A Lüneburgi Tartományi Bíróságnak nincs akkora tárgyalóterme, amelybe beférnének mindazok, akik követni akarják a feltehetően utolsó élő auschwitzi SS-tiszt ellen indított pert. A tárgyalás helyszíne egy 1656-ban, eredetileg lovagi akadémia célját szolgáló épület, melybe rendkívüli biztonsági intézkedések közepette 60 újságírót és 60 főnyi hallgatóságot engedtek be.
Oskar Gröning ellen a hannoveri ügyészség emelt vádat. A már augusztusban elkészült 80 oldalas vádirat az 1944. május 16. és 1944. július 11. közötti időszakra szorítkozik. Ekkor zajlott az úgynevezett „magyar akció”. Az ügyészhez 62 „mellékvádló” is csatlakozott. Ők valamennyien magyar származásúak, néhányuk itthon, számosan közülük a világ különböző tájain, Kanadában, az Egyesült Államokban, Izraelben, Németországban, Angliában élnek. Legtöbbjük holokauszt-túlélő, mások az Auschwitzban elpusztított áldozatok rokonai, vagy leszármazói. Közülük tizenöten személyesen is tanúvallomást tesznek.
Oskar Gröning 1921-ben született Alsó-Szászországban. 12 évesen már a Hitlerjugend tagja, 1940-ben pedig önként lép be a Waffen SS-be. 1942-ben helyezik Auschwitzba, ahol két éven át szolgál.
A vád Gröning ellen: bűnsegéd legalább háromszázezer magyar zsidó szándékos, aljas és kegyetlen meggyilkolásában.
Fotók: MTI
Az auschwitzi koncentrációs táborban összesen mintegy egymillió embert pusztítottak el. Az úgynevezett „magyar akció” – ami a Göring elleni vád alapja – az, hogy 57 nap alatt Magyarországról 430 ezer zsidót deportáltak, közülük legalább 300 ezret küldtek a gázba és égettek el az auschwitzi krematóriumokban.
De vajon mi volt Gröning szerepe és felelőssége ebben a tömegmészárlásban? Ezt kell tisztáznia a három hivatásos bíróból és két esküdtből álló bírói tanácsnak.
A 94 éves vádlott járókerettel lép be a tárgyalóterembe. Nehézkesen ül le két védője közé. Vele szemben, a terem másik oldalán a túlélők és jogi képviselőik. A bírói pulpitus előtt egy asztalon 4 láda, benne vaskos dossziék. A bizonyítékok.
A bíró megesketi a szinkrontolmácsokat, akik magyarra, angolra és héberre fordítják az elhangzottakat. Majd a hallgatósághoz szól. Tudom – mondja – hogy ez a per rendkívüli érzelmeket vált ki. Ezzel együtt, vagy ennek ellenére ez egy büntetőeljárás, ahol a perrendtartás szabályait szigorúan be kell tartani. Ebben a teremben nincs helye tapsnak, vagy bármely más érzelemnyilvánításnak.
Az ügyész röviden ismerteti a vádiratot.
A bíró kérdésére Gröning nyilatkozik: vallomást akar tenni.
Azzal kezdi, hogy erkölcsileg felelősnek érzi magát, de tettének jogi megítélését a bíróságra bízza. A tőle később elhangzottak ismeretében ennek a kvázi bocsánatkérésnek az őszintesége erősen megkérdőjeleződik bennem.
A vádlott elmondta, hogyan került Auschwitzba, amelyről – állítása szerint – korábban nem tudta, hogy haláltábor
„Odaérkezésünkkor egy külön barakkba helyeztek el bennünket, ahol rengeteg vodka volt. Állami vodka. Állandóan azt ittuk, rengeteg állami vodkát, hogy ki lehessen bírni.”
Gröning náci múltja sajátos körülmények között került nyilvánosságra. Erről is beszámolt a papírról felolvasott nyilatkozatában.
„Egy bélyeggyűjtő klubbéli ember írt egy könyvet, ami arról szólt, hogy nem volt holokauszt és nem igazak a koncentrációs táborokban történt borzalmakról szóló mesék. Ez annyira felbosszantott, hogy egy hosszú levélben megírtam neki: én magam ott voltam Auschwitzban. A saját szememmel láttam, hogy minden úgy történt, ahogy mondják.”
A német igazságszolgáltatás hosszú utat járt be a mostani tárgyalásig. Náci-perek ugyan voltak már az ötvenes-hatvanas években is, de a felelősségre vonás iránti igyekezet a németekben mindig takaréklángon pislákolt.
 Gröning a 40-es években |
Gröning ellen is már 1976-ban indítottak nyomozást, de a frankfurti ügyészség kilenc év után bizonyítékok hiányában megszüntette az eljárást. Egészen 2011-ig azonban csak olyanok ellen emeltek vádat, akiknek „vér tapadt” a saját kezükhöz. A német igazságszolgáltatásban a Demjanjuk per hozott szemléletváltást. A Müncheni Törvényszék bűnösnek mondta ki a sobibóri koncentrációs tábor őrét, John Demjanjukot 27 ezer zsidó meggyilkolásában való bűnrészességéért, annak ellenére, hogy egyetlen konkrét erőszakos cselekményt sem tudtak rábizonyítani. A bíróság ekkor mondta ki: mindazok bűnrészesei a tömegmészárlásnak, akik bármilyen beosztásban résztvevői voltak a gyilkoló gépezetnek.
Ez a szemléletváltás szolgáltatott precedenst a most folyó perhez is. Gröninget sem azzal vádolják, hogy személyesen ölt volna meg bárkit. Az ő feladata Auschwitz-Birkenauban az volt, hogy átnézze a deportáltak rámpán hagyott poggyászait, kiszedje belőlük a pénzt és az értékeket, lekönyvelje őket, majd mindezt eljuttassa a berlini központba.
Mindeközben Gröning ott állt a rámpán, szemtanúja volt a szelektálásnak és tudta, hogy a kiszelektáltakat azonnal a gázba küldik, a többieket pedig kényszermunkára hajtják. Ő maga is SS őrként felügyelt arra, hogy a deportáltak meg ne szökjenek, no meg arra is, hogy mindent eltüntessenek a rámpáról mielőtt a következő vagonból kieresztik a foglyokat.
„Nem volt torlódás. A második és harmadik vonatot csak akkor nyitották ki, amikor az első szerelvény után mindent eltüntettek. Ha nem így lett volna, az rendetlenséget eredményezett volna. A krematóriumokban 24 óra alatt 5000 embert lehetett „ellátni”. Mindenkinek meg volt a saját rámpája.” – válaszolta Gröning egy kérdésre.
„Volt, hogy rend volt, volt, hogy nem. Ha jöttek a transzportok, akkor mindenkinek ott kellett hagynia a munkáját és menni a rámpára. Ha én szerveztem volna, másként csináltam volna.”
Vérfagyasztó szavak. A megbánás legkisebb jele nélkül.
Megemlített egy esetet, amikor a rámpán hagyott csomagok egyikében felsírt egy csecsemő, akit az anyja abban a reményben hagyhatott ott, hogy így megmenekülhet. Egy SS őr felkapta a gyereket és a vagon falához csapta. A vádlott azt állítja, hogy ezt követően kérte Auschwitzból történő áthelyezését, bár ennek nyomát az iratok közt nem lehetett megtalálni. Azt is csak akkor ismerte el, hogy a „magyar akció” előtt alá kellett írnia egy titoktartási nyilatkozatot, amikor egy erről szóló dokumentumot elétártak.
A tárgyalás kedden a túlélő „magánvádlók” vallomásaival folytatódik. Egyiküktől az eheti tárgyalás-sorozat végén azt kérdeztem, hogy viseli az eddig hallottakat. „Olyan, mintha megint ott lennék. Ugyanazok a szavak, ugyanazok a kifejezések. Auschwitz szelleme itt lebeg ma is. Auschwitz mérge 70 év után ugyanúgy hat, mint akkor.”
