Élő Nagyvilág

Washington Post: agyonlőtték a terrortámadás fővezérét

  • Hivatalos jelentések szerint a pénteki mészárlásban 129-en vesztették életüket, a sebesültek száma 352, és 41 embert még az intenzív osztályokon ápolnak.
  • Eddig három öngyilkos merénylőt azonosítottak, Bilal Hadfit, Ismail Omar Mostefait és Ibrahim Abdeslamot.
  • Két terrorista, a belga születésű Salah Abdeslam és Abdulhamid Abaaoud, a merénylet kitervelője szökésben van. Mindenki őket keresi.
  • A merényleteknél látott Seatot Olaszországban látták, de az olaszok később közölték, hogy vaklárma volt.
  • Szerda hajnalban rendőrségi akció volt Saint Denis-ben, legkevesebb ketten meghaltak, egy nő felrobbantotta magát és a lakást. A lakásban fegyverarzenált találtak a rendőrök. A környéket evakuálták, a lakosok nagyon megijedtek.
  • A három ponttal feljebb említett Abaaoudot a Washington Post információi szerint egy hétórás ostromban megölték Párizstól északra.

A keddi eseményeket itt éri el.

Csak a nagy vonulásokat tiltották be Párizsban

Mint megírtuk, betiltották a vonulós tüntetéseket a klímacsúcs idejére Párizsban. Csak olyan demonstrációkat engedélyeznek november 29. és december 12. között Laurent Fabius francia külügyminiszter szerint, amiken biztosítható, hogy nem történik baj. Tehát ezek vagy zárt területen történnek vagy könnyen ellenőrizhető területeken, ahol például csekkolni lehet a beléptetést.

A környezetvédelmi aktivisták 200 ezres tüntetésekre számítottak, hogy ezzel nyomás alá helyezzék a kormányokat. A cél az lenne, hogy megállapodjanak, csökkentik az üvegházhatást okozó gázokat. Amúgy 150 országban mintegy kétezer tüntetést tartanak a klímacsúcs miatt. A vonulásokat tervező Avaaz nevű szervezet helyettes vezetője, Emma Ruby-Sachs elfogadta a döntést és rra buzdít, hogy épp emiatt vonuljanak fel az emberek más városokban. (Guardian).

ENSZ-főtitkár: továbbra is tiszteletben kell tartani a menedékkérők jogait

A párizsi merényletek ellenére is együttérzéssel kell kezelni a menedékkérők ügyét – vélte Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, aki telefonon beszélt szerdán Francois Hollande francia államfővel.

A világszervezet vezetője részvétet nyilvánított Hollande-nak és fontosnak nevezte, hogy Franciaország és Európa továbbra is tartsa tiszteletben a menedékkérők emberi jogait. Felhívta a figyelmet arra, hogy sokan épp a szélsőségesség és a terrorizmus elől keresnek menedéket.

Ban Ki Mun üdvözölte Franciaország eltökéltségét, mellyel tevékeny szerepet játszik a nemzetközi közösség mozgósításában a nemzetközi terrorizmus fenyegetése ellen.

Így tiltakozott Brüsszel Molenbeek kerülete

Hiába él itt rengeteg muszlim, a terrorból nekik is elegük van. Megtelt a zűrös városrész főtere, gyertyából rakták ki Molenbeek nevét, belga és francia zászlókat lobogtattak a párizsi terrortámadásra emlékezve. (Molenbeekből érkezett háromtámadó is.)

Brüsszel, Molenbeek, megemlékezés a párizsi terrortámadásokra. Kép: Twitter
Brüsszel, Molenbeek, megemlékezés a párizsi terrortámadásokra. Kép: Twitter

Késes támadás történt egy marseille-i iskolában

Megsérült egy tanár egy marseille-i zsidó iskolában, miután megkéselték – közölte a francia rendőrség. Úgy tudni, három férfi támadt a tanárra, azt hangoztatták, hogy az Iszlám Állam tagjai. A tanár nem sérült meg életveszélyesen. (AFP, Reuters)

Végre lelövi a hálózatról az iszlamistákat a Telegram

Több tucatnyi Iszlám Államhoz kapcsolódó csatornát lőtt le a Telegram üzenetküldő applikáció, miután rengeteg kritika érte a céget. A Telegram Messenger lényege épp az, hogy mindent megtesz az üzenő felek titkosságának biztosításáért. A Twitteren azért közölték azt is, hogy 78 ISIS-hez kapcsolódó csatornát blokkoltak 12 nyelven.

Pavel Durov, a startup (és az orosz Facebook, a VKontakte) orosz alapítója közölte, szerinte a francia kormány politikája ugyanolyan felelős a tragédiáért. Pontosabban azt írta egy párizsi facebookos fotója alá, hogy a “rövidlátó szocialisták, akik ezt a gyönyörű helyet lerombolták. Elég fura, de nyomaiban reális elmélettel állt elő: a kormány a magas adókkal elveszi a pénzt a keményen dolgozó kisemberektől, hogy közel-keleti háborúba ölje, valamint szociális paradicsomot teremtsen a rendszeren élősködő bevándorlóknak.

És akkor a semmiből beúszott Honduras

A párizsi támadásokhoz ugyan nincs köze a következő hírnek, de könnyen lehet, hogy az Iszlám Államhoz igen. A hondurasi hatóságok fogtak el öt szírt a közép-amerikai banánköztársaságban, akik hamis görög útlevelekkel akartak az Egyesült Államokba jutni.

A gyanúsítottak Costa Rica felől érkeztek és Guatemalába utaztak volna tovább (innen már csak két határt kellett volna átlépniük az USA-ig). Az útleveleket elég primitíven hamisították: a lopott útlevelek képeinek helyére a sajátjaikat tették. Végül egy görög diplomatát hívtak a rendőrök, aki megállapította, hogy az elfogottak egy kukkot nem beszélnek görögül.

Aníbal Baca rendőrségi szóvivő elmondta, az Interpollal kapcsolatban állnak, ezután derül majd ki, mi legyen az elfogottakkal. Hozzátette, a hondurasi kormány is tisztában van a nemzetközi vészhelyzettel, ennek megfelelően döntenek majd a gyanúsítottakról, amint megállapították a személyazonosságukat. (La Prensa/Reuters)

Summa summarum: sok a homály

Francois Molins sajtótájékoztatója és az ezzel egy időben nyilvánosságra hozott Wahsington Post értesülés elég sok kérdést hagyott a szerda hajnali saint-denis-i rendőrattak eredményeivel kapcsolatban.

Annyit tudunk, hogy a rendőrök ötezer lövést eresztettek el a lezárt elővárosban, miközben ők is kaptak bőven golyót (Diesel, a rendőrkutya is meghalt) a lakásból. A végén egy nő felrobbantotta magát, ami után a lakás romokban hever, az épület talán össze is fog omlani még az éjjel. Nyolc embert vettek őrizetbe, legkevesebb két ember maradványait találták meg a helyszínen.

Nem tudni, tényleg a lakásban volt-e a péntek esti merényletsorozat kitervelője a marokkói-belga Abdelhamid Abaaoud, csak annyi biztos Molins bejelentése alapján, hogy ő nincs az elfogottak között. Még az áldozatok száma se biztos amúgy, Molins gondosan kerülte a kérdést, hogy hány holttest heverhet a romok között.

Ami még biztos és fontos, hogy egy terrorsejtet számoltak fel, ami nagy arzenált halmozott fel, és hamarosan jelentős támadást hajtott volna végre.

Agresszív baromtól védték meg a muszlim lányt

Az agresszív és roppant bátor ember felszállt a metróra, majd a párizsi merényletek miatt érzett összes frusztrációját egy fejkendős muzulmán lányon töltötte ki Londonban. Egy fiatal, 180 centis srác segített végül, a habzószájú őrült ezután vele üvöltözött. A srácból hős lett a neten, bővebben itt olvashatja el a történetét.

Újabb robbanás Saint-Denis-ben

Nem tudni, mi zajlik jelenleg Saint-Denis-ben, de valami megint robbant. A gyanú szerint ismét a rendőrség ellenőrzött robbantása történt (előfordulhat, hogy a hajnali razzia során talált robbanóanyagot biztonságosabb a már eleve romos épületben megsemmisíteni). (BBC)

Ő a kitervelő, őt lőhették le

Abdelhamid Abaaoud egy korábbi fényképen:

A marokói származású belga Abdelhamid Abaaoud, a párizsi merényletek kitervelője. AFP PHOTO / HO / DABIQ
A marokói származású belga Abdelhamid Abaaoud, a párizsi merényletek kitervelője. AFP PHOTO / HO / DABIQ

Robbanást hallottak Saint-Denis-ben

Olyan hangos robbanást hallottak Párizstól északra, Saint-Denis-ben, amilyet a szerda hajnali ostrom idején lehetett hallani. A pletykák szerint a rendőrség kontrollált körülmények között robbantott fel valamit.

Dübörög a kiberháború a dzsihádisták ellen

Az Anonymous is keményen felvette a kesztyűt az Iszlám Állam ellen – az interneten. Egy, a hackerekhez köthető Twitter-oldalon közzétették: sikeresen kilőttek 5500, a dzsihádista szervezethez tartozó Twitter-fiókot. Az Anonymous a párizsi terrormerényletek után totális kiberháborút hirdetett, „#OpParis”, vagyis „Párizs hadművelet” elnevezéssel.

Eközben az Anonymous arról is beszámolt, hogy saját szervereiket is támadás érte, de azt írták, hogy már hozzászoktak ehhez. Azt nem közölték, hogy ezeknek köze van-e az Iszlám Államhoz.

A főügyész nem erősítette meg, hogy Abaaoud ott lett volna Saint-Denis-ben

Eközben Molins sajtótájékoztatója is folytatódik: találtak egy mobiltelefont egy szemetesben a Bataclan klubnál, amiről kiment az üzenet, hogy épp bemennek mészárolni. A saint-denis-i razziában ehhez kapcsolódóan valóságos fegyverarzenált leltek.

Két elkövetőt még mindig nem tudtak azonosítani – mondta Molins, a főügyész, majd folytatta a saint-denis-i razzia részleteivel. 5000 töltényt lőttek ki a rendőrök a rajtaütéskor, három embert őrizetbe vettek, közülük egy megsérült a karján. Ezután robbant fel egy öngyilkos merénylő, őt emiatt még nem tudták azonosítani.

Egyelőre gond az is, hogy az épület statikailag meggyengült, ezért gyorsan végezni kell a helyszíneléssel. Moulins azt nem erősítette meg, hogy az elfogottak vagy halottak között lett volna Abaaoud. (Guardian)

Meghalt a párizsi terrorakció főszervezője

Meghalt a párizsi merényletek feltételezett fő szervezője, Abdelhamid Abaaoud – értesült a The Washington Post szerdán hírszerzési forrásból. Az amerikai lap két európai forrásra hivatkozik. Több mint száz rendőr ostromolt meg egy Párizstól északra álló épületet, amiben a belga állampolgár Abaaoud rejtőzött, hét órán át tartott az ostrom.

 

Francia főügyész: A terrorsejtet semlegesítették

Megkezdődött Francois Molins párizsi főügyész sajtótájékoztatója. Molins a rendőrök munkáját fényezi, szerinte jól halad a nyomozás, a saint-denis-i rendőrattak is bizonyíték erre. “A terrorista sejtet semlegesítették” – mondta Moulins. A nyomozás lényegében a telefonok, fegyverek és a terroristák biztos raktárai nyomán indult el és zajlik.

A terrortámadásról azt mondta, az Abdelslam-testvérek által Belgiumban bérelt három kocsi konvojban közelítette meg a helyszíneket. Montreaux-ban találtak meg egy fekete Fiatot, amit a bárok és éttermek elleni lövöldözésekhez és robbantásokhoz használtak. Ebben kalasnyikovokat és Abdelslamék ujjlenyomatait is megtalálták. Ő is elismerte, hogy Salah Abdelslamot megállította, majd továbbengedte a rendőrség a támadás előtt, de két segítőjét elfogták. (Guardian)

Így reformálnák meg a franciák Schengent

Összefoglalta a Guardian brüsszeli tudósítója, voltaképp hogyan reformálnák meg a franciák most a schengeni övezetet. Három oldalt tölt ki a francia javaslatcsomag, amit a lap megszerzett. Először is, megosztanák az országok egymással azokat az információkat, hogy ki, mikor és merről merre repül az EU-n belül. Szigorítanák a fegyverkereskedelmet, jobban ellenőriznék a készpénz áramlását és a titkosszolgálatok is megosztanák egymással, amit tudnak. Az is alap lenne, hogy a schengeni határokon szigorodna a személyazonosság ellenőrzése (azt fájlalja a brit lap, hogy ez a briteket is érintené).

Ananász ízű Schweppes dobozával robbantották fel az orosz gépet

Legalábbis az Iszlám Állam közzétett egy fényképet, amin egy üdítősdoboz és némi kábel alkotta robbanószerkezetet fotóztak le, azt állítva, ez a bomba, ami miatt a Sínai-félszigeten lezuhant az orosz utasszállító (nemrég ismerték el az orosz hatóságok, hogy bombamerénylet történt). Az iszlamisták egy biztonsági rést kihasználva robbantották fel a repülőt. Bővebben itt olvashat erről.

Pánikszerűen ássa be magát az Iszlám Állam

Lassan kezd arra berendezkedni az Iszlám Állam Szíriában és Irakban, hogy sarokba szorított vadként védje meg azt, amije még van. Az ISIS fővárosában, a szíriai Rakkában nem engedik elmenni a helyi lakosokat, hogy majd élő pajzsként használhassák őket, ha esetleg a légicsapások után valamelyik ellenséges milícia, a kurdok vagy a kormányerők a szárazföldön is megközelítenék a várost. Miközben a lakosok börtönben érzik magukat és minden lehetőséget megragadnak a menekülésre, az Iszlám Állam azt kommunikálja, a szindzsári és aleppói vereséget, csak taktikai jellegűek. (Guardian)

Dárdai Pál nem fél

Megtartják a Bundesliga, azaz a német első osztályú focibajnokság következő fordulóját, ezen a merényletek sem változtatnak. Igaz, tény, hogy a német-holland barátságos meccset lefújták korábban, de ott konkrét terrorfenyegetettség merült fel. A következő fordulóval kapcsolatban a berlini Herthát irányító Dárdai Pál is megszólalt.

Fotó: Europress Fotóügynökség
Fotó: Europress Fotóügynökség

Az Iszlám Állam csomó tagját ölték meg a franciák

33 milicista halt meg az Iszlám Állam soraiból, mióta a francia légierő bombázni kezdte a szervezet állásait és infrastruktúráját. Az áldozatok zöme a város körüli ellenőrzőpontok elleni támadásokban esett el. (BBC)

Gyertyás megemlékezést tart Brüsszel Józsefvárosa

Kedden írtunk Brüsszel durva kerületéről, Molenbeekről, ahonnan már több iszlamista radikális származott és tevékenykedett, köztük a párizsi merényletsorozat főnöke, Abdelhamid Abaaoud, illetve Brahim és Salah Abdeslam. Most Molenbeek főterén több száz helyi gyűlt össze és gyertyákat gyújtottak a párizsi attak áldozatainak emlékére. A korábban elfogott, majd szabadon engedett harmadik Abdeslam-fivér, Mohammed szintén gyertyát tett lakása erkélyére.

Olvasói sztorik