Nagyvilág

Terhes nőt ítéltek halálra, mert keresztény

Hogy mennyire brutális törvények vannak érvényben Szudánban, azt jól mutatja egy várandós nő kálváriája, akit 20 hónapos gyerekével tartanak fogva.

Hitehagyás miatt halálra ítélt csütörtökön egy kartúmi bíróság egy 27 éves nőt, figyelmen kívül hagyva a nyugati nagykövetségek felszólítását, hogy biztosítsák a szabad vallásgyakorláshoz való jogát. Az elítélt keresztény, és azt hangoztatta, hogy soha nem változtatta meg a vallását.

A nyolc hónapos terhes asszonyt húsz hónapos fiával együtt tartják fogva – közölte az Amnesty International nevű emberi jogi szervezet, amely a nő azonnali szabadon bocsátását követelte.

Kötél általi halál

Abbász Mohammed al-Kalifa bíró közölte: a nő előzőleg három napot kapott, hogy megtagadja a vallását, de nem volt hajlandó visszatérni az iszlám hitre, ezért kötél általi halálra ítéli.

A tárgyaláson előzőleg egy muzulmán vallási vezető próbálta meggyőzni az asszonyt, aki azonban közölte a bíróval: mindig is keresztény volt, és soha nem változtatta meg vallását.

Meriam Jahíja Ibrahim Isagot házasságtörés miatt száz korbácsütésre is ítélték. Ez a vád azon alapul, hogy keresztény férfihez ment feleségül, márpedig a Szudánban hatályos iszlám jog, a saría szerint muzulmán nő csak muzulmánhoz mehet feleségül.

A Nyugat aggódik

A fiatal nő közömbösen fogadta az ítélet csütörtöki kihirdetését.

A bíróságnál az ítélet ellen mintegy ötvenen tiltakoztak, “a vallásszabadság alkotmányos jog” feliratú transzparensekkel a kezükben.

Az ítélethirdetésen több nyugati diplomata is jelen volt. Kedden az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia és Hollandia nagykövetsége már “mély aggodalmát” fejezte ki a szudáni nő ügye miatt, és felszólította a kormányt a vallásszabadság tiszteletben tartására.

Az Amnesty International szerint Isag asszony anyja után ortodox keresztényként nevelkedett, muzulmán apja ugyanis nem élt a családdal. Később az állítólagosan hitehagyott nő egy dél-szudáni keresztény férfihez ment férjhez.

A saríát 1983-ban vezették be Szudánban, de ritkák a halálos ítéletek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik