Nagyvilág

Nem kekeckedett kihívó a bolgár szocialistával

szergej sztanisev (Array)
szergej sztanisev (Array)

Budapesten tisztújítottak az Európai Szocialisták, be is jött a papírforma: Szergej Sztanisev marad az elnök. Be is szólt egyből a Fidesznek.

Újraválasztották az Európai Szocialisták Pártja (angol rövidítéssel PES) elnökének Szergej Sztanisev bolgár politikust a szervezet budapesti tisztújító kongresszusán, pénteken. Kihívója, a spanyol Enrique Barón Crespo visszalépett a jelöltségtől.

Sztanisev a megválasztása után elmondta, a problémák megoldásának nem az a módja, hogy a bevándorlókat bűnbakoknak kiáltják ki vagy a halálbüntetés bevezetéséről beszélnek. Nem fogadhatják el azt folyamatot, amit a Fidesz indított el és ami meg akarja szabadítani Magyarországot az európai értékektől.

 

Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) szocialista elnöke azt mondta, hogy az európai országok demokratikus úton haladnak, és nincs olyan ország, ami ne lenne demokratikus. A tagállamokban azonban egyre inkább növekszik a vita a demokratikus alapértékek megkérdőjelezéséről – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik