Nagyvilág

Maláj gép: Hollandiában az első koporsók

Megérkezett Hollandiába szerda délután az a két repülőgép, amely a malajziai utasszállító múlt csütörtöki katasztrófájában meghaltak első csoportját szállította, de vélhetően sok holttest még mindig a tragédia helyszínén van. Hollandiában nemzeti gyásznapot tartottak a tragédia miatt.

A holland és az ausztrál légierő két C-130-as szállítógépe fedélzetén 40 koporsóval, helyi idő szerint délután négy óra körül szállt le Eindhovenben, ahol a holland királyi pár, Mark Rutte miniszterelnök és a tragédia áldozatainak több száz családtagja várt érkezésükre. Országszerte egyperces néma csenddel emlékeztek az áldozatokra, majd holland katonák ezt követően emelték le a gépekről és tették halottaskocsikba a koporsókat.

A gépek a kelet-ukrajnai Harkivból szálltak fel, ahova a kedden szállították el a múlt csütörtöki katasztrófa során elhunytak holttesteit a baleset helyszínéről. A holttesteket Amszterdamban fogják azonosítani.

A kormányfő szerdára nemzeti gyászt rendelt el Hollandiában a katasztrófa miatt, amelyben 193 holland állampolgár vesztette életét. Mark Rutte rendelete értelmében az összes állami és önkormányzati hivatal, valamint diplomáciai és kereskedelmi képviselet épületén félárbocra eresztették a nemzeti zászlót. Az amszterdami repülőtéren az áldozatokra emlékezve minden tevékenységet két percre felfüggesztettek 16 órától. Sem a földi kiszolgálás nem üzemelt két percen keresztül, sem fel- és leszállások nem voltak a schipoli légikikötőben. Erről az érintetteket hivatalos üzenetben (NOTAM-ban) értesítették a repülőtér üzemeltetői. Hollandiában utoljára 1962-ben, az 1890-1948 között uralkodó Wilhelmina királynő halálakor rendeltek el nemzeti gyásznapot.


Fotók: Europress Fotóügynökség

Tony Abbott ausztrál kormányfő szerdán nagyon valószínűnek nevezte, hogy továbbra is sok holttest van még a katasztrófa helyszínén. Szavai szerint a tetemek a szabadban hevernek, és ki vannak téve a nyári forróságnak és az állatoknak. Abbott emiatt “mélységes aggodalmának” adott hangot, s úgy vélte, az áldozatok maradványainak felkutatását eddig nem szakszerűen irányították. Korábban különböző híradások arról szóltak, hogy a katasztrófa 298 áldozata közül 282-nek holttestét megtalálták. Ezzel szemben keddi jelentések szerint mindössze 200 holttestet szállítottak Harkivba a helyszínről.

A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing 777-es gépe csütörtökön zuhant le Kelet-Ukrajnában, oroszbarát szakadár fegyveresek ellenőrizte területen. A szerencsétlenségnek a közel kétszáz holland mellett maláj, ausztrál, brit, indonéz és amerikai áldozata is volt. Az amerikai hírszerzés szerint a gépet az ukrán hadsereggel három hónapja harcoló kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok lőtték le, feltehetően tévedésből. A hírszerzés névtelenül nyilatkozó illetékesei helyi idő szerint kedden tájékoztatták erről Washingtonban a sajtó képviselőit.

“A legkézenfekvőbb magyarázat az, hogy tévedésből történt (a gép lelövése), és a rakéták rosszul kiképzett emberek indították” – mondta a hírszerzés egyik illetékese. Az amerikai hírszerzésnek nincs bizonyítéka arra, hogy az orosz kormánynak közvetlenül köze lett volna a tragédiához, de azt mondták, hogy Moszkva a szakadárok felfegyverzésével maga teremtette meg a feltételeket a gép megsemmisítéséhez.

Az ukrán kormány ezzel szemben azt állította, bizonyítékai vannak arra vonatkozóan, hogy közvetlenül Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter irányítja a kelet-ukrajnai szakadárok ellátását fegyverekkel, s egyben ő irányítja a különböző szakadár fegyveres alakulatok tevékenységét is. Ezt Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója szerdai kijevi sajtótájékoztatóján állította. A lelőtt gép fekete dobozait Nagy-Britannia kapta meg szerdán. A fekete dobozokból Londonban fogják letölteni az adatokat, ami 24 órába telik. Az adatokat Nagy-Britannia nemzetközi vizsgálócsoportnak küldi tovább elemzésre.

Oroszország átadta az Európai Uniónak a katasztrófával kapcsolatos információit – közölte Vlagyimir Csizsov, Moszkva uniós nagykövete. Az orosz hírügynökségek szerdára virradóra idézték a diplomatát, aki szerint az orosz fél kedden továbbította a védelmi tárca adatait, de Brüsszelben egyelőre nem reagáltak.

Egyre keményebb hangok Moszkvával szemben

Angela Merkel német kancellár szerdán azt mondta, gyorsan be kell vezetni az újabb gazdasági szankciókat Oroszország ellen, mert a legutóbbi moszkvai megnyilatkozások sem utalnak arra, hogy az orosz vezetés segítené a tragédiája okainak feltárását és az ukrán válság békés rendezését.

Több német politikus a 2018-as labdarúgó világbajnokság rendezési jogának visszavonását javasolta arra az esetre, ha Moszkva továbbra sem segíti a katasztrófa okainak feltárását és az ukrán válság békés rendezését. A német helyettes kormányszóvivő azt mondta, hogy az ügy nem tartozik a német kormány hatáskörébe, a tornáig pedig még hátra van négy év, és a berlini vezetésnek “sürgősebb dolgai vannak”.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, “a FIFA elgondolkodhatna, hogy Oroszország valóban alkalmas-e egy vb megrendezésére” – mondta Michael Fuchs, a CDU/CSU konzervatív pártszövetség parlamenti frakciójának helyettes vezetője a Handelsblatt című üzleti lap online kiadásában szerdán megjelent összeállításban, kiemelve, hogy a vb-pályázat megismétlése sokkal hatékonyabb büntetőintézkedés lenne, mint az eddiginél keményebb gazdasági szankciók bevezetése.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) arra szólította fel a kelet-ukrajnai válság szereplőit, hogy védjék meg a polgári lakosságot, és sürgette olyan intézkedések meghozatalát, amelyekkel lehetővé válik a múlt csütörtökön lezuhant maláj utasszállító áldozatainak keresése, és a holttestek visszaszolgáltatása családjaiknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik