Özönlenek a vélemények világszerte a Charlie Hebdo című szatirikus francia hetilap szerdai lapszámának címlapjáról, amelyen a könnyeket ejtő Mohamed próféta egy táblát tart a kezében „Je suis Charlie” (Én vagyok Charlie) felirattal, a párizsi merényleteket elítélők millióinak jelszavával. Fölötte az olvasható, hogy „minden meg van bocsátva”.
A Juszef al-Karadávi hitszónok vezette muzulmán ulemák (vallástudósok) világszövetsége úgy vélte, „nem bölcs dolog” újabb karikatúrák közzététele a prófétáról. „Nem ésszerű, nem logikus és nem bölcs dolog rajzokat és filmeket közzétenni, amelyek sértik a prófétát vagy támadják az iszlám vallást” – olvasható a katari székhelyű szervezet szerdán kiadott közleményében. Az egyiptomi származású Karadávit az Egyiptomban betiltott iszlamista Muzulmán Testvériség egyik vezetőjének tartják.
Fotó: Europress/AFP
Ki is nyert ezzel?
Az egyiptomi napilapok látszólag nem szenteltek különösebb figyelmet a Charlie Hebdo szerdai megjelenésének. Az észak-afrikai ország sajtója nem jelentette meg a szatirikus magazin eheti számát, és korábban a kairói Dar al-Ifta – azaz az iszlám joggyakorlat háza, amelyet a muzulmánok nagy becsben tartanak – úgy nyilatkozott, hogy az újabb kiadás „a világ másfél milliárd muzulmánjának indokolatlan provokálása”.
Az al-Maszri al-Jóm című független egyiptomi lap egy karikatúrával emlékezett meg a francia szatirikus újság elleni merényletről. A rajzon egy iszlamista először láthatóan örül a „sikeres” támadásnak, de utána elfogja a kétség, hiszen az eddig csak ötvenezres példányszámú lapot szerdán több millió példányban és több nyelven jelentették meg. A karikaturista ezután felveti: „Kérdem én, ki is nyert ezzel?”
Irán „sértő gesztusnak” minősítette a Charlie Hebdo eheti címlapját. „Világszerte elítéljük a terrorizmust (…) ugyanakkor elítéljük a hetilapnak ezt a sértő gesztusát is” – szögezte le Marzíje Afhám iráni külügyi szóvivő. Hozzátette, hogy a rajz „megsérti a muzulmán érzelmeit” és „újraindítja a terrorizmus ördögi körét”.
A megbocsátás szelleme
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet rádiója „elképesztően ostobának” nevezte, hogy a Charlie Hebdo újabb karikatúrákat jelentetett meg Mohamed prófétáról. „Az istentagadó újság megpróbál anyagi hasznot húzni a prófétát sértő lap eladásából” – tette hozzá az al-Bajáni rádió.
Tony Abbott ausztrál miniszterelnöknek viszont „eléggé tetszett” a francia lap címoldala, s üdvözölte a karikaturistákat szerinte jellemző „megbocsátás szellemét”. „Nem vagyok biztos abban, hogy a Charlie Hebdo minden tettét nagyra tartom, itt azonban a prófétáról egy olyan rajzot tettek közzé, amely szerint mindenki elnyeri a megbocsátást, miközben egy kövér könnycsepp gördül le Mohamed arcáról – mondta Abbott az ausztrál 3AW rádiónak. – Egyre nagyobb szükségünk van a megbocsátás szellemére a haragtól fűtött modern világban.”
