Nagyvilág

Kiégett roncsok és holttestek – megtalálták az Afrikában lezuhant gépet

Francia vadászgépek és ENSZ-békefenntartók is keresték, majd megtalálták Maliban a csütörtökön lezuhant utasszállítót. Válságstáb alakult a katasztrófa okainak kivizsgálására.

A francia elnöki hivatal és a mali hatóságok is megerősítették péntekre virradóra, hogy Maliban, a Burkina Faso-i határ közelében megtalálták az előző nap eltűnt algériai utasszállító gép roncsait. Francois Hollande francia elnök tájékoztatása szerint a gép roncsait egyértelműen azonosították, jóllehet a géptest darabokra hullott szét – írja az MTI. 

“Egy francia katonai egység indult útnak, hogy biztosítsa a helyszínt, és összegyűjtse az első információkat” – áll az elnöki hivatal közleményében, amely szerint a roncsokat Mali területén, a Burkina Faso-i határ közelében fekvő Gossi település környékén találták meg.

A katasztrófa kivizsgálására alakult Burkina Faso-i válságstáb vezetője, Gilbert Diendere tábornok azt mondta, hogy a helyszínen szanaszét heverő roncsok teljesen kiégtek, és ugyanez elmondható a holttestekről is.

A mali tévé éjszakai híradásában arról számolt be, hogy az ország államfője, Ibrahim Boubacar Keita pénteken személyesen keresi fel a tragédia helyszínét.

Módosították az útvonalat

A BBC már csütörtökön hírt adott a BFMTV francia tévécsatorna jelentésére hivatkozva arról, hogy francia katonák megtalálták a csütörtök hajnalban eltűnt algériai gép roncsait, de a lezuhanás pontos helyét nem közölte, és ezzel kapcsolatosan egymásnak ellentmondó hírek láttak napvilágot.

Az Air Algérie légitársaság AH 5017-es számú, Ouagadougouból Algírba tartó járatával a felszállás után mintegy 40 perccel szakadt meg a légi irányítás kapcsolata. A gép pilótái nem sokkal korábban “vihar miatt” a járat útvonalának módosítását kérték.

Az utasszállítón 110 utas volt, köztük 51 francia állampolgár, a hatfős személyzet minden tagja spanyol állampolgár.

A gép roncsainak felkutatásában francia vadászgépek és ENSZ-békefenntartók is részt vettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik