányfő közölte: azokra kell összpontosítani, akiket potenciális fenyegetésként sikerül azonosítani, mert a merényleteket szinte kivétel nélkül ilyen emberek tervelik ki, készítik elő és hajtják végre.

Még egy terrorista is lehet a törmelék alatt

Az egész harmadik emelet összeomlott, ahol a szerdai Saint-Denis-i rendőrakciót végrehajtották – mondta a Europe 1-nak Georges Salinas a különleges rendőri erők parancsnokhelyettese. Szerinte emiatt nehéz azonosítani a holttesteket.

Ez még azt is jelentheti, hogy még egy harmadik terroristánk is lehet a törmelék alatt

– mondta.

Bombariadó volt Genf egyik vasútállomásán

A Cornavin vasútállomáson, a Franciaországból érkező, valamint az oda induló vonatok közelében találtak egy gazdátlan, nagy fekete csomagot szerdán.

Ezért öt vágányról evakuálták az embereket, bombaszakértő vizsgálta meg a csomagot, kiderült, hogy vaklárma volt.

(The Local)

Brüsszelben rendőrakciók indultak

A hatóságok szerint hat új művelet kezdődött Brüsszel területén, amely az egyik brüsszeli öngyilkos merénylőhöz Bilal Hadfihoz köthető. A férfi egyike volt azoknak, akik Stade de France stadionnál robbantották fel magukat. (The Guardian)

Vegyi fegyveres támadás jöhet

Fennáll a veszélye annak, hogy terroristák vegyi fegyvert vetnek be – jelentette ki csütörtökön Manuel Valls francia miniszterelnök.

Semmi nem zárható ki, és a szükséges óvatossággal mondom, de tudjuk, gondolunk rá, fennáll a vegyi és bakteriológiai fegyverek veszélye

– fogalmazott a kormányfő a rendkívüli állapot három hónapos meghosszabbításáról szóló törvénytervezet vitájában.

Ez egy olyan háború, amelynek állandóan változik a frontvonala, és a mindennapjaink közepén zajlik. De ez az új háború is megtervezett egy bűnözőkből álló hadsereg által. Az elkövetési módszerek újak benne: ahogy lecsapnak és ölnek folyamatosan. A megrendelők halálos fantáziája korlátlan: fegyverek, lefejezés, élő bombák, kések vagy mindez együtt, ezúttal különösen jól megszervezett emberek vagy kommandók által

– tette hozzá.

 

Megható videoüzenetet küldött az egyik áldozat férje

Antoine Leris feleségét, Hélène Muyal a Bataclannál ölték meg pénteken, ahol rajta kívül még 88 embert mészároltak le a terroristák. A levelet eredetileg Facebook-üzenetként írta, amit ezrek osztottak meg, majd a BBC News kérésére a hangját és arcát is adta a videóhoz.

Mint azt korábban megírtuk a férfi azt írta:

Péntek este, elvettétek egy különleges teremtménynek az életét, az életem szerelméét, a fiam édesanyjáét, de ti nem kapjátok meg a gyűlöletem. Nem tudom kik vagytok, nem is akarom tudni. Halott lelkek vagytok

Szerinte a terroristák messzire mentek azért, hogy meggyűlölje őket, nem adja meg nekik ezt az örömöt.

Gyűlölettel válaszolni tettetekre azt jelentené, hogy meghajlok azelőtt a tudatlanság előtt ami ilyenné tett benneteket

– írja a gyászoló férj, aki szerint a terroristák célja a félelemkeltés és az, hogy félelemmel nézzen honfitársaira, hogy feláldozza szabadságát a kényelemért cserébe.

Ezt a kis győzelmet nektek adom, de nagyon rövid lesz ezt ígérem. Tudom, hogy velünk lesz minden nap, és találkozunk majd a szabad lelkek paradicsomában, ahová ti nem kaptok bebocsátást. Ketten maradtunk a fiammal, de erősebbek vagyunk a világ minden hadseregénél

– a férfi levele végén közli: 17 hónapos kisfiuk gyűlöletét sem kapják meg a terroristák és

ez a kisfiú egész életében legyőz majd benneteket azzal, hogy boldog és szabad lesz.

Obama: Putyinnak választania kell

Oroszországnak és Iránnak döntenie kell, hogy továbbra is Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogatják-e, vagy készek “megmenteni a szíriai államot” azáltal, hogy egy új, legitim szíriai vezetés mögé állnak – közölte Barack Obama. Az amerikai elnök csütörtökön Manilában az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) manilai csúcsértekezletén szólalt meg, miután Justin Trudeau kanadai elnökkel folytatott kétoldalú megbeszélést. Hangsúlyozta: Aszad távozása nélkül nem lehet véget vetni a szíriai polgárháborúnak, mert az elnök nem képes visszanyerni legitimációját.

Trudeau a találkozó után elmondta, kitart azon választási ígérete mellett, miszerint Kanada hazahívja az Iszlám Állam dzsihadista szervezetre Irakban és Szíriában csapásokat merő hat harci repülőgépét.

Hivatalos, elmarad a budapesti Eagles Of Death Metal-koncert

A tegnapi hivatalos értesítés szerint az Eagles Of Death Metal felfüggesztette európai turnéját, a meghirdetett koncertek elmaradnak. Budapesten az A38-on léptek volna fel, itt olvasható a hely közleménye. „A jegyek december 31-ig visszaválthatók személyesen az A38 Hajó jegypénztárában. Online visszaváltás esetén 30 napos átfutási idővel kell számolni. Részvétünk a párizsi terrortámadás áldozatainak és a zenekarnak, reméljük, megértitek a helyzetet”, írják.

A zenekar szerdán hosszú hallgatás után szólalt meg:

„A zenekar biztonságban hazaért, de még mindig meg vagyunk döbbenve és próbáljuk feldolgozni a történteket. Gyászoljuk mindenekelőtt testvérünket, Nick Alexandert, lemezkiadós bajtársainkat, Thomas Ayadot, Marie Mosser-t és Manu Perezt, és minden barátunkat és rajongónkat, akinek az életét kioltották Párizsban.

Bár a bánat összeköt minket az áldozatokkal, a rajongókkal, családjukkal, Párizs polgáraival, a terrorizmus áldozataival, egyúttal büszkék vagyunk új, egységes családunkra, ami a szeretet és együttérzés közös céljaiban egyesült.

Köszönjük a francia rendőrségnek, az FBI-nak, az amerikai és francia állami szerveknek, és különösen azoknak, akik velünk voltak a kritikus pillanatokban, segítették egymást az elképzelhetetlen megpróbáltatások közepette, újra bizonyítva, hogy a szeretet felülkerekedik a gonoszságon.

További értesítésig minden EODM-koncert elmarad.

Vive la musique, vive la liberté, vive la France és vive EODM!”

Olvasói sztorik