Nagyvilág

Ukrán válság: Janukovics pénze nem volt elég a szökésre

Az adóügyi miniszter és a volt főügyész ellen is kiadták az elfogatóparancsot.

18:50 Az EU súlyos milliárdokat adna Ukrajnának

Az EU akár 20 milliárd eurónál is nagyobb összegű támogatást adhat Ukrajnának, ha az ország teljesít bizonyos feltételeket – közölte egy név nélkül nyilatkozó EU-forrás. A több nemzetközi hírügynökség által idézett forrás szerint a korábban belső EU-iratokban szereplő 20 milliárd euró “ma már nagyon konzervatív becslésnek minősíthető”, és az adott körülmények között a tagállamok akár sokkal több pénzt is adhatnak. A kilétének titokban tartásához ragaszkodó uniós tisztségviselő hangsúlyozta azonban, hogy az EU, miközben igyekszik “a lehető legtöbb rugalmasságot és kreativitást mutatni”, azt is látni kívánja, hogy Ukrajnában berendezkedett kormányzat működik, és “adottak a garanciák arra, hogy az európai adófizetők pénzét nem fogják eltékozolni”.

15:25 Janukovics meg akarta vesztegetni a határőröket

Az ukrán határőrség szóvivője szerint Janukovics szombaton megpróbálta megvesztegetni a határőröket a saját fellegvárának számító kelet-ukrajnai Donyeckben, hogy engedjék felszállni Oroszországba tartó repülőgépét.  “Egy magánrepülőgép, amely a donyecki repülőtérről akart felszállni, nem rendelkezett a szükséges engedélyekkel. Amikor a határőrök odamentek a géphez, hogy ellenőrizzék a dokumentumokat, fegyveresek pénzt ajánlottak nekik, hogy engedély nélkül is hagyják őket felszállni” – mondta el az AFP francia hírügynökségnek Szerhij Asztahov szóvivő, hozzátéve, hogy a kenőpénzt elutasították.

A kudarcba fulladt felszállási kísérlet után két páncélozott jármű állt meg a repülőgépnél, és az elnök azokkal távozott – mondta a szóvivő.

Hasonló kudarcban volt része a donyecki repülőtéren Viktor Psonka volt főügyésznek és Olekszandr Klimenko volt jövedéki és adóügyi miniszternek is, akik mindketten közismerten Janukovics legszűkebb hatalmi köréhez tartoztak.
Egybehangzó hivatalos információk szerint mindkét körözés alatt álló magas rangú tisztségviselőt megakadályozták a külföldre távozásban, de sikerült megszökniük a letartóztatás elől úgy, hogy testőreik tüzet nyitottak a határőrökre.

16:20 Timosenko nem akar kormányfő lenni

“Meglepett, hogy engem ajánlottak a miniszterelnöki posztra. Senki sem tárgyalt velem erről. Hálás vagyok az ebben megnyilvánuló tiszteletért, de kérem, hogy ne vegyenek számításba a posztra” – írta egy nyilatkozatban a börtönből kiszabadult Julija Timosenko.  A brit hírügynökség a nyilatkozatot úgy értékeli, hogy Timosenkót az államfői tisztség érdekli inkább. Az elnökválasztást május 25-re írta ki a parlament.

Berlinben bejelentették, hogy Angela Merkel német kancellár telefonon beszélt vasárnap Timosenkóval, és arra kérte, hogy Ukrajna egységének megőrzésén dolgozzon. A két politikus rövidesen személyesen is találkozik egymással – ezt már Timosenko pártja közölte.

“Merkel üdvözölte Timosenko kiszabadulását és hangsúlyozta, hogy visszatérése a politikába fontos tényező lesz az ukrajnai helyzet stabilizálásában, az egység megőrzésében és az európai reformok útjára való visszatérésben” – közölte a Haza pártja. A párt szóvivője azt is bejelentette, hogy Timosenko vasárnap nyugati hatalmak nagyköveteivel szeretne találkozni, de azt nem mondta meg, hogy mely országok diplomatáiról van szó.

15: 30 Janukovics nem tervezi az ország elhagyását

A leváltott ukrán elnök egyik munkatársa szerint Viktor Janukovics nem tervezi az ország elhagyását, és továbbra is el akarja látni az államfői feladatokat. Hanna Herman azt mondta az AP amerikai hírügynökségnek vasárnap, hogy Janukovics szombat éjjel a kelet-ukrajnai Harkivban tartózkodott. Herman az exelnök közeli munkatársa volt, de most igyekezett némileg elhatárolódni tőle. Bírálta ugyanakkor a parlamentben felülkerekedett ellenzék vezetőit, mert szerinte nem szentelnek elég figyelmet Janukovics pártjának.

Azt továbbra sem lehet tudni, hogy a volt elnök hol lehet.

14:00 Átmeneti elnök

Az ukrán parlament Olekszandr Turcsinov házelnököt bízta meg vasárnap az államfői feladatok ellátásával az új államfő hivatalba lépéséig.

Turcsinov még házelnökként utasította az ukrán törvényhozás képviselőcsoportjainak vezetőit, hogy keddig állapodjanak meg az új parlamenti többségről és a “nép bizalmát élvező” új kormány összetételéről.

13:30 Leváltott külügyminiszter

Az ukrán parlament menesztette tisztségéből vasárnap Leonyid Kozsarát arra hivatkozva, hogy külügyminiszterként részt vett a tárgyalásokon, amelyeken Janukovics államfő döntésére Ukrajna elutasította a társulási és szabadkereskedelmi egyezmény megkötését az Európai Unióval és helyette szorosabbra fűzte gazdasági kapcsolatait Oroszországgal.

13:10 Hivatali visszaélés

Közben Oleh Mahnitszki ügyvezető főügyész bejelentette, utasítást adott Olekszandr Klimenko volt jövedéki és adóügyi miniszter, valamint Viktor Psonka egykori főügyész őrizetbe vételére.

Arszenyij Avakov ideiglenesen megbízott belügyminiszter pedig arról beszélt, hogy az állambiztonsági szolgálat és a főügyészi hivatal vizsgálja “az ukrán nép ellen elkövetett súlyos bűncselekményeket, ideértve a volt állami vezetők által elkövetetteket is”.

Abakov hivatali hatalommal való visszaélés miatt harminc belügyi tisztviselő ellen indított vizsgálatot a tiltakozók elleni rendőri túlkapások kapcsán.

12:00 Kijevben nyugalom van

A város központjában a Függetlenség tere továbbra is tele van tüntetőkkel. A tiltakozók önvédelmi egységei, köztük katonai sisakot és pajzsot viselő emberek vették át a rendőröktől az államfői hivatal és a parlament őrzését, hogy útját állják a radikális csoportoknak, amelyek esetleg károkat okoznának az intézményekben, vagy erőszakos cselekményeket robbantanának ki.

11:30 Eltűnt Janukovics

Továbbra sem tudni, hol van Viktor Janukovics leváltott ukrán elnök. Egy, Oroszországba induló magánrepülőgéptől, amelynek a fedélzetén tartózkodott az államfő, megtagadták a felszállási engedélyt szombaton a kelet-ukrajnai Donyeckben, mert nem voltak rendben a dokumentumai. Az államfőt gépkocsin elszállították a repülőtérről. Nincs adat arról, hogy Janukovics a szárazföldön elhagyta volna az országot, és azt sem tudni, hogy a gép Oroszországon belül hova tartott volna.

11:20 Nem hivatalos nyelv már a magyar

Eltörölte az ukrán parlament vasárnap a kisebbségi nyelvek használatára vonatkozó, 2012-ben elfogadott törvényt, amely hivatalosan engedélyezte a kétnyelvűséget azokban a régiókban, ahol az adott nemzeti kisebbség lélekszáma meghaladja a lakosság tíz százalékát. A magyar nyelvet a nagyobb kárpátaljai városok közül Beregszászon ismerték el hivatalosan regionális nyelvként.

10:00 Pénzzel segít az EU

Az Európai Unió kész jelentős pénzügyi segítséget felajánlani Ukrajnának, ha már lesz új kormánya – jelentette ki vasárnap Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosa az ausztráliai Sydneyben. Hangoztatta, fontos, hogy “világos európai perspektívát mutassanak az ukrán népnek, amely bebizonyította elkötelezettségét az európai értékek iránt.”

Hasonlóan nyilatkozott Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, aki szerint az IMF kész segítséget nyújtani Ukrajnának, ha az a nemzetközi pénzügyi szervezethez fordul.

09: 25  Külföldi reakciók, vélemények

Az Egyesült Államok kész arra, hogy támogassa Ukrajnát azon az úton, amely visszavezet a demokráciához és a gazdasági növekedéshez – jelentette ki az amerikai pénzügyminiszter az ausztráliai Sydneyben, hozzátéve, hogy törekvésében más államokkal, köztük Oroszországgal is együtt kíván dolgozni.

Jack Lew a legnagyobb fejlett és felzárkózó iparú országokat tömörítő G20-as csoport pénzügyminiszteri találkozóján külön megbeszélést folytatott orosz kollégájával, Anton Sziluanovval az ukrajnai helyzetről.
Sziluanov azt mondta, hogy Oroszország egyelőre kivár annak a kétmilliárd dollárnyi ukrán államkötvénynek a megvásárlásával, amelyet a múlt héten helyezett kilátásba. Akkor döntenek majd ebben a kérdésben, amikor megalakul az új ukrán kormány.

Az emberi jogok Ukrajnában való tiszteletben tartásának nemzetközi ellenőrzését sürgette az orosz államfő mellett működő emberi jogi tanács elnöke, és arra kérte az ukrán hatóságokat, hogy engedjék be képviselőjüket az országba. Mihail Fedotov szerint az emberi jogok biztosítása elsődleges az általa vezetett testület számára, minthogy Ukrajnában “nem kevés orosz állampolgár él”.

A cseh külügyminiszter szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy Ukrajna ne essen szét, ezért a helyzet megoldásának nem szabad Oroszország ellen irányulnia. Egy tv-interjúban Lubomír Zaorálek a parlamentet nevezte a jelenlegi egyetlen legitim állami szervnek Ukrajnában.

Izraeli értékelések szerint Oroszország még nem mondta ki az utolsó szót szomszédja ügyében, s Putyin nem engedheti meg magának Ukrajna elvesztését.

A Háárec című lap szerint Putyin Janukovicsra tett Ukrajnában a 15 milliárd dolláros kölcsönnel, de Janukovics “nem volt elég putyini” az ellenzéki hangok időben történő elfojtásában. De az orosz elnök semmit sem bíz a véletlenre és már előkészítette az utat ahhoz, hogy választás elé állítsa Ukrajnát: vagy Oroszország fennhatósága alatt marad, vagy elveszíti területének jelentős részét. Ennek érdekében három hete megalapították az ország keleti részében, harkivi központtal az Ukrán Front nevű új szervezetet.

A Háárec szerint a cél érdekében kijátsszák a “zsidó kártyát” is: egy, az ukrán főrabbival, Jakov Bleichhel szemben álló, a Putyinhoz hű Chabad szervezethez tartozó kijevi rabbi menekülésre szólította fel a zsidókat az antiszemitizmus veszélye elől, hogy ezzel az ukrán tüntetőket neonáci színben tüntessék fel.

Tegnap este Kijevben:

Több tízezren búcsúztatták a 82 halálos áldozatot. Felszólalt a tömeg előtt a frissen szabadult volt kormányfő, Timosenko is:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik