Három ember tűnt el a szerbiai árvizekben – adta hírül szerdán a belgrádi média. A szerb sajtó helyszíni jelentései szerint továbbra is rendkívül veszélyes a helyzet Kelet-Szerbiában, a Vaskapu-szoros környékén. A térségben eddig több mint 500 embert kellett kimenekíteni, az eső azonban továbbra is esik.
Az elárasztott településekről helikopterekkel, csónakokkal és hajókkal mentették az embereket, a vizet pedig erős szivattyúkkal igyekeznek eltávolítani. A térségben hétfő óta négyzetméterenként több mint 200 milliméter eső esett, ami négy hónapos átlagnak felel meg.
Fotó: Europress Fotóügynökség
A Vaskapu 2 vízerőműben továbbra is 30 százalékkal kevesebb áramot termelnek a megszokottnál, mert egyes részeken elárasztotta a berendezéseket a víz. Az illetékesek szerint néhány napon belül helyreáll az áramtermelés.
Zorana Mihajlovic infrastrukturális miniszter szerint az áradások következményeivel kapcsolatban kifejtette, hogy az ország energiaválságban van, mert nincs elég szén, gáz és elektromos energia. A májusi árvizek elárasztották a kolubarai szénbányát, amely fűtőanyaggal látja el az ország elektromosenergia-ellátásának felét fedező Nikola Tesla hőerőművet, most pedig a Vaskapu vízerőműben kellett visszafogni a termelést. Emlékeztetett arra is, hogy Szerbia csak Oroszországtól kap gázt, ami azt jelenti, hogy az ellátás minden egyes megszakítása közvetlen veszélyt jelent Szerbia számára.