Nagyvilág

Megtalálták az Afrikában lezuhant repülő roncsait

Mali területén zuhant le az az utasszállító repülőgép, amely Burkina Faso fővárosából indult Algírba csütörtökön hajnalban 116 fővel a fedélzetén, útközben azonban nyoma veszett.

Megszakadt a kapcsolat egy algériai utasszállító repülőgéppel csütörtökön Afrika felett ötven perccel a gép felszállása után – közölte az Air Algérie algériai légitársaság órákkal azt követően, hogy “eltűnt” a gép a fegyveres konfliktus dúlta Mali légterében. Az AH 5017-es számú járaton 110 utas és 6 fős személyzet tartózkodott. Az utasok között több ország állampolgárai vannak.

Franciaország két vadászrepülőt küldött a térségbe a gép keresésére. A francia védelmi minisztérium csütörtökön délután a Fox News-szal közölte: Mali térségében rátaláltak a repülőgép roncsaira.

A repülőn utazók nagy része, 51 fő francia állampolgár volt. Mellettük 27 burkina faso-i, nyolc libanoni, hat algériai, öt kanadai, négy német, két luxemburgi és egy-egy svájci, belgiumi, egyiptomi, ukrán, nigériai, kameruni és mali utas ült a gépen. A hattagú személyzet spanyolokból állt.

A járat Burkina Faso fővárosából, Ouagadougouból indult Algírba közép-európai idő szerint éjjel 2 óra 17 perckor és hajnali 6 óra 10 perckor kellett volna leszállnia Algéria fővárosában. Mindkét fővárosban mentőalakulatot helyeztek készültségbe.

Az eltűnt repülőt ugyan az algériai légitársaság üzemelteti, de a gép tulajdonosa a Swiftair nevű spanyol magáncég. Utóbbi megerősítette a repülőgép eltűnésének hírét és azt is, hogy 116-an voltak a járaton. A gép típusát az algériai légitársaság Airbus A320-asként  említi, a spanyol vállalat  ugyanakkor MD-83-asról beszél. Burkina Faso és Algéria között Malin át vezet a legrövidebb légi út.

Egy neve elhallgatását kérő algériai illetékes közlése szerint a repülőgép már nem volt messze az algériai határtól, amikor a légi irányítás arra kérte a pilótákat, hogy térjenek le az útvonalról a rossz látási viszonyok miatt, illetve, hogy elkerüljenek egy ütközést egy Algírból Bamakóba tartó repülővel.

Egy magas rangú francia katonatiszt közölte: nem valószínű, hogy a Maliban harcoló lázadók rendelkeznének olyan fegyverrel, amellyel utazási magasságban le tudnának lőni egy repülőgépet. A francia hadsereg tavaly januárban vonult be Maliba, hogy megállítsa az iszlamista fegyveresek előretörését.

Magáncégé a repülő

Az eltűnt repülőt ugyan az algériai légitársaság üzemelteti, de a gép tulajdonosa a Swiftair nevű spanyol magáncég. A gép típusát az algériai légitársaság Airbus A320-asként említi, a spanyol vállalat  ugyanakkor MD-83-asról beszél.

Az 1947-óta működő Air Algerie Algéria nemzeti légitársasága, az algíri Houari Boumediene repülőtérről 69 célállomásra üzemeltet járatokat. Flottája 43 gépből áll, de ezek között nem szerepel az Airbus A320-as: a társaság regionális, turbólégcsavaros ATR 72-eseket, Boeing 737-eseket, valamint 767-eseket és Airbus A330-asokat üzemeltet.

A Swiftair egy madridi székhelyű 1986-óta működő légitársaság, amely menetrend szerinti és charter járatokat üzemeltet Európába, Észak-Afrikába és a Közel-Keletre. Utasszállító gépeik között szintén szerepel az Airbus A320-as típusa, ATR-eket és McDonell Douglas MD-83-asokat üzemeltet.

Az MD-83-as a McDonell Douglas és a Boeing közös fejlesztésű keskenytörzsű sugárhajtású gépe, amely 1984-ben szállt fel először és 1985-ben az Alaska Airlines vette át az első példányt. Az utolsó darabot az azóta megszűnt TWA (Trans World Airlines) vette flottájába 1999-ben. Az MD-80-as sorozat legsikeresebb típusa volt, összesen 265-öt gyártottak belőle. A Wikipedia szerint 2013 februárjáig 61 balesetben volt érintett a típus.

Konfigurációtól függően az MD-83-asok 130-172 utas szállítására alkalmasak, meghajtásáról a Pratt & Whittney hajtóművei gondoskodnak, szárnyfesztávolsága 32 méter, magassága 9 méter, hosszúsága 45 méter, maximális felszállósúlya 72 tonna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik