Nagyvilág

Láthatták a lángoló maláj gépet vagy csak látomás volt

A brit vitorlázónő kiborult, amikor összeveszett a férjével, és emiatt azt hitte, csak hallucinált, amikor éjszaka a lángoló gépet látta.

A The Telegraph című londoni lap szerint a 41 éves Katherine Tee március 7-8-án éjjeli őrségben volt vitorlásán, amikor egy lángoló gépet látott. Nem jelentette a történteket, mert akkoriban veszett össze férjével, amit nehezen viselt, s azt hitte, csak látomásai vannak.

Fekete füstöt is látni vélt

Az MH-370-es malajziai utasszállító repülőgép utáni sikertelen kutatások indították őt és férjét arra, hogy ellenőrizzék globális helymeghatározó rendszerük (GPS) adatait. A GPS-ből az derült ki, hogy vitorlásuk közel haladt a maláj gép tervezett útvonalához. Az utasszállító március 8-án tűnt el 239 utassal a fedélzetén.

A nő a The Phuket Gazette című lapnak úgy nyilatkozott, hogy a GPS-bejegyzéseket visszatekintve azt tapasztalták, azok összhangban vannak a hatóságoknak az MH-370-es járatról kapott adataival.

“Valami olyasmit láttam, mintha egy lángoló repülőgép lett volna. Arra gondoltam, biztos megőrültem. Azért figyeltem fel rá, mert még sohasem láttam repülőgépet narancsszínű fényben, találgattam, mi lehet az. A gép hosszabb volt egy átlagos utasszállítóknál. Úgy tűnt, hogy fekete füst gomolyog mögötte” – mondta Katherine Tee.

Hozzátette, hogy a gép észlelésének pillanatában, jóval magasabban két másik repülőt látott az ellenkező irányba haladni. Akkor úgy gondolta, hogy ha valóban egy repülőgép lángolt, azok majd jelentik az esetet.

Jelek után indultak el

A kutatást irányító ausztrál hatóságok eddig nem találták nyomát a gépnek, illetve roncsainak. A keresést feltehetőleg a repülő fekete dobozának jeladója által közvetített jelek alapján folytatták az Indiai-óceán déli részén. Repülőgépekkel összesen 4,5 millió négyzetkilométernyi területet vizsgáltak eddig át tüzetesen, érdemi eredmény nélkül.

A gép megtalálása körüli bizonytalanságot fokozza egy alacsony frekvenciájú, rejtélyes jel, amelyet a víz alatt észleltek India déli csücske közelében éppen abban az időpontban, amikor a malajziai repülőgép utoljára lépett műholdas kapcsolatba, majd eltűnt. A következő kutatások ez utóbbi jel forrását is kutatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik