Nagyvilág

Nem kér bocsánatot a holokausztozó FBI-igazgató

James Comey korábban azt mondta, Magyar- és Lengyelország is segített a náciknak a holokauszt végrehajtásában. Comey csak azt sajnálja, hogy konkrét országokat is megemlített. Maga Szíjjártó Péter is tiltakozott az első kijelentés ellen.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója nem kér elnézést azokért az állításokért, amelyeket a holokauszt elkövetőiről és cinkosaikról mondott, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy konkrét országokat megemlített. Az ABC hálózathoz tartozó WATE 6 csatorna szerint James Comey kérdésre válaszolva a tennessee-i Knoxville-ben beszélt erről, amikor felkereste az FBI helyi kirendeltségét.

“Nem mondtam, hogy Lengyelország felelős volt a holokausztért. Valahogy nagyon is azt kívánom, hogy bárcsak nem említettem volna meg egyetlen országot sem, mert ez többek figyelemét elterelte a lényegről” – nyilatkozott Comey. “Kissé aggaszt, hogy egyes országokban ez a lényeg elsikkadt. Nem kétséges, hogy Lengyelország hősiesen ellenállt a náciknak és hogy néhányan hősiesen oltalmazták a zsidókat, de afelől sincsen kétely, hogy minden nácik által megszállt országban voltak emberek, akik kollaboráltak a nácikkal” – tette hozzá.

Az FBI főnöke az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumában múlt szerdán tartott megemlékezésen arról beszélt, az FBI minden új ügynöke számára kötelezővé teszi a múzeum látogatását, hogy lássák: “jó emberek, alárendelve magukat a náci eszméknek, milliók meggyilkolásában segítettek”.

 

Beszédében, amelyet közölt a Washington Post is, Comey a holokauszt legszörnyűbb tanulságának mondta azt, hogy az emberek “képesek lemondani az egyéni erkölcsükről, és – egy csoport hatalmának alárendelve magukat – szinte mindenbe beleegyezhetnek”. Hozzátette, ezek az emberek “úgy gondolják, hogy a gyilkosok és cinkosaik Németországban, Lengyelországban, Magyarországon és olyan sok más helyen nem tettek semmi rosszat”.

Comey kijelentései felzúdulást okoztak Lengyelországban, ahol a lengyel külügyi tárca képviselője vasárnap diplomáciai tiltakozó jegyzéket adott át a varsói amerikai nagykövetnek, amelyben bocsánatkérést követelt az Egyesült Államoktól. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter kedden azt mondta, az FBI igazgatója olyan kijelentést engedett meg magának, ami “Magyarországra nézve és a magyar emberekre nézve rágalmazásnak tekinthető, kifejezetten sértő, történelmietlen, és durva és bántó általánosítást és felületességet” tartalmaz.

Hétfőn Marie Harf, az amerikai külügyminisztérium szóvivője a holokauszt idején az üldözötteket mentő lengyel, magyar és más európai hazafiak tetteinek méltatásával reagált az FBI főnökének állításaira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik